Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-416

416. országos ülés november 25-én, kedden. 1890. 131 lictts papság meg volt győződve árról, hogy a kiket megkeresztelt, azokat a római katholicus anyaszentegyház kebelébe vette fel és ép azért, mert meg volt győződve, soha kivonatot más felekezetbeli lelkésztársának ki nem adott, vagy ha ki is adott, azt némi lelki megnyugvással tehette azért, mert a római katholicus egyház a vegyes házassághoz csak akkor adta az egyházi áldást, mikor meg volt a morális certitudo arra, hogy a vegyes házasságból születendő mindkét nembeli gyermekek a római katolicus vallásban fognak neveltetni, így tehát a katholicus alpapság részéről a kivonatok kiadása inkább csak formalitás volt. (Mozgás jobbról.) íme hát, a t. minister ur épen a lelkészkedő papság ezen eljárásából győződhetett meg arról, hogy a lelkészkedő papság nem azért nem alkalmazkodik az 1868: LIII t.-cz. 12. §-ának dispositiójához, mert ezen törvény a katholicus hitelvekkel meg nem egyeztethető ; hanem ellenkezőleg nem ragaszkodik azért, mert látta és látja ma is, hogy ezen törvény dispositiója egyenesen ellenkezik a katholicus hitelvekkel. De, t. ház, a lelkészkedő papság nem is tehetett másként; mert ugyan mondja meg az igen t. minister ur: van-e kötelességhü pap a világon, a ki visszautasítson és ae kereszteljen meg egy gyermeket, a kit a szülők gondosko dása, szeretete s felelősségérzete az illető paphoz oda visz; el fogja-e csak egyetlen pappal is hitetni, legyen az bár katholicus, vagy protestáns, hogy az általa megkeresztelt gyermeket a keresztelés által nem s íját felekezetéhe vette be, hanem bevette és megkeresztelte egy idegen más felekezet számára? Végül pedig, ha valamely pap egy gyermeket megkeresztelt a maga felekezete számára és az anyakönyvbe be is vezette, képzelhető-e, hogy az illető lelkész azon gyermekről kivonatot adjon oly értelemben, hogy a kivonattal együtt a gyermeket is kiadja saját felekezetéből egy más felekezet számára. De volt egy modus vivendi, a mely lehetővé tette a katholicus lelkészkedő papságra nézve azt, hogy hitelveivel az Í868 : LIII. t.-cz. dispositiója határozott ellentétbe nem jött. Hozzájárult; még az is, hogy akkor a t. vallásügyi minister ur a február 26 iki rendeletuek szellemét és dispositióját a törvénybe még bele nem dictálta, bele nem octroyálta. Hozzájárult még az hogy segítségére volt a magyar legfőbb judicatura, mely egyenesen kimondta, hogy a keresztelési actus magában véve büntetendő cselekményt nem képez. (Halljuk! Halljuk!) De ha már a lelkészkedő papság eljárása nem győzte meg a t. minister urat arról, hogy az 1868 : LIII. t.-cz. dispositiójaa katholicus hitelvekbe ütközik, ugy bizonyára meggyőzhették volna erről és hiszem is, hogy meggyőzték az ország herczegprimásának hozzá intézett levelei. Én nem akarok, t. ház, e levelekkel bővebben foglalkozni, mert nem akarok ismétlésekbe esni, miután ezen leheleket Komlóssy Ferencz t. képviselőtársam múltkori beszédében máris felemlítette. De kérdek egyet az igen tisztelt minister úrtól: hogy vájjon ő a herczegprimás leveleinek azon szavaiból, melyekkel azt mondja: „Hogy ha ezen rendelet közrebocsáttatnék, az országban oly viharokat támasztana, a minőnek ezen ország nem volt színhelye a harminczas évek óta". Vájjon a cnltusminister ur a herczegprimás azon szavaiból, a hol azt mondja: „Hogy h ministeri rendelet érvénybe lép, akkor a püspöki kar kényszeríttetnék a vegyes házasságra lépő jegyesektől a felmentvényt megvonni", nem tudía-e levonni azt a consequentiát, ho^y t. i. a felmentvények megtagadása a püspöki kar részéről épen azért tartatik szükségesnek, hogy a pü<pöki kar ezen elhatározása utasításul szolgáljon az alsó clerusnak, hogy tudjon választani a birság, börtön, vagy pedig papi kötelességének hü teljesítése között ? f Ámde a t. minister ur nemcsak a herczegprimáshoz fordult véleményért, hanem fordult más katholicus püspökökhöz is. A t. minister ur ugyan nem nevezte meg azokat a püspököket, hanem az újságok, az úgynevezett „Leibjournalok" megnevezték őket. És mi történt? A hét püspök közül három m 'g azon nap kötelességének tartotta ünnepélyesen kinyilatkoztatni, hogy ők a február 26-iki rendeletnek sem tartalmához, sem szövegezéséhez semmiképen hozzá nem járultak; kötelességüknek tartották kinyilatkoztatni, hogy ők ezen ministeri rendelettől minden tekintetben távol állanak. De hát vegyük fel, hogy akadtak és voltak katholicus püspökök, a kik oda nyilatkoztak a t. minister ur előtt, hogy az ő rendeletének foganatosítása valóban nem ütközik a katholicus hitelvekbe, vájjon mi következik ebből ? Nem az, a mit az igen t. minister ur következtet, hogy t. i. a minister urnak ezen rendelete nem ütközik a katholicus hitelvekbe ; hanem következik az, hogy most ez egyszer, ebben az egy esetbei), a lelkészkedő alpapság jobbtheologusnak bizonyult, mint a katholicus püspöki karnak egynéhány tagja. Következnék az, hogy ha az alatt a szerény plébánosi quadratum alatt nincs meg a kellő papi hittudomány, azt nem adja meg a gyémánttól és aranytól ragyogó püspöki infula sem. (Teazés balfelöl.) Következnék az, a mit. én nem hiszek, nem hihetek és a mitől Isten őrizze is meg hazánkat — mondom — hogyha csakugyan való volna, hogy találkoztak püspökök, a kik a minister ur rendeletét nem tar17*