Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-416
| 20 * lfi * országos ülés november 25-én, kedden. 1890* az államhatalmat vegye igénybe, lehetetlen, hogy az államnak ismét ne legyen joga meg vizsgálni azt, hogy — mikor neki közbenjárását az egyháznak oda kell kölcsönözni — oly tényeknek kölcsönzi oda, melyek úgy az állam, mint az egyház szempontjából kifogástalanok és kérdés alá nem vonhatók. Nem szabad elfelejteni, hogy az egyház számos téren állami hatalmat kezel és állami functiókat érvényesít és a t. képviselő ur nem fogja tagadhatni, hogy az anyakönyvek legalább is egy ilyen vegyes functio esetét tüntetik fel, a mely esetben az állam mindkét általános, állami és egyházi tekintetben való hatalma érvényesül. Nem akarom most szigorúan megvizsgálni, nem akarok annak easuistikájába bocsátkozni, hogy az érintett ministeri rendeletbe mennyiben játszik bele az egyik vagy a másik hatalom; elég nekem az, hogy mind a kettő abba belejátszik és hogy szükségképi, miután az 1827-iki törvény az anyakönyvek vezetésének módját pontosan meg nem szabta és nem szabályozta. Már maga ez a törvény feltételezte azt, hogy e szabályozás, a vezetésre kiadandó rendelkezések oly részről és módon fognak történni, a mely részről és módon az állam felügyeleti jogának és az állam érdekei megóvásának lehetősége okvetlenül fentartatik, mert különben már 1827-ben a matriculák vezetésének részletes módját kellett volna megállapítani. Ez nem állapíttatott meg; ez hagyatott egyrészt a hagyományra, másrészt a kormány rendelkezési jogára, a mely e tekintetben III. Károly és Mária Therézia kora óta mindig gyakorlatilag is érvényesíttetett, hogy régibb időre vissza ne menjek, Ha tehát itt a kormány rendelkezési jogán alapul az anyakönyvek beosztásának és vezetésének egész módja és rendszere, akkor szükségképen a kormány rendelkezési hatalmának ki kell terjedni mindazon kérdésekre, a melyek az anyakönyvek vezetésében elkövethető visszaélésekkel esetleg kapcsolatosak. És hogyha a kormány azt látja, hogy 7 egy további törvény ép úgy, mint az 1827-iki törvény tényleges sanctio nélkül rendezi továbbra is a részletesebb ügyeket, szükségkép fel kellett tételezni azt, hogy ugyanazon hatalommal élhet egy további törvény végrehajtását illetőleg, mint élhetett és élt az 1827-iki törvény intézkedéseinek megóvása tekintetében. Ugyanazon hatalom nyert kifejezést a február 26-iki rendeletben és ezen hatalom a szokásban és az 1879 : XL. törvényczikk 1-ső § ában kimerítő alapot nyer. Az igen t. képviselő ur felhozza DICS* ÉIZu, hogy az 1879-iki törvényre annál kevésbé lehet hivatkozni, mert annak indokolásában fel vannak sorolva azon ministerek, a kiket a törvény kihágások statuálásával felruház és ezek közt nincs a vallás- és közoktatásügyi minister. Engedelmet kérek, valamely törvény indokolása fontossággal bír annak meghozatala alkalmával, fontossággal, de csak másodrendű jelentőséggel bir a törvény magyarázat szempontjából, mert hiszen a törvényhozás folyamán eszközölt változtatások az indokolásban természetesen kifejezést nem nyerhetnek; de a hermeneutica semminemű szabálya szerint sem bírnak a törvényjavaslat indokolásában foglaltak döntő jelentőséggel a törvény eredményének utólagos inagyalázata szempontjából, Mert bárminő törvényt hozunk, annak következményei a törvény meghozatala után az életben egész mások lehetnek, mint a minőket a legbölcsebb törvényhozási belátás is előre megállapíthatott és ezen következmények mérlegelésénél nem szabad magunkat oly korlátozásoknak alávetni, a melyek teljesen kizárnák a törvény meghozatala utáni tapasztalatokat és a melyek csak a törvény meghozatala előtti helyzetet tekintenék irányadónak. Egyébiránt az említett felsorolás nem taxativ, hanem exemplificativ, a mit mutat a törvény tartalma, mert az nem csupán oly ügyekre vonatkozólag foglal magában intézkedést, melyek a belügyminister, a kereskedelmi minister, a a közgazdasági minister ressort-jába tartoztak, hanem direet intézkedést tartalmaz oly ügyekre vonatkozólag is, a melyek a vallás- és közoktatásügyi minister ügykörébe tartoznak. Szó van a törvényben a vallás elleni kihágásokról, a vallás változtatása esetében elkövetett kihágásokról is és már ez maga mutatja, hogy a törvény nem akarta a rendőri intézkedések fogalmát az állami életnek csak egyik, vagy másik terére szorítani. Ezzel kapcsolatban legyen szabad csak pár szóval azon igen érdekes fejtegetésekre reflectálnom, amelyeket gr. Apponyi Albert igen t. képviselő ur az Í8ä7-iki törvénynyel kapcsolatban a kérdéses rendelet törvényességére vonatkozólag felhozott. (Halljtikí Halljuk!) A t. képviselő ur némileg ellentétbe iparkodott hozni azon kötelességet, melyet a rendelet a lelkészekre ró, az 1827-iki törvény intézkedéseivel és a „eoncer nens auimarum eurator" kifejezést taglalva, a „concernens" szóban némi kétséget látott és ebből kifolyólag a rendelet törvényességét legalább is aggályosnak tüntette fel. Az igen t. képviselő ur teljesen figyelmen kívül hagyta azt a nevezetes momentumot, hogy midőn az 1827-iki törvény meghozatott, azzal a kifejezéssel, hogy „concernens animaram eurator" nem volt szükséges, hogy a törvényhozás bármi kételyt is eloszlasson arra vonatkozólag, hogy vegyes házasságok esetében ki az illetékes lelkész, még pedig abból az egyszerű okból, mert
