Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-423

428. országos ülés decze elszállásolva. Itt semminemű közös hadseregbeli csapat nem volt és a feliratok mégis két nyelven voltak a kapukra kiragasztja, magyarul és németül. Kérdem a minister urat, micsoda jogon rendelhette azt el? A honvédség szolgálati nyelve a magyar és nem a német. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalról.) Mert hogyha a t. minister ur most belement a dupla nyelvbe, esztendőre vagy kettőre belemegy a német nyelvbe. Ezt kifogásolták, a hírlapok megbotránkozva közölték és jogos alapjuk is volt rá, mert ez törvénybe ütköző tény. Én azt az altábornagyot, ki a hadgyakorlatot vezényelte, jól ismerem, régi 48-as honvéd, derék magyar ember, a ki ezt magától nem tette. Meg vagyok győződve, hogy felsőbb utasítást adott a minister ur. Én ezt csak Nyitrán láttam, de meglehet, hogy a többi táborokban is volt. De akármikép volt, rosszul volt; mert a német nyelvet használni nem szabad. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalról) Itt mögöttem ágyukról beszélnek; bár volna minél több a honvédségnél, de ha nincs, majd elfoglal az ellenségtől. Volt ott 4 fekete-sárga ágyú, hogy masquirozza a tüzérséget, néhány német tüzértiszt is volt ott, de ezeknek a tisz teknek a »Mannschafts-Sprache«-t birniok kell és bizonyosan bírják is annyira, hogy a feliratokat magyarul is megértik. De ezen néhány tüzértiszt kedvéért a magyar törvényen sértést engedni nem szabad, még nagyobbak kedvéért sem. Én kérem és óhajtom is, hogy jövőre ne méltóztassék azt gyakorolni, mert különben jogosan fordul el a nemzet szeretete és közvéleménye a honvédségtől is, ha a germanisatio ez irányban tovább menne és a magyar szolgálati nyelvet az előbb közösügyes dupla nyelvvel, utóbb a német nyelvvel cserélnék fel. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon,) Ide tartozik továbbá a feketesárga zászló sürtí használata is. Eléggé volt ez az odiosus ügy e házban hangsúlyozva, de elhallgatnunk ily alkalmakkal soha sem lehet, kivált a mikor a minister ur a feketesárga zászló használatában mindinkább kiterjeszkedik. Nagy megbotránkozást keltett ez Debreczenben is, mikor a székelyhídi nagy hadgyakorlatok tartattak, melyeknél ő Felsége a király személyesen jelen volt és a Debreczenben székelő gyalog- és lovasesapatok is résztvettek megelőzőleg, mielőtt a honvédcsapatok laktanyáikból, Debreezen városából, rendes helyiségeikre kivonultak volna, a világ bámulatára és Debreczeu város lelkes és magyar érzelmű polgárainak megbotránkozására a város minden laktanyáján felrepült a feketesárga zászló. Ezelőtt is vultak Debreczen városában hadgyakorlatok, de eddig a feketesárga zászló csak mint jelző zászló használtaber 3-án, szerdán. 1890. gQl tott a táborban, de most már Debreczen városába is bemegy az. így haladt a phylloxera is az országban (Derültség a szélső baloldalon) és nagy pusztításokat vitt véghez. Épen ilyen hatása volt a feketesárga zászlónak, mikor azt Debreczen város épületeire kitűzték. Egyszer csak megérjük, hogy — a mikor majd a ház t. elnöke észre sem veszi — a t. honvédelmi minister ur ennek a háznak a tetejére, is kitűzeti a feketesárga' záízlót. (Általános derültség.) Én a t. honvédelmi minister urat egyre figyelmeztetem. (Halljuk! Halljuk!) A honvédcsapatoknál, de különösen a gyalogságnál — alaposan-e vagy nem, azt nem akarom vitatni — azt beszélik, hogy a czéllövés nem volt az idén kellő eredményű, hogy különösen a legénység nem eléggé gyakorlott. Viszonyítsuk ezt a másik dologgal. Ha a t. minister ur annyira szereti a feketesárga zászlót, fogadjon el tőlem egy jó tanácsot a honvédek harczképessége érdekében. Festesse be a czéltáblákat fekete-sárgára s meg vagyok győződve, hogy &z a honvédlegénység nem fogja elhibázni a táblát, a mint 1848-ban sem hibázta el a fekete-sárga szint gyengébb fegyverekkel. Ha tehát a t. mininter ur a fekete-sárga zászlót annyira szereti, akkor fiat applicatio és szívesen fogom látni, hogy ha ez által a honvédség lőképessége növekedni fog. Azonban, t. ház, a honvédség szellemére vonatkozólag és a nemzet érzületétől elválasztani akaró törekvések közt, a melyekre ezek is visszavihetők, egyik sem annyira megszomorító és a nemzet minden rétegeiére oly fájdalmasan és egyúttal megbotránkoztatólag ható, mint a melyet röviden Szalay Imre t. képviselőtársam is felemlített, tudniillik az az eljárás, melyet a t. minister ur az aradi vértanuk szobrának leleplezése alkalmával követett. (Igaz! Ugy van! balfélől.) Nem beszélek itt pártszempontokból, mert hiszen nem pártiinnepély volt az, hanem az egész nemzetnek kegyeletes és nagy ünnepe. Mondhatom, hogy az egész nemzet közérzületére nagyon csüggesztőleg, fájdalmasan és kínosan hatott a minister ur azon intézkedése, hogy az Áradon és környékén elszállásolt összes honvédségnek meg volt tiltva az ünnepélyen való részvétel. Nem tudom, a t. minister ur mit gondolt, midőn ezen intézkedést megtette. Meggondolta-e, hogy ellentétbe helyezte magát magával a törvényhozás szellemével, {Élénk helyeslés a szélsőbalon.) vagy legalább a képviselőházzal, mert ez lerótta a kegyelet adóját és elküldötte koszorúját a vértanuk szobrára, sőt számos tagjainak megjelenésével is emelte az ünnepély fényét, annak jeléül, hogy osztozik a nemzet fájdalmában és ki akarja venni részét a vértanuk dicsőítéséből.