Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-423

290 423. országos iilés düezenilier 3-á", szerdán. 18ÍH). részeiben, melyek akaratától függnek, nagyobbak a megtakarítások, mint az uj kiadások. Ezek után, t. ház, mielőtt még a megtaka i'ításokra áttérnék, röviden fel kell említenem azon többleteket is, melyek más természetűek, mint az eddig előadottak és uj reformokat czéloznak. Ezek egyenként igen kis tételek. Ezek között első sorban említendő, hogy az ezred- és zá c zlóaljsegédtisztek lóvasittattak. Ez nagyban könnyíti a parancsok közvetí­tését és igy a csapatok actio-képességét fogja fokozni. Ilyen többlet, mely abból áll, hogy bizonyos zászlóaljak oly garnisonokba tétettek át. melyek nagyobb lakbér-átlagokkal birnak. Ennek czélja az, hogy az összetartozó zászló­aljak mozgósítás esetére közelebb jussanak egy­máshoz. Végül ily többlet ered abból, hogy a tartalékosok képzési ideje 6 hónapra nyújtatott ki. Ezen utolsó tétel az ennek következtében lehetővé váló nagyobb megtakarításokban leli indokolását. Ezzel áttérhetek a megtakarításokra. Az első az, mely a tanzászlóaljaknál és a gyalog iskoláknál volt keresztülvihető. Ez a most em­lített több kiadásnak következménye. Miután hosszabb időre nyújtatott kiképzésük, az egyes iskoláknál kevesebb összeg is elegendőnek mu­tatkozik. Második megtakarítás azon átalány-levonás, mely a csapatok czíménél van előirányozva és a mely az által válik lehetővé, hogy az ezen költségvetésben foglalt újítások nem fognak egy­szerre, az év elején életbeléptettetni, hanem csak fokozatosan, lépésro'Mépésre. Ezen átalány-levonás 744.000 forint, holott a múlt. évben csak 500.000 forint volt. Ezekben előadtam, t. ház, azon újításokat, melyek a rendes kiadásokban előfordulnak. A rendkívüli kiadásoknál egészen rövid lehetek, mert azok nagyrészt törvényhozásilag előre meghatározott kiadásokat, részletfizetéseket kép­viselnek. Uj tétel csak azon 40.000 forint, mely a czállővészeti terek átalakítására fordittatik és pedig feltétlenül szükségessé válik az uj puskák nagyobb hordképessége következtében. Ha most a költségvetés jellemzésére egy pár szóval visszatérek, ezt azzal tehetem, hogy kiemelem,hogy az 1890. év nyugalmi év lesz; nem megállapodás a bel fejlődésben, de nyugalom az extensiv fejlődésben. A csendes munkásság éve lesz, mely nem ver fel nagy port, nem képez új lépést az intézmény történelmében, hanem a megpróbáltatás napján a csapatok nagyobb szi­lárdságában lesz észlelhető. Azt hiszem, t. ház, hogy a költségvetés ezen jellemzésére rámutatni annyi, mint azt e házban melegen ajánlani, mert mikor arról van szó, hogy nemzeti becsületünk­kel és létünkkel oly mélyen . összeforrt intéz­mény fejlődésének előfeltételei megadassanak: akkor azt hiszem, hogy argumentálni, capaei­tálni akarni, nemcsak időveszteség lenne, nem­csak annyit tenne, mint nyitott ajtót betörni, hanem sértése is volna azon hazafiságnak, me­lyei itt mindig találtunk és a melyet feltételezni kell. (Tetszés.) Ezért egész röviden elfogadásra ajánlom a költségvetést. (Élénk helyeslés jobbfélől) Münnich Aurél előadó: T. ház! Mint a véderőbizottság előadója kérek néhány szót. (Halljuk!) A honvédelmi ministerium költségve­tésével egyidejűleg a honvédelmi minister ur két jelentést terjesztett be. Az egyik vonatkozik a honvédségi Ludovika-akadémia állapotára az 1890. évre. Ezen jelentés az 1890 : XXIH.t. ez. alapján terjesztetett be és részletesen elősorolta mindazon eredményeket, melyek a Ludovika­akadémiában az 1889/90. tanévben elérettek. Felsorolja részletesen, hogy ott a tényleges állomáuybeli tisztképző tanfolyam, a szabadsá­golt állománybeii tisztképző tanfolyam, a felsőbb tiszti tanfolyam, a törzstiszti tanfolyam és az egyévi önkéntesek tanfolyama tényleg fennállott és létezett. Ezen tanfolyamok közül az 1890. évi XXHI. t.-cz. folytán a szabadságolt állo­mánybeli tisztképző tanfolyam az 1890/91. évre már megszűnt, ép ugy megszűnt az egyévi ön­kéntesek tanfolyama, ez utóbbi azon okból, mert a honvéd-önkéntesek ezentúl nem egy csoport­ban a honvédségi Ludovika akadémiában fognak kiképeztetést nyerni, hanem ezélszerű volt keril­letenkint ily tiszképző iskolát felállítani, a me­lyekben azok ki fognak képeztetni. A jelentés továbbá kiterjeszkedik a tanári személyzetre, a növendékek előrehaladására és azoknak ugy szellemi, mint gyakorlati kiképzésére. Felemlítendőnek tartom még ezen jelentés­ből azon intézkedéseket, melyek az 1890. évi XX, t.-cz. alapján vétettek foganatba. Tudvalevőleg ezen törvényczikk a honvéd­ségi akadémiát kibővítette, a mennyiben az első évfolyamba az eddigi 60 ifjú helyett 90 vétetett fel. Örvendetes jelenségként constatálom, hogy daczára annak, hogy a szám felemeltetett, nem volt szükséges, hogy a honvédelmi minister ur újabb pályázati hirdetményt bocsásson ki ezen újabban rendszeresített 30 helyre, egyszerűen azon uknál fogva, mert már az első pályázat alkalmával 167 kérvény érkezett be tzen 90 helyre. A 90 hely következőkép töltetett be: kincstári díjmentes helyre felvétetett 9 ifjú, fél­fizetéses helyre 27 ifjú, egész fizetéses helyre 17 ifjú és magán alapítványi helyre 37 ifjú. így tehát a 90 hely az 1890/91. évre be van töltve. Végül előterjesztette a honvédelmi minister

Next

/
Oldalképek
Tartalom