Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-416
124 416. országos ülés november 25-éa, kedden. 1890. által szokta a híveket az egyházba felvenni, miiidazonáltal, hogy ha akadnak is olyanok, kik a katholicus hitelvei alapján nyerik el a keresztségét, később azonban más vallásban neveltetik. Ezért a római katholicus anyaszentegyház papjai soha senki ellen följelentést nem tettek (Ellenmondás jobbfelől) s nem irigyelték azon elszakadt embert attól a felekezettől, a melyben tényleg neveltetett. T. ház! A 40-es években Sáros-Patakon Brezenheim berezegnél volt egy ispán, ki feleségével együtt katholicus volt, e párnak egy jóravaló tehetséges fiu gyermekük született s az apa gondolkodott, hogy mit tegyen e fiúval s miután látta azt a virágzó református collegiumot és érezte azt a pezsgő közéletet, melyet a tanári kar és a deákság ott kifejtett, arra a tudatra ébredt, hogy a reformatiónak nagy jövője lesz s fiát reformátusnak neveltette. Azt a katholicus apát még itt Pesten temette el a református fia udvaráról a katholicus pap. A viszonyok találkozás;? ugy akarta, hogy fiából dúsgazdag ember lett, egy nagy pénzintézetnek vezérigazgatójává Ion s ma a katholicus apától és anyától származott gyermek azt mondja, hogy ő legvastagabb nyakú kálomista. (Derültség.) Ezzel csak azt akartam illustrálni, t. ház, hogy a keresztelés nem teszi az embert sem katholicussá, sem protestánssá, hanem a nevelés és a viszonyok összetalálkozása határoz. Azért t. képviselőház, nem volt illő, hogy a kormány épen a választások után s nem a választások előtt vetette fel ezt a kérdést és olyan rendeletet bocsátott ki, mely hatáskörét túllépi, mert nincs az egész földkerekségén olyan minister alkotmányos országban, a mely a törvények uralma alatt áll, hogy annak büntető sanctiót rendeleti utón lehessen megállapítania. Engedje meg a t. ház, hogy a múlt idők eseményeire hivatkozhassam. Itt a házban vetettem fel egy kérdést, midőn Tisza Kálmán ur ministerelnök lett, azt mondottam akkor, hogy ő Esztergomban a herczegprimással megegyezett arra nézve, hogy addig, mig ő a mínisterelnöki széken ülni fog, katholicus dolgokban semmi néven nevezendő változás beállni nem fog, En akkor felvetettem azt a kérdést, hogy van-e joga az ország bíboros főpapjának 9 millió lakos fölött a kormány református fejével pactumra lépni. Méltóztassék erről a ház naplója utján meggyőződni. Akkor sokan mosolyogtak a t. házban a fölött, hogy én mily alapon mondhatok ilyeneket, S a következések milyen fényesen igazolják akkori állításomat. Beszédem után felállott a ministerelnök ur és így szólt: „Csodálkozom s megfoghatatlan előttem, hogy Csatár képviselő ur jobban tudja, hoyy én mit beszéltem a herczegprimással, mint akár én, akár maga a herezegprimás.* (Derültség.) És ezzel természetesen nagyot mondott a t. volt ministerelnök ur, a t. többség tapsolt és Csatárnak állítása tönkre volt téve. (Zajos derültség.) És ime, t. ház, a mikor észlelte ez a nagy államférfiú azt, hogy közeledik a végek vége, hogy többé a ministerelnöki széken meg nem maradhat — igaz ugyan, hogy már azelőtt a mi szegény főpapjainkat a magyar király által hol Aradon, hol más helyen jó lehordatta, (Derültség) hogy meghálálja nekik azt, a miért a t. többséget ide az országgyűlésbe besegítették, elgondolta magában, hogy hagyok magam után egy oly hagyományt, mely elég lesz arra, hogy a katholicus clerus visszasírjon még engemet. (Zajos derültség.) Hát, t. ház, megtörtént, hogy mielőtt elhagyta, volna a ministerelnöki széket, megteremtette azt a szerencsétlen rendeletet, melynek súlya, terhe, felelőssége most az egész kormányra itt maradt és ez által mintegy constatálni akarta a t. ministerelnök ur, hogyha ő ma is ott ülne a ministerelnöki széken, a tiszteletreméltó katholicus clerusnak nem kellene Rómába zarándokolnia és nem volna módja Papp Gábor superlntendens urnak ugy nyilatkozni, hogy dogmatisalt római pápa. T. ház! Én nagyon tudom, nagyon érzem, hogy ez ünnepélyes pillanatban . . . (Élénk derültség.) Igen, uraim, ünnepélyes, mert adja isten, hogy ilyen vita többé ne legyen. (Élénk derültség.) Ismétlem, hogy ezen ünnepélyes pillanatban minden szót meg kell latolni, a mi az ember szájába jön. Tehát kijelentem, t. ház, hogy Magyarország ez időszerinti fennállása is annyira össze van forrva a római kath. hiten levők közjogával, hogy nagyon óvatosan és véghetetlenül vigyázva kell ehhez a közjoghoz nyúlni, nem ugy, mint Szivák Imre t. képviselő ur, vagy mint Pulszky Ágost t. képviselő ur előadta. Ezt a közjogi kapcsolatot ugy kell megoldani, hogy maga az állam meg ne rendüljön általa, nehogy ugy járjunk, mint a ki &zt mondta, hogy „előttem köd, utánam köd!" (Zajos derültség) azután pedig nem tudom, mi következik? (Elénk derültség.) Hogy többet ne mondjak, itt van egy közjogi kérdés; feleljen nekem arra akármelyik t. protestáns képviselőtársam, itt van a magyar királyság kérdése. Tudjuk azt, hogy a magyar király más nem lehet, csak római katholicus hitből való apostoli király és tudjuk azt, hogy a magyar király egyúttal apostoli király is; azt is tudjuk, hogy ezen magyar királyt más, mint az esztergomi érsek, vagy akadályoztatása esetén egy általa megbízandó más érsek meg nem koronázhatja. Tessék azon kér-