Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-417
417. országos ülés iiörember 26-án, szerdán. 1890. 139 társam elfogadta Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát és ez, mint a liberalismusnak egy óriási nagy győzelme hirdettetik. Ezzel szemben én azt kérdem, hogy vájjon egy valóban művelt, tapasztalt politicus, a ki őszintén akarja nemzete ügyét szolgálni, a ki előre néz és nem hátra, kevesebbet is hirdethetne-e e házban, ennél kevesebbel is beérhetné? Ez, t. ház, teljes lehetetlenség. Ha mi csakugyan a vallási téren megoldásokhoz akarunk jutni, ha azt akarjuk, hogy tartós, szilárd alapokra lerakott valóságos vallási béke legyen, nincs más mód, mint az, hogy azt oda kell irányítani, a hova tartozik, az emberiség benső érzetébe, nem pedig az anyagi versenyhez, a világi hatalom kifejezéséhez kötni. És ha ez igy van, akkor igenis követelni kell a vallásszabadságot, nem mint frasisr, hanem instituálva akkép, hogy háborgatok az állam érdekébe sohase nyúlhassanak bele, másodszor pedig ki kell mondani a polgári házasságot és az anyakönyveknek világi hatóság által való vezetését. És midőn polgári házasságot mondok és rá adom szavazatomat, világosan és nyíltan kijelentem, hogy Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát abban a hitben és meggyőződésben irtam alá, hogy határozati javaslatában a polgári házasság alatt ő is a kötelezőt értette és nem mást. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után, t. ház, pártállásomnál és azon kijelentéseknél fo^va, melyeket a kormánynyal szemben már több izben tettem, e tárezára nézve is azt mondom, hogy annak költségvetését nem fogadhatom el, egyébként pedig csatlakozom az Irányi Dániel t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz, ismétlem, azon hozzá tevéssel, hogy én a polgári házasság alatt a kötelezőt kivánom^értetni. Ez volt az, a mivel a t. ház figyelmét igénybe venni bátor voltam (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! (Malijuk! Bálijuk!) Tartok tőle, hogy a vitának ezen összebonyolódásában talán nem egészen sikeres munkába fogok, midőn még egyszer megkísértem a jelenlegi kérdés alapjait, tárgyilagosan lerakni és azt a ház megfontolása elé terjeszteni, ugy, hogy igazságos ítéletet hozhasson. (Halljuk! Halljuk!) De mielőtt erre rátérnék, t. ház, az egész vitának szellemére, a történeti igazság érdekében és azon jövő fejlődésünk érdekében, a mely elé örömmel és reménynyel tekintek, Herman Ottó t. képviselőtársam egy észrevételét ki kell igazítanom és ez vonatkozik arra, a mit a katholicus magyar polgárokról akkor mondott, midőn a vallásszabadságnak, a vallási egyenjogúságnak és a politikai szabadságnak kedvező törvények megalkotásának történetét említette. Legyen szabad, t. ház, a történeti igazsággal megegyező azon meggyőződésemnek adni kifejezést a múltra és jövőre, hogy minden lépés, mely százados küzdelmeink alatt ugy 3 * a politikai szabadság, de különösen a vallásszabadság és egyenjogúság érdekében történt s melynek jeléül, mint dens terminusok egy sorozata a törvényeknek vau a külön korszakokban megalkotva törvénykönyvünkben, a legutóbbi 1868-ban, ez mindenkor és mindenütt a szabadelvű kaíholicus állampolgároknak segítségével jött létre. (Élénk helyeslés. Ugy van!) És ez nem is jött volna létre, ha azoknak buzgó közreműködése és támogatása nem lett volna meg. (Ugy van!) És ha némelyek az utóbbi időben mégis hinni kezdtek abban, hogy a 40-es évek dicső küzdelmeinek szelleme mármár elaludni készült, azok meggyőződhettek csak az e vita alatt elmondott beszédekből is, hogy ez tévedés volt és hogy a szabadelvű irányban, midőn a haladás zászlóját határozottan kitűztük, valláskülönbség nélkül és a vallásszabadságérdekében is egyiránt számítunk a magyar állampolgárok katholicus részére, (Helyeslés) számítunk pedig nemcsak abban a tekintetben, hogy mindazon törvények fentartassanak, a melyek eddig alkottattak, hanem hogy azok ebben a szellemben és irányban tovább is fejlesztessenek. (Élénk helyeslés.) Ez az, a miért én örömmel és reménynyel tekintek a jövőbe. (Helyeslés.) Már most a t. ház engedelmével, egy kissé hűvösebb regiókba térek és ezért legyen szabad a vita alapját képező kérdést még egyszer megérintenem. (Halljuk! Halljuk!) Nyíltan kijelentenem, hogy ezt a kérdést sem csekélynek, mint Grrűnwald Béla és Apponyi Albert t. ( képviselőtársam ; sem nagynak, mint Beőthy Ákos t. képviselőtársam, nyilvánítani nem akarom; de egyet ajánlok a t. báz figyelmébe. (Halljuk! Halljuk!) Ez abban áll, hogy valamint egy széttört tükör minden darabjában egy és ugyanazon napnak a képe tükröződik vissza, ugy a kis és nagy kérdések, ha bizonyos körből vétetnek, bizonyos viszonyokat érintenek, felmutatják, méír pedig a dolog természeténél fogva az állami törvény rendjének és az egyházi felfogástól eltérő különbözőségének összeütközését. Ha az nagy kérdéssé tesz valamit, a mi elvi kérdéssé válik, az is nagy kérdés lehet, a mi kis alkalomból ered. (Ugy van!) Ez a szempont az, melyet én meggyőződésem szerint ennél a kérdésnél sem meggyengíteni, sem elhomályosítani, sem háttérbe szorítani semmi ürügy alatt nem engedhetek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Mi történt, t. ház? Minő állapotokról van itt szó? Mióta Magyarországon az állam az anyakönyveket szabályozás alá vette, az anyakönyvek vitelének rendje, módja és módozata mindig a 18*
