Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-415

JQQ 415. országos ülés nov E tekintetben a viszonyok lényegesen megvál­toztak s ennek következtében én ezen intézke­déseknek, a melyeket oltalomnak tekintettek, szükségét ma be nem látom. (Helyeslés balfelől.) Ezen paragraphus, t. ház, nálunk a protes­táns egyházak sérelmeiből nőtt ki, a melyek nemzeti történelmünknek leghomályosabb részét képezik. Ha most erre visszatérek, ez nem azért történik, hogy keserű emlékeket idézzek fel, hanem hogy ezzel szembeállítsam azt a fényt és azt a világosságot, a mely a vallási béke és testvéri egyetértés képében Magyarországon ural­kodik. Ezen sérelmek azon körülményben találták magyarázatukat, hogy a katholicus vallás volt az uralkodó, hogy vele szemben a protestáns egyház nem állott a paritás alapján. A katholicus egyház terjeszkedett s ezen terjeszkedésre az állam és törvény hatalmát vette igénybe. Ez különösen két tényben jelentkezik: először abban, hogy a protestáns vallásra az áttérés lehetetlen volt, másodszor abban, hogy a vegyes házassá­gokat csakis katholicus lelkész előtt lehetett kötni. Ebből származtak a visszaélések. Az 1832/36 országgyűlésen ezek a sérel­mek nagy szerepet játszottak. Ezeket a sérel­meket akkor orvosolni nem lehetett és pedig egyszerűen azért, mert az orvoslás módjára nézve a két tábla egymással egyetértésbe jönni nem tudott. De nemsokári jobb idők következtek. Jött az 1840-iki, az 1848-iki és az 1868-iki törvény. Ezek proelamálták és kereszt ül vitték azt a nagy elvet, hogy a katholicus vallás meg­szűnt uralkodó vallás lenni, hogy vele szemben a protestáns egyházak a. teljes paritás alapján állanak, hogy meg van engedve az áttérés és lehetővé van téve és hogy nemcsak katholicus lelkész előtt lehet kötni vegyes házasságot. Ezek a nagy vívmányok állították helyre a vallás­békét, ezek képezik az oltalmat, valamint képe­zik egész társadalmi — iiogy úgy fejezzem ki magam — egész világnézletünk átváltozása; ezek a?ok, a mik lehetetlenné teszik, hogy ma oly visszaélések történjenek, mint akkor, mert nem történhetik az, hogy egy vallásfelekezet mikor pi'opagandát akar csinálni, a törvény segélyét vegye igénybe. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Épen azért, t. ház, őszintén megvallom, hogy azt az oltalmat a 12. szakaszban feleslegesnek tartom. Rám azt a benyomást teszi, mintha ma valaki talpig pánczélozottan csatába menne, a mi a g-olyótól nem véd, de a szabad mozgást lehetet­lenné teszi. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Elég nekem, t. ház, ezen rendelkezés érté­kének megvilágítására, hogy mi kimondjuk azt, hogy a gyermek bizonyos hitvallást követni tar­tozik. A törvényhozásnak nem lehet az a joga, hogy az emberek vallását törvény által szabá­iber 24-én, hétfőn. 1890. lyozza. Nekünk nem lehet az a feladatunk, hogy — ha úgy fejezhetem ki magam — a meny ország kapuit tartsuk kezünkben, (Helyeslés balfelől) nekünk csak az a feladatunk, hogy a földi éle­tet tegyük tűrhetővé, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) E tekintetben engem nem győzött meg az ellenkezőről azon elmefuttatás, melyet az igen t. cultusminister ur tartott a természeti jogról és arról, hogy az embereket kinozni nem lehet. Én e két dolog között — őszintén megvallom — nem látok összefüggést, hu. csak azon érte­lemben nem, hogy a t. minister ur a kínzással látja egy katkegoriába heiyezendőnek azt, hogy teszem fel: az apa vegyes házasságból szüle­tett leányát saját vallására akarja keresztel­tetni és hogy ez ellen törvénynyel kell védekezni. De harmadszor, t. képviselőház, ezen a törvényen keresztülmentek az intézmények és keresztülment rajta az idők folyása. Azt beszé­lik, t. képviselőház, hogy minálunk nem volna talán meg a teljes vallási béke és egyenlőség. Hát ennek a paragraphusnak kijátszására a vallásfelekezetek közt teljes a béke és teljes az egyenlőség; a katholicus kereszteli a pro­testánst, a protestáns kereszteli a katholicust, kölcsönösen csinálnak egy „generalquitf-et a törvény feje fölött. (Zajos derültség.) így áll a dolog, t. képviselőház, ha a tör­vénynek nincs sanctiója ; ha pedig sanctiót aka­runk neki adni, annak az eredménye az lenne, hogy, mondhatnám, az egész országot brachmm alá kellene helyezni. Szerintem, t. ház, ily tör­vénynek aligha van ethicai jogosultsága. Mind­ennek daczára én osztozom t. barátom, x\pponyi Albert gróf azon felfogásában, (Halljuk! Halljuk! a bal és szélső baloldalon) hogy ha a kisebbségben levő vallásfelekezetek ebben vallásuk biztosítékát látják, mindaddig nem kell ehhez hozzányúlni, mig ők ebben teljes megnyugvást találnak. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A vég­leges megoldást mindezekre nézve én csakis a polgári házasság behozatalában és az anyaköny­vek államosításában látom. Csatár Zsigmond: Elég lesz a faeultativ is! (Mozgás.) Beőthy Ákos: Be akarom fejezni, t. ház, előadásomat. Csak mé<r egy-két észrevételt aka­rok tenni, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon) külö­nösen abban az irányban, t. ház, hogy ha lehet, eloszlassam azon tévedéseket s azon homályt, mely —- mondhatnám — ezen kérdést borítja, Gyakran hallottuk azt, hogy ezen kérdés az állam tekintélyének kérdése s ezt minden áron fenn kell tartani. Én a kormányt az állam­mal identifikálni életemben soha sem tudtam. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert, szerintem, az állami imperiumot nem a kormány -

Next

/
Oldalképek
Tartalom