Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-423
tóä. országos ülés december 3«án, szerdán. ISIK). 29& tatónak mondható. (Halljuk! Sálijuk!) Én azonban, t. ház, nem tehettem magamévá ezen nézetet a t. bizottság ülésén sem és nem érthetek azzal egyet ma sem : (Helyeslés a baloldalon) nem azért, mert megengedem Ugyan, hogy amugy elvontan tekintve, ez a 163 nem valami magas számot, nem nagy összeget jelent; a tőzsdejátékos példánsik okáért nem fog még kétségbe esni akkor, ha valamely merész üzérkedésbe fekteteti: 1076 írtjából csak 163 frtot vesztett; azt gondolván magában, hála istennek, csakhogy ennyi veszteséggel megmenekülhettem. Másként áll azonban a dolog akkor, (Halljuk! Halljuk!) ha nem pénzről, nem árúczikkekről, hanem emberekről van szó; itt már nagy szám az a 163. (Helyeslés a baloldalon.) Nagy szám ez akkor, midőn azt jelenti, hogy a kenyérkereset, az existentia megalapításának mai nehéz korszakában 163 fiatal ember ismét egy egész hosszú évvel áll távolabb tulajdonképeni czéljától, attól tudniillik, hogy magának oly existentiát alapíthasson, (ügy van! bal felöl) mely nemcsak saját, de sok esetben az elaggott szülőknek, a korai árvaságra jutott, g3?ámolt;ilan, kiikorú testvéreknek eltartására is szolgál, mely neki és az egyedül benne reménykedő hozzátartozóknak a mindennapi megélhetést lehetővé teszi. Ha ily szemüvegen át nézem, t. ház, azt a sokak által oly csekélynek tartott 163-as számot, akkor bizony nagyon is nagy számnak kell e számot mondanom. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Nagynak főleg akkor, ha fontolóra veszsztik azon mindnyájunk előtt eléggé ismert tényt, hogy először az önkéntesek tanárainak megválogatásánál a t. hadügyi kormány mindenütt a lehető legnagyobb gondosság kifejtésére utasította az ezred-parancsnokságokat, a vizsgálati tárgyak számát kevesbítette, a tankönyvek tartalmát is lényegesen megszólította és hogy az idei közös hadseregbeli önkéntesek tartalék tiszti vizsgáinál .a t. vizsgáló bizottságok, mintegy czáfolatául a véderő-vita alatt ellenzéki részről felhozott komoly aggodalmaknak, mintegy tüntetésül az élesen támadott, hírhedt 25. §. rendelkezéseinek ezélszerüsége* mellett, a lehető legnagyobb elnézéssel jártak el tisztükben. (Halljuk! Halljuk!) De ha azután a legjobb indulat, a legnagyobb elnézés daczára mégis 163 jelöltet voltak kénytelenek az 1076-ból visszautasítani: akkor, azt hiszem, igazolva van mindazok okoskodása, kik a javaslat tárgyalásánál (ügy van! Ugyvanlbalfelol) ép ugy, mint ma, midőn a törvény tényleges következményeivel állunk már szemben, a 25. §-nak sem szükséges, sem hasznos voltát bebizonyítva nem látván, arra törekesznek, hogy ezen szakasz annak idején okvetlenül megfelelő módosításban részegüljön. (Elénk helyeslés balfelöl.) Ismerem ugyan a hadsereg köreiben általánosan elterjedt, ama felette téves felfogást, hogy a hadsereg nyelve más, mint a német, nem is lehet; hogy továbbá a magyar tiszti vizsga egymagában is elégséges tápot nynjtana a sereg egységének megbontásai'?. Mindezen állítások azonban nem egyebek henye szószaporításoknál és ellenkeznek kettővel: először is a gyakorlati és dologi jelentőséggel, másodszor a magyar nemzet, mint politikailag- constituált nemzet állami nyelvének fenségével, (Igaz! Igaz! balfelöl) melynek tiszteletben tartását e nemzet bárkitől joggal követelheti. (Helyeslés balfelöl.) A. gyakorlati jelentőséggel ellenkezik a magyar nyelv ellen felhozatni szokott érvelés azért, mert hisz tudja mindenki, hogy a honvédség is bele van illesztve a maga magyar nyelvével a hadsereg egységébe, mint annak kiegészítő része; továbbá tudjuk azt is, hogy a mikor az a hadsereg tulajdonképeni létczéljának közvetlen szolgálatába, a hareztérre lép: akkor az ott felbomlik a maga faji egyedeire s ekkor a csapatok tisztjeik által anyanyelvükön szoktak apostiopháltatni, buzdittatni (Igás ! Ugy van! balfelöl) s igy van ez háború idején mindenkor. Hiszen felhozta Meszlényi Lajos t. barátom azt az esetet, hogy a boszniai occupatio alkalmával egy ütközet előtt ezzel fordult hozzá a kapitánya: „Sie Meszlényi, haranguiren Sie die Leute; die Ungarn lieben das." (Derültség.) Tehát nem volt elég=égeä a német szó. (Ugy van! balfelől.) Ez az egész erőltetett okoskodás a német nyelvvel és egységgel tehát csak békebeli hadseregre áll; a parádézásra és a cast-szellem ápolására,; katonai komoly jelentősége épen nincsen; de igenis van jelentősége a katonatisztekre, mint osztályra nézve. (Ugy van! jobbfelöl.) Nem igaz az, t. ház, hogy a hadsereg egységéhez okvetlenül szükséges az egy hivatalos nyelv, még pedig a német; (Ugy van! balf elöl) nem igaz azért, mert a sereg egysége legjobb biztosítékát a szervezetnek és a fejedelemnek egységében leli fel. (Helyeslés balfelöl.) És ha ez időszerint a német nyelvű vezénylet a közös hadseregben fennáll is, ama néhány német vezényszó sem a német tiszti vizsgát, sem a német nyelv tanulásának erőszakolását, hanem legfeljebb azt követeli, hogy a közös hadsereg törzstiszti karának ép ugy kötelessége tudni a magyar nyelvet, mint a németet, (Ugy van! a baloldalon) valamint méltányos és jogos követelés az is, hogy a közös hadseregben, mely egyúttal a miénk is, mely a mi pénzünkkel, a mi fiainkkal tartatik fenn, (Ugy van! balfelöl) a magyar nyelv, a magyar jelleg méltó elismerésben részesüljön. (Ugy van! balfelöl) Ezen követelésnek pedig a mostani védtörvény rendelkezései nem tesznek eleget és azért a törvény ma is sérelmes 25. §-ának annak idején leendő megfelelő módosítását — ismétlem —
