Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-408
322 408. arszrtsos ülés november 15-éu, szombaton. 1&90. ennyi kocsi legyen és kisül, hogy azon községben nincs is annyi ember és kocsi. Mikor pedig oda rendeljük a kocsikat és az embereket, nem találunk ott senkit vagy napokig ott ülnek a szegény emberek és éheznek az állatok. Ezen állapotokat i? meg kell szüntetni, mert ezek is 100 és 100 ezer holdak tönkremenetelét idézik elő. Tehát a közmunka helyes, okszerű és czélszertí felhasználása iránt még az áradások bekövetkezése előtt meg kell tenni azon intézkedéseket az egyes községekben és ki kell jelölni, hogy mily feltételek mellett, hol és mikor, minő szolgálatokat tartoznak teljesíteni az illető községek. Az mondhatják sokan, hogy miért beszél ez az ember oly sokat ezen dolgokról, (Halljuk! Halljuk!) hiszen ezt mindenki tudja. Megengedem, hogy mindenki tudja, csak az nem, a kinek ebben az értelemben tenni és parancsolni kellene. (Helyeslés a szélső bah'dalon) A vizjogi törvénynek egy másik részét veszem bírálat alá, t. ház. Azon t. barátaim megnyugtatására, kik a tokaji hegyet és az Érmellék érclekében 3 napig harczoltak, kijelenthetem, hogy a szegény alföldnek is van egy phylloxeraja. Ezt a vizjogi törvénybe igy iktatták be: > Műszaki ártérfejlesztés«. (Derültség.) Mikor a magyarlakta alföldön azt hallja egy község elöljárósága, hogy jönnek a műszaki ártér-fejlesztő urak, minden halandó imára nyitja fel Száját és buzgóbban nem imádkoztak az ősmagyarok a török-tatárjárás alkalmával, mint akkor, midőn a műszaki ártérfejlesztők reájuk törnek, mondván: „uram, szabadíts meg a gonosztól!" Hogy mi az a műszaki ártérfejlesztés, erre nézve hosszas praelectiót tartani nem tudok, de ha tudnék sem szándékoznám untatni a T. házat; mindazonáltal egy pár kidomborodó momentumot bátor leszek mutatókép a t. ház előtt feltüntetni. (Halljuk! Halljuk!) Mikor már agyonszabályozták a Tiszát, hogy a végkimerülés stádiumába jutottak az ártéri birtokosok, akkor feljajdultunk és azt mondtuk, hogy mi már tovább nem tudunk szabályozni, mert olyformán jártunk, mint a debreczeni csizmadia, a ki sok ideig csinálta a hamis kétgarasost, azután felhagyott vele, mert 7 krajczárjába került. Mi is azt mondtuk, mi már tovább nem szabályozunk, mert gazdasági viszonyaink között a szabályozásra fordított költség nem fizeti ki magát. Ekkor előállott a kormány és egy pár sorban és egy törvényjavaslat alakjában azt mondta, hogy kötelezővé teszem a szabályozást és mindenkinek megparancsolom, hogy akár fizeti ki magát, akár nem, védekezzék ama magas vizek ellen, a melyeket 50 évig folytatott ferde sz ibályozás által mesterségesen felduzzasztottak a bölcsek. De hogy mégis egy kis mézes madzag is elhuzassék a nagyközönség száján, kimondta a törvényben azt is, hogyha azonban egy társulat bizonyos rationalis összeggel, mint szabályozási költséggel megterheltetik, akkor az állam segítségére fog menni a törvényben meg • irt föltételek beálltával és módok mellett. Hogy azonban valamikép ne kerüljön arra a sor, hogy beálljon az az eset, hogy valamely társulatnak, vagy pláne a Tiszavölgynek érdekében az állam az ármentesítési költségekhez hozzájáruljon, csakhamar meghozta azt a törvényt, a mely azt mondja, hogy megengedtetik minden ármentesítő társulatnak, hogy az eddig tapasztalt legnagyobb yizszinnek megfelelőleg a műszaki ártér fejlesztését eszközölheti és ennek az alapján az ártért kibővitteti. Minthogy azonban nemcsak ezen vizi törvénynek, de általában minden törvénynek az igazság a czélja és annak kell lenni az alapjának, tehát természetes, hogy az ártérfejlesztésre vonatkozó intézkedését a törvénynek minden tisztességes halandó ugy értelmezte, hogy csakis haszonarányban tartozik valamely munkálatnak teljesítéséhez megkívántató költségek viseléséhez hozzájárulni. Azt hitte a nagyközönség, hogy a törvénynek ezen intézkedése az igazságnak megfelelőleg akképen értelmeztetik és alkalmaztatik, hogy t. i. a legnagyobb vizszinnek megfelelő ártérfejlesztés folytán csak azok az érdekeltek fognak az ártérbe belevonatni, a kik a legnagyobb vizszinnek megfelelő védgátak építéséből hasznot húznak. Azonban nem igy történik a dolog, de, egészen másképen. A iársu 1 átoknak fő-fő emberei esináltsak magoknak költségvetést ép ugy, mint a t. pénzügyminister ur. Ha deficit mutatkozik, mint a hogy hosszú éveken át mutatkozott, a deficitet azzal igyekeztek eloszlatni, hogy eladtak az állam vagyonából jó darabot. A társalatok is a deficites költségvetéseiken ugy akarnak reperálni, elviselhetővé tenni a szabályozási munkálatok költségeit, hogy hozzányúlnak olyan emberek birtokához, a kik soha, semmi hasznot sem húztak abból a szabályozásból, mit ők végrehajtottak, sö't még veszélyesebbé tették az illetőre nézve a helyzetet az által, hogy a vizek felszínét feljebb emelték. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mikor aztán a numerusokkal készen vannak ezen urak, akkor azt mondják, még két millió kölcsönre van szükségünk. Ekkor a magas ministerium elé kerül a dolog, a hol azt kérdeztetik az illetőktől, hogy milyen darab föld kell nektek? A Kunság-e vagy a Hajdúság, akkor aztán kíczirkalmazzák, hogy a te területed eddig, a tied meg eddig fog terjedni. A mikor pedig ez is megtörténik, akkor azt mondják, még pedig műszaki nyelven beszélve, hogy minden ember meg ne értse: »A vizszin magasságokat vízszintesen kivetítjük.* (Élénk derültség a szélső haloldalon.)
