Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-419
419. országos ülés november 28-áu, pénteken. 1890. 195 van bizva és azon körülményben, hogy a birság minimuma 50 krban van megállapítva. Jól ismerjük községi képviselőtestületeinket, tudjuk, hogy az elöljárók nem akarnak coliisióba jönni az atyafiakkid s mindazokkal, kikkel rokonságban és barátságban vannak, ki akarják kerülni mindig az ódiumot s nem bírságolnak meg senkit. (Egy hang szélsőbalfelöl: De megbírságolnak !) Bocsánatot kérek, nagyon ritkán. Alig van község, a hol van bírságalap, pedig a bírságolás ezélja épen ily alapok létesítése volna. Én a baj okát abban is látom, hogy az 50 krnyi minimumot tesz ki véleményem szerint. Sokkal jobban felelne meg a czélnak az, ha az első mulasztást 10 krral birságolnók meg, mert ezt az összeget a legszegényebb szülőkön is be lehet hajtani, mig az 50 krt nem lehet, ha csak nem foglalunk és árverezünk, (ügy van!) Hogy iskoláink nem fejlődnek ágy, a hogy mi azt kivannók s hogy a törvény intentiójának nem felel meg, egyik okát abban látom, hogy az iskolai tanterv máig sincs módosítva. Már tavaly voltam bátor a minister ur figyelmébe ajánlani azt, hogy a most fennálló állapot mellett, midőn ugyanazt a tantervet alkalmazzuk az osztott és osztatlan iskolákra, lehetetlen czéltérni és már akkor is azt mondtam, a mit ma hangsúlyozok, hogy különbséget kell tenni falusi és városi iskola közt. (Helyeslés.) Más tantervet kell alkalmazni ott, a hol hat tanerő van alkalmazva hat iskolában s mást ott, a hol egy tanerő hat iskolában van alkalmazva, vagyis azt mondtam,, hogy egy ember sohasem lehet hat ember. Ugyanakkor voltam bátor átadni a minister urnak egy tantervet, mely próbaképen már harmadik évben van alkalmazva az egri egyházmegyei iskolákban s melyet az egri egyházmegyei hatóság volt szíves kidolgozni. Az iskolai tantervet tehát módosítani kell. De nagyban előmozdítaná népnevelésünket. ha Kiss Albert javaslata fogadtatnék el és ha respectáltatnék azon köríti meny, hogy tanítóink mai napig sincsenek kellően, érdemeikhez méltón dotálva. Ezeknek fizetését fel kell emelni, hogy mily irányban és mily fokban, azt legj' óbban a minister ur fogja tudni, a kinek bölcs belátására bízom egyelőre e kérdés megoldását. Annak szükségét, hogy a tanítók fizetését emelni kell, illustrálni kívánom egy oly jelenséggel is; a mely ez ideig alig hozatott fel e házban. Épen abban a körülményben, t. ház, hogy a tanítók nincsenek kellőkép dotálva, látom egyik okát annak, hogy a tanítók folyton mozgósittatnak, vagyis nem lévén szolgálati pragmatikájuk s nem lévén helyhez kötve, felhasználnak minden alkalmat, hogy szerencsét másutt próbáljanak. Már most ez a körülmény mire vezet? Arra, hogyha a tanév végefelé jár, minden tanító kikérvén szolgálati minősítvényét, azt 20—30 példányban lemásoltatja s azt mindenüvé megküldi, a hova pályázhatik, vagyis oly helyre, a hol 50 — 100 írttal jobb javadalmazása van. (Ugy van! a baloldalon.) De tovább megyek. A tanító évközben is, bármikor, tehát a tanév bármely hónapjában, a mikor csak valamely pályázatról vesz tudomást, mozgósíthat, otthagyhatja állomását s igy nem csoda, ha évközben ott hagyva az iskolát, az vagy betöltetlen marad és várni kell, mig hónapok múlva jelentkezik valaki, a ki e csekély dotatiójú állomást elfoglalja. Igen kérem a t. minister urat, legyen szíves a fennálló praxist valahogy szabályozni. Hiszen, ha valaki bárminemű állását változtatja, ez bizonyos felmondással jár. Hogyan van tehát, hogy a tanító bármely perczben minden felmondás nélkül elhagyhatja állását? Ez által pedig maga a tanügy szenved. (Helyeslés.) Ez állandó költözködést tehát bármiképen szabályozni kell. A szabályozás legegyszerűbb módja az volns, h ti cl tanító fizetését emelnék s az mindenütt egyforma volna. Sok a panasz az iránt is, hogy a tanítók nem kapják meg csekély fizetésüket sem; a minister ur könnyen segíthetne e bajon. Sajnos, hogy Magyarországon még mindig divatban van az, hogy a felekezeti tanítók fizetésüknek csak egy részét kapják készpénzben, más részét pedig gabona vagy egyéb termény-illetményekben, melyeket gyakran házról-házra kell úgyszólván összekunyorálniok. Tudomásom van arról, hogy Pestmegye érdemes tanfelügyelője Alpár községében megtalálta a módot, melylyel ily termény-illetményeket közigazgatási utón lehet behajtani. Ha sikerült e mód Alpáron, sikerülni fog az másutt is. Kérem tehát a minister urat, szíveskedjék mindenütt behozni azt a módot, melyet Tóth József tanfelügyelő ur Alpáron sikerrel alkalmazott. (Helyeslés a baloldalon.) Még egy körülményre figyelmeztetem a minister urat: iparkodjék felekezeti iskoláink anyagi ügyeit rendezni s biztosítani. Vannak iskoláink, de nem tudjuk, kiket kötelez azoknak anyagi ellátása. Egyik helyen a „canonica visitatio" az irányadó, másik helyen a községi költségvetésben van nyoma, de valahányszor lehet, a hitközség és a polgári község, a földbirtokos is kibúvik a terhek alól. Erre nézve módot nem jelölök meg. Vannak a minister urnak tanfelügyelői, míg pedig szakavatott tanfelügyelői; mert bármily kicsinyléssel említsék is őket, én legalább nem tudok tanfelügyelőt, ki hivatása magaslatán ne állna. Volt idő, midőn becsúsztattak ez állásokba nem qualificált embereket is; de mióta a minister ur vette át a közoktatásügyi tárczát, ily esetek nem fordultak elő. Azok is, kikről szólott a krónika, már belegyakorol2é*
