Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-415
102 415. országos ülés november 24-én, hétfőn. 1890. hanem mulasztásukkal is megsérthetik a törvényt és legfontosabb' kötelességöket. Voltaképen, t. ház, nem azért kellene a ministert felelősségre vonni ez alkalommal, a, mit tett, hanem talán inkább lehetne azért, hogy nem tett eleget, hogy innen maradt a kellő határon. Mert mihelyt egyszer az elkeresztelő clertis részéről ki volt mondva az, hogy az elkeresztelés igenis a katholicns vallásba való felvételt jelenti, abban a perczben az illetők tudva és akarva sértették a törvényt. így tehát voltaképen a törvénysértés megtorlásáról kellett volna intézkedni és nemcsak arról, hogy az elkereszteléseknek a polgári viszonyokra zavarólag ható következményei elhárittassanak. De hát beismerem, t. képviselőház, hogy erre a térre a niinister semmi esetre sem mehetett törvényhozási intézkedés nélkül; de általában erre a térre menni: megbüntetni a papokat magáért az elkeresztelés tényéért, ez oly végletekre vezetne, a melyektől eivilisált állam kell hogy visszariadjon. De bizonyos anomáliák is jöttek volna létre, ha a kormány erre a térre lépne, ho.uy eltiltaná a más pap által való keresztelést; ezzel igen nagy hátrányt róna igen sok állampolgárra, a kikre nézve igen nagy nehézség volna az, hogy vagy 10 mértföldnyire kelljen elmennie csecsemő gyermekével, hogy megkereszteltethesse. De még egy másik anomália is következik ebből, az, hogy nem lehetett volna egyenlő mértékkel büntetni az elkeresztelő papokat, mert a katholicns pap azt mondja, hogy az elkeresztelés által az illetőt felveszi vallása hivei közé és így tudva és akarva sérti a törvényt, de a protestáns pap nem mondja, hogy a kit elkeresztel, a saját vallásába veszi fel, tehát nem sérti a törvényt; hogyan lehetne tehát őt ugyanazzal n büntetéssel sújtani, mint a másikat? Mindenképen arra a conelusióra kell jutni, hogy alig marad" más expediens hátra, mint az anyakönyvek polgárosítása; hanem hát e mellett költségszaporodás fog előállani, ismét nagyobb teher fogja az adózók vállait nyomni s azért azok lesznek felelősök, kik ezt a mozgalmat előidézték. Tökéletesen igaza van Hock János t. képviselő urnak, midőn azt mondja, hogy az állam kénytelen meghátrálni és ő már is a meghátrálást látja Szivák Imre t. képviselő ur határozati javaslatában. De mi következik ebből ? En azt hiszem, nem tesznek jó szolgálatot az ügynek azok, a kik olyan nagyon emlegetik azt, hogy ezen rendelet végrehajthatlan és nagyon rossz szolgálatot tett ez ügynek Hock képviselő ur, mikor valóságos hivalkodással hirdette az egyháznak az állam felett aratott nagy, fényes győzedelmet. Ennek nem lehet más következménye, mint az, hogy az állam majd le fogja vonni ebből a dologból a kellő consequentiát, az állam fogja látni, hol vannak igaz barátjai és fogja látni, mit várhat az állam az ultramontanoktól. Ugron Gábor : Meg vannak oszolva, különböző véleményeken vannak. Mocsáry Lajos: És mégis azt halljuk bizonyos oldalról, hogy feltétlenül respeetálni kell minden dogmaticus és úgynevezett lelkiismereti kételyeket. Ha erre a térre lépünk, t. képviselőház, akkor ennek nem lehet más következménye, mint hogy az államnak az egyház előtt feltétlenül capitulálnia kell. Nem cselekszenek helyesen, a kik ugy állítják fel a dolgot, hogy mihelyt dogmaticus, lelkiismereti scrupulusokat emlegetnek valahol — alaposan vagy alaptalanul — azt mondják, hogy meg kell hajolni. Méltóztassék megengedni, de ezzel a katholicismusnak nagyszabású, méltóságteljes alkotását a nasarenismus színvonalára sülyesztik, a mely azt mondja, hogy híveinek lelkiismeretével ellenkezik, hogy az állam által követelt katonáskodás! kötelességeket teljesítse. Általában, t. képviselőház, én ugy látom, hogy némely embereknek olyan a lelkiismerete, mint azok a régi rablóvárak, a melyekből szabadon jártak ki portyázni a rablólovagok s melyekben az ejtett zsákmánynyal együtt mindig biztos menedéket találtak. Ha mi feltétlenül elfogadjuk esetről-esetre az aprólékos dolgokban is ezeket a lelkiismereti scrupulusokat, ez csak oda vezet, hogy az állani mellett parallel fiit egy más, még magasabban álló hatalom, a mely már nem akarja beérni azzal, hogy feltétlenül rendelkezzék a lelki dolgokban, hanem feltétlen rendelkezési jogot követel magának még az embereknek társadalmi és politikai cselekményeiben is, hiszen még meg is van erre nézve az a, formulája, hogy tudniillik előbb való istennek engedelmeskedni, mint az embereknek. Nagyon sajnálom, hogy ennek condesendálni látszik Irányi t. képviselőtársam is, midőn azt mondja, hogy vissza kell vonni a rendeletet, mert abból súrlódások származtak. Igaz, hogy hozzátette azt, hogy azért kívánja, mert igazságtalannak tartja annak kútfejét, az 1868: LIII. törvényezikk 12. §-át. De nem méltóztatott t. képviselőtársam meggondolni, hogy akármilyennek tartja is e törvényt, addig, mig az törvény, okvetlenül végre kell hajtatnia. (Helyeslések jobbfelöl. Mozgás a szélső balon.) Igaz, hogy t. képviselőtársam egy panaceát is ajánlott, elismerem, egy gyökeres orvosszert mindezen bajok ellen, a vallásszabadságot. De elfelejtette, hogy ez nem a holnap, talán nem is a holnapután kérdése s addig is gondoskodni kell arról, hogy azok a törvények, melyeken a vallásszabadság most nyugszik, épségben maradjanak.