Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-409
338 409. országol ülés november 17-én, hétfőn. 1880. sokat sem tekintve,amelyek nem ellenőrizhetők, melyek a tulajdonosok, vagy a bármi tekintetben érdeklődők közt támadnak a totalisateur intézményén kivül — tisztán csak a totalisateurön eljátszottak 5 év alatt 6,737.612 frtot. De ezen statistikának legszomorúbb száma mindenesetre akkor tűnik ki, ha tekintetbe vesz sziik, melyik osztály íízi a totálisateurön való játékot a legélénkebben, a legnagyobb mértékben. A statistikai kimutatás teljes világossággal bizonyítja, hogy 1885-ben 400 frtos tétel egy sem került elő, ellenben 1 frtos tétel már 42.938. Csak a végösszeget mondom; a progressió tisztán és világosan kimutatható évről-évre. 1889-ben 400 forintos tétel már 37 volt, 1 forintom tétel pedig 239.187. Ennélfogva tiszta és világos, hQgy nálunk épen a társadalomnak az a rétege partieipiál leginkább a totalisateur-játékban, a melyet kevés jövedelménél fogva, vagy épen tekintettel arra a módra, melylyel azt a forintot megszerzi, leginkább kellene attól visszatartani. Ez a st itistikának világos tanúsága és bizonyítása. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De van még egy egészen más dolog, t, ház. Abban a polémiában, melyet egy sportlap velem folytatott, az volt felvetve, hogy maga Széchenyi István, a lóverseny megteremtője, a fogadást, ha nem is nélkülözhetetlen szükségesnek, hanem mindenesetre a hangulat élénkítésére legalább is tűrhetőnek tartotta. A második tétel az volt, t. ház, hogy az illető egyesületnek, mely a totalisatenr intézményét behozta s föntartja, abból tulajdonképen számbavehető haszna nincs. T. ház! Ama statistikai kimutatás tisztán és világosan bizonyítja, hogy a totalisateurből az illető egyesületnek van, még pedig rendkívül tekintélyes haszna, a mely öt év alatt nem kevesebb, mint 539.008 frtot tett ki, tehát átlag évi 1000.000 frtot. Ezek után, azt hiszem, nem lehet kétségbe vonni, hogy a totál isateurön való játék folyton fokozódik és hogy az bizonyos osztályokban már valósággal érezteti romboló hatását. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A kinek kétségei vannak ez iránt, kövesse figyelemmel a törvényszéki tárgyalásokat és látni fogja, hogy bizonyos progressióban mindinkább és inkább merülnek fel azok a bűntények, melyeket a totalisateur játékszenvedélye egyenesen kiszólít. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De midőn ezt mondom, t. ház, szemem előtt tartom azt is, hogy a totalisateur intézményét bizonyod osztályok támogatják és hogy a totalisateur intézménye ellen nem a magyar képviselőházban történt az első támadás, sőt nem is a magyar társadalomban keletkezett ez a reactio, mert ennek az intézménynek megvan a maga története fejlődése szerint és a szerint is, a mint azt más helyütt eltörleni iparkodtak. A kérdés, t. ház, tisztán jogi és az, hogy vájjon a totalisateur szerencsej íték-e vagy nem. A mikor Berlinben a totalisateurt eltiltották, ez az eltiltás egy elismert jogásztekiutély kutatásai alapján történt. Egy államügyész ugyanis alávetette magát annak a fáradságnak, hogy ezt az intézményt tanulmányozza s hogy annak egész mivoltát egybevesse a fogadással és a szerencsejátékkal. Az eredmény pedig az volt, hogy a totalisateur nyilvánosan űzött szerencsejáték, mint bármely más és mint ilyen eltörlendő. De, t. ház, ez ellen rögtön feltámadt egy reactio, melynek eredménye az lett, hogy a totalisateur ismét helyreállott. Milyen nyomás alatt keletkezik ez? Én, t. ház, bizonyos társadalmi rétegeket erkölcsi tortúrának alávetni nem akarok, mert én másra, annak a kimutatására törekszem, hogy a totalisateur intézménye káros intézmény, szerencsejáték, a mely a büntető törvénykönyv szabványai alá esik, ennélfogva eltörlendő. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Stenglein azon definidója, hogy a totalisateur valóságos szerencsejáték, nem áll, (Halljuk.í Halljuk!) mert a fogadás lényegesen más. A fogadás létrejöhet egy bizonyos ügyességre két vagy több ember közt; de ennél mindig hiányzik a criterium, a mely a szerencsejátékot azzá bélyegzi, hogy t. i. tisztán a véletlentől függ a nyerés és hogy az emberek nyilvánosan felhivatn ik, hogy a játékban részt vegyenek. Ha én valamelyik ellenfelemmel bizonyos összegben fogadok arra, hogy ezt vagy azt végrehajtani birom és érzem magamban azt az ügyességet, a melyet ellenfelem kétségbe von, ez nem lehet szerencsejáték, mert ennél a nyilvánosság criteriuma hiányzik és én érezhetem magamban azt az ügyességet, a melylyel magamnak a győzelmet biztosíthatom. A lóverseny azonban először is nyilvánosan felszólítja az egész világot a részvételre s alapítva van a lovak futására, a melynek eredménye előre nem látható, ép oly kevéssé, mint a kártyában az, hogy melyik következik. Igaz tehát, hogy azt mondják, hogy vannak szakértők a lóismerés terén, a kik előre is meg tudják mondani, legalább valószinűséggel, hogy hogyan fognak a chanceok alakulni. De mikor Parisban a kormány elrendelte, hogy a bookmakerek kitiltassanak a lóverseny teréről, vájjon kik voítak azok, a kik e rendelet ellen fellázadtak? A jockey-ok maguk, kik azt mondották,' hogy ők a bookmakerek kitiltásával igen sok jövedelemtől esnek el. (Derültség.) Ezt szem előtt tartva, tudnunk kell, hogy a futás chance-ai először a lovak dispotióján, másodszor olyan momentumokon is fordul meg, a melyek nem ellenőrizhetők, (Igax! Ugy van! a
