Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-415
415. országos ülés november M-én, hétfőn. 1890. 101 egyedül, de a törvényhozás minden faetora gyakorolja. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az iránt én tisztában vagyok magammal, hogy a magyar állam fenségjogai, souverain jogai minden egyházi dogma felett állanak; de midőn arról van szó, hogy concret intézkedést foganatosítsunk, akkor én, hacsak lehet, mint törvényhozás, azt mindig ugy fogom foganatosítani, hogy az állam polgárai jelentékeny részénél lelkiismereti conflictust ne idézzek elő. (Helyeslés a baloldalon.) És én azt hiszem, hogy ezt nagyon jól lehet tenni, lehet tenni még azon esetben is, ha a 12. §. alapján vagyok. Ez az egyik; a másik pedig az, hogy ez a kérdés, mondhatnám complieáltatik vallási, felekezeti kérdéssel; (Helyeslés a baloldalon) ugy állíttatik oda igen sokak által a kérdés, mintha a rendelet a katholicismus, az úgynevezett ultramontánok győzelme lenne. Rajtam megtörtént, hogy igen sok jó barátom figyelmeztetett arra. hogy ne exponáljam magamat e kérdésben, mert kiteszem magamat e vádnak. Én erre nem válaszolhatok mást: hogy én mindenütt, a hol azt képzelem, hogy hatalmi önkény van, azzal szembeszállók. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Midőn ezzel szembeszállók, nem egy vallásfelekezet jogait védem, de védem minden vallásfelekezet jogát, „hodie mihi, cras tibi". (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Es méltóztassanak nekem elhinni, hogy ha egyszer a hatalmi önkény egész lényében megindul, az felkeresi minden vallásfelekezet hajlékát és templomát. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én igen momentuósus dolognak tartom egy törvényhozás történetében, mikor a kormányzati szervezet a hatalmi önkényt, mint kormányzati elvet, beleveszi; ezzel szemben az első lépésnél kell állást foglalni, mert akkor az még nem jár nehézséggel; de ha a hatalmi önkény rendszerré tájul, akkor azzal szembeszállni csak a legnagyobb küzdelem, gyakran catastropha árán lehet. (Helyeslés balfelöl.) Az az oka, t. ház, hogy felszólaltam, hogy figyelmeztessem a t. házat arra, hogy óvakodjék ettől, nehogy ilyen végzetes praecedenst statuáljon. Ennek következtében nem fogadom el a Szivák Imre t. képviselő ur indítványát, de igenis elfogadom az Irányi Dániel t. képviselő ur határozati javaslatát. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Mocsáry Lajos! Mocsáry Lajos: T. ház! Ha a fenforgó kérdésben szavamat felemelni én is bátorkodom, ezt leginkább azért teszem, mert ki akarom mutatni, hogy mégis vannak a ház ezen oldalán ülő képviselők közt olyanok, a kik nem hajlandók lovat adni az alá a kétségtelenül ultramontán természetű mozgalom alá, (Zaj, mozgás. Helyesléseit a szélső baloldalon) a mely ez országban ez idő szerint nagy hullámokat vetett. De továbbá néhány észrevételt akarok tenni azon nagyfontosságú beszédre, nem is annyira beszédre, hanem tényre, mely gróf Apponyi Albert t. képviselő ur tegnapelőtti napon tett emmtiatiójában rejlik, (Halljuk! Halljuk!) Az államjogi érvelés valóságos pazarlásával volt megkísérelve annak kimutatása, hogy a kérdéses ministeri rendelet törvénytelen. Említették, hogy itt ministeri önkényről, alkotmánysértésről van szó; sőt ép az előttem szólott t. képviselőtársam azt mondta, hogy ezzel a rendelettel a t. eultusminister ur az anarchiát hozta be közjogunkba. Hát, t. ház, én azon öntudatban, hogy nekem is van egy kis érzékem ezek iránt a dolgok iránt, de én azokat a szörnyűségeket ennek a rendeletnek kibocsátásánál látni képes nem vagyok. Általában én ugy tudom, hogy az a határ, a meddig kormányrendeletekkel s a melyen túl csakis törvényhozási utón lehet intézkedni, hogy az a határ, a melyen innen lehet, de a melyen túl nem lehet rendőrinek nevezni valamely intézkedést, nagyon hasonlít azokhoz a havasi határokhoz, a melyeken folytonos határvillongások vannak, de csakis olyanok, hogy easus bellit nem képeznek. De megengedem, hogy a kormány ez alkalommal talán túlment azon a bizonyos határon; mégis azt mondom, hogy azok a t. képviselőtársaim, a kik ezt olyan nagy sérelemmé akarják kikalapálni, ugy vannak, hogy nem látják a fától az erdőt, nem látják a dolognak másik oldalát. Mert mi történt volna, t. ház, akkor, ha a kormány összetett kézzel nézi azokat a visszaéléseket, azt a csempészetet, mely az elkeresztelésekkel űzetett? Ha a felső bíróságok, a helyett, hogy ha nem yoltak tisztában ezzel a kérdéssel, megkérdezték volna a szakértőket, a legelső papot, ha nem tették volna azt, hogy theologisálásba bocsátkoztak, hanem tartották volna magukat egyszerűen a törvény rendelkezéséhez : akkor mindez nem történt volna meg. (Igaz! a szélső baloldalon.) De a mely perczbcn a felső bíróságok kimondták, hogy az elkereszteiés nem jelent valamely vallásfelekezetbe való felvételt, abban a perczben ki volt rántva az alap egy igen fontos törvény alól: sanctio nélkül maradt voltaképen az 1868 : LIII. törvényczikk: szabad volt-e ezt megtűrni? Azt kívánták volna, hogy a minister semmit se tegyen e valósággal anarchicus állapottal szemben ? Én azt hiszem, hogy a minister ép akkor vétett volna legelső, legfontosabb kötelessége ellen, ha összetett kézzel nézi ezeket a dolgokat. Mert a ministerek nemcsak cselekvésökkel
