Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-415
416. nrszAgos ülés november 24-én, hétfőn. 1890. 107 korántsem mintha hinném, a mi tőlem a legnagyobb szerénytelenség volna, hogy én vagyok liivatva ez aggályok eloszlatására, hanem mert szerintem annak, a ki ez oly előkelő helyről származó aggályok daczára mégis vitatja a rendelet törvényességét, kétszeres kötelessége álláspontját megvédeni. T. ház! Gróf Apponyi t. képviselő ur aggályai két osztályba sorozhatok. Az egyik a rendelet dispositióira, a másik annak Sanctiójára vonatkozik. Az elsőt illetőleg, gróf Apponyi az 1827 : XXIII-ik törvényczikkre hivatkozik, hogy e rendelet azon dispositiója, hogyha a lelkész, ki bármely okból oly gyermeket keresztel, a ki a törvény rendelkezése szerint más hitfelekezethez tartozik, tartozik a keresztelés! bizonylatot áttenni a másik lelkészhez és hogy az anyakönyvi kivonat kiállítására csak azon lelkész illetékes, kinek hitvallásához az illető egyén a törvény szerint tartozik. Azt állítja, hogy ez a dispositio az 1827-iki törvénynyel ellenkezik és hogy az 1827-iki törvényczikkben foglalt azon kifejezés alatt, hogy illetékes lelkész „concernensanimarimi curator" kit ért az illető törvény, azt a magyarázatot fogadja el, hogy ez alatt az egyházi functiót tényleg végező lelkész értendő. Igénytelen vélekedésem szerint a törvény sem ezen, sem azon irányban nem dönt. Sem azt nem mondja, hogy az a lelkész értendő, ki az egyházi functiót végezte, sem pedig azt, hogy az a lelkész, kinek hitvallásához az illető fél tartozik. Hogy az illető törvény nem érthette azt a lelkészt, ki az egyházi functiót végezte, az számos példából kitűnik; például, ha egy püspök keresztel meg egy gyermeket, itt az egyházi functiót más végezte; vagy ha több plébánia egyesittetik, annak előtte két anyakönyv volt s azt két lelkész vezette, azontúl csak egy anyakönyv lesz egy lelkész által vezetve. Ekkor is az anyakönyvi kivonatot nem az adja ki, ki a tunctiót vezette. Felhozhatok egy egyszerű triviális példát is, de erre semmi súlyt nem fektetek, például ha az illető lelkész meghal; világos, hogy halála után nem ő adja a kivonatot. Ezeket a példákat, t. ház, csak azért hoztam fel, hogy ezekből egy kérdést formulázzak és erre választ kérjek. Formulázom pedig akként: miből következik, hogy ha az a lelkész, ki az egyházi functiót végezte, nincs; ki végezze helyette e feladatot ég anyakönyvi kivonatot ki állítson ki ? Világos a tény; a törvény nem intézkedik, az 1827. törvényczikkben egy szó sincsen erről. Hock János: A plébánia! Fenyvessy Ferencz: A törvényben az van: „concernens animarum curator!" Hock János: A hivatal! Fenyvessy Ferencz: A törvényben nincs szó erről és mégis mindenki tudja, hogy kinek kell végezni, mert kell lenni vagy egy törvénynek vagy ministeri rendeletnek, vagy esetleg jogszokásnak, a melyből kifolyólag mindenki tudhatja, kinek kell e functiót végeznie. Most már nem áll az, hogy ezen lelkész alatt a törvény azt a lelkészt értette, ki az egyházi functiót végezte; de v t. ház, hogyan állt a dolog a rendelet előtt? A rendelet kibocsátása előtt a dolog tiszta volt, mert tudtuk, hogy kinek kell kiadni a bizonylatot. A rendelet azonban most két lelkészre ruházza ezt a jogot és igy concernens animarum curator kettő van. Kellett tehát intézkedni,, hogy csak az egyik legyen feljogosítva a kivonat kiállítására, a másik pedig ettől eltiltatik. Ez sem ellenkezik a törvény szellemével. Az 1827-iki törvényben világosan meg van mondva, hogy a törvényhatóságokhoz beküldött anyakönyvből nem szabad kiadni kivonatot, mert erre csak az illetékes lelkész van feljogosítva. A ministeri rendelet ezen pontja tehát szinte megfelel a törvény szellemének. De, t. ház, nem is volt szükséges, hogy az 1827. törvényezikk kimondja azt, hogy kit értett ő az illetékes lelkész alatt. Akárhány törvényt vagy nemzetközi szerződést ismerünk, a hol például a kormányzatnak többféle ágáról van intézkedés, például a kereskedelem vagy igazságügyről stb., elég, ha a törvény azt mondja, hogy ezekben az illetékes minister intézkedik, mert mindenki tudja, hogy az illetékes minister alatt a régi jogszabályok folytán kereskedelmi ügyeknél a kereskedelmi minister, az igazságügyekben az igazságügyminister értendő. T. ház! Gróf Apponyi Albert t. képviselő ur aggályainak második részében azon kérdést veti fel, hogy miután az állam hitelességgel ruházta fel ezen okiratokat, lehet-e elfogadni azt a magyarázatot, hogy a rendelet első szakasza értelmében történt átküldés által az anyakönyvben történt bejegyzés mintegy nullificáltatik. Ez a kérdés, t. ház, ide nem is tartozik. Már az 1827. törvény kimondta a nélkül, hogy a nulliíieálá^ról szólna, hogv abból az anyakönyvből, a melyet a törvényhatóság őriz, kivonatot adni nem szabad. Tehát nem nullificál ez a törvény semmit. Aggályainak második része a sanctióra vonatkozik, ezen sanctio szempontjából is nem tartja egészen törvényesnek ezen rendeletet. Én nem akarok, t. ház, kitérni ezen kérdés bővebb fejtegetése, elől. (Halljuk! Halljuk!) Tény az, hogy a t. képviselő ur egészen praecise határozta meg azon rendőri és rendészeti felfogást, a melyet az államtudományok mai álláspontja kifejez. Azt állítja szép beszédében, hogy csak ha az a 14*
