Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-422
422. országos niéí>o"eczember2-áTI, kedden. 1890. 275 szefüggése oly valami, a mit akkor, mikor felállitjuk, meg kell gondolni, de félsiker már az is, ha következetesen és okosan megtartjuk. (Helyeslés.) E félsikert biztosítani akarom. Zbóray Béla t. képviselőtársam azt monda, hogy milyen jó lett volna, ha az igazgágügyminister nemcsak általánosságban a körvonalakat mondta volna el, hanem egyszersmind azon alapelveket is, melyeket a reformok eszközlésénél munkálataiba alapul vesz s liogy én ezt elmulasztottam volna. Ez az állítás, gondolom, téves; mert eddig mind a két alkalommal, midőn budget felett tárgyaltunk s a jelen alkalommal is többékevésbé ezen általam említett és az igazságszolgáltatás jóformán minden ágára kiterjedő elvekről volt szó. (Helyeslés a jobboldalon.) Hiszen csak az imént bizonyítgatta Veszter Imre t. képviselő ur, hogy azokat az elveket — nem körvonalakat, hanem elveket — ő már milyen régen vallotta és innen is bebizonyíttatott, hogy mások is vallották. Biztosíthatom t. képviselőtársamat, hogy tudtommal nincs igazságügyminister, a ki, ha nem is két emberéletre, de minden esetre hosszú időre a kibontakozási tervét előadja, csak annyira is bemegy a részletekbe, a mennyire én általánosságban mentem. (Élénk helyeslés a jobboldalon) De nincs is a t. háznak egy tagja sem, a ki bármely reformra nézve, melyet előadtam, csak egy pillanatig is homályban lett volna, vagy most homályban volna arra nézve, minő irányadó elveket óhajtok azoknál követni. Egyetlen ellenvetést hallottam azonban most is, hogy ez az egész rendszer el van hibázva és ez Boda Vilmos t. képviselőtársam részéről emeltetett. 0 egy építészetileg talán helyes hasonlatban azt mondja: a polgári törvénykönyvvel kellett volna kezdeni, ha ez megvan, az alaki — eljárási — törvényekkel folytatni és ha ez is megvan, a birói szervezettel betetőzni, Hát, t. képviselőtársam, módnak ez is egy mód, csak az a kérdés, hogy ezzel a móddal hova jut az ember? Én ugy tudom, hogy sehova; mert a tapasztalatok szerint sehol Európában ezen az utón nem indultak. Mindenütt ugy találták, akár elhanyagolt, akár nem elhanyagolt az igazságügyi szervezet és az igazságügyi törvényhozás, hogy a kibontakozás helyes útja az, hogy előbb a szervezetet kell alkalmassá tenni, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) hogy a ráépítendő anyagi és alaki törvények terhét megbírja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez egyszerű dolog, t. ház, és senki meg sem kísérelte más utón haladni; mert világos, hogy az anyagi és alaki törvények jó hatása csaknem egészen koczkáztatva volna, ha azt a szervezet nem birná meg, ha a szervezetnek nem csak erejét, de minőségét is túlhaladná. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Különben szibarl t. kípviíebttír-sa.aii ik azt mondanom, hogy téved abban, mikor egymásutánt állít fel. Ezt az egymásutánt mindig korlátolt értelemben kell venni, mert vannak öszszefüggő dolgok. (Halljuk! Halljuk!) Az anyagi magánjog, a bírói szervezet így vagy amúgy alakulásával, az alaki joggal igen távol összefüggésben van; de már az alaki jog, az eljárás formái, a hatáskörök megszabása, a jogorvoslatok rendszere a bírósági rendszerrel igenis összefiL'g. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Tehát még a tervezetnél is harmonicus gondolatkörből, egységes alapfelfogásból, de meglehetősen messzetekintő és összecombinált számítással kell kiindulni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Bevallom azon makacsságomat, hogy eddigi eljárásomon változtatni és annak helyességén kétkedni nincs okom; a mint hogy rögtön megtenném, ha belátnám és okaimat elő is adnám, de ez alkalommal el akarom mondani: mint képzelem én az országgyűlés lefolyását az igazságügyi reformok tekintetében. (Halljuk! Halljuk !) Először is, t. ház, az adósságot akarom leróni. Ezen adósság pedig vonatkozik a Guriának a kérvénynyel megtámadott választási ügyekben való eljárására. Erre nézve már nyilatkoztam s hogy sem ennek, sem a többi javaslatoknak taglalásába ez alkalommal nem megyek bele, annak oka abban fekszik, mert mint mondám, legjobb lesz velők akkor foglalkozni, a mikor a ház előtt íeküsznek; mert eredményes vitát nem lehet oly javaslatok felett folytatni, a melyeknek csak alapelvei adatnának itt-ott töredékesen elő, A mi a tisztán igazságügyi dolgokat illeti, t. ház, óhajtanám, hogy ba a t. háznak ideje lesz s a javaslatok a ház előtt lesznek, ez ülésszakban a követkéz!) törvények alkottatnának meg: Először a birói szervezetre, különösen az első bírósági és ügyészségi szervezetre vonatkozó törvény, a melynek első tervezetét t. képviselőtársaim már ismerik. Én most azt, a mi ebben foglaltatik vagy nem foglaltatik, senki, még Veszter Imre képviselőtársam irányában, még a candidálásra nézve sem fejtegetem; majd ha a törvényjavaslat a ház előtt lesz, mérheti meg a ház, hogy megfelel-e annak, a mit minden körülmények közt várni kell, tudniilik annak, hogy elmenjen azon határig, hogy az első bíróságok, értem ez alatt a járásbíróságokat és a társas bíróságokat, erősíttessenek, hogy lehető legyen a jó erőket ott is megtartani s hogy a kiképzés, ellenőrzés, felügyelet és fegyelem tekintetében a bíróságok egy összhangzó működés alá jöjjenek. Ez lesz a szempont s természetesen, mert ennek a megalkotását kérem, kérnem kell a. t. házat arra, is, hogy méltóztassék, lehetőleg még ez ülésszakban, a birói fegyelmi eljárás 35*