Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-408
408. oriságoiMét november 15-én, izombaton. 1890. 315 összetett kézzel a kormánytól vár mindent. Vájjon mit tett eddig a kormány a szőlősgazdáknak és miért ez a vád? Á kormány eddig vajmi keveset költött e fontos közgazdasági kérdés megoldására, (Ugy van! a szélső baloldalon) midőn a vészszel szemben a társadalom ereje tehetetlenné vált. Csak a napokban olvastuk a lapokban, hogy az állam Parisban egy 100.000 forintos mént vásároltatott a magyar lótenyésztés elősegítésére. Helyesen tette; de ki fogná azt mondani, hogy a magyar lótartó gazdák szövet kezzenek és vásárolják meg ők azt a 100.000 forintos mént? Tehát csak a szőlősgazdáktól követelik azt, hogy szövetkezzenek és segítsenek magukon akkor, midőn a vész terjedelmi' olyan, hogy nemcsak egyesek és a társadalom, hanem az ország erejét is túlhaladja? A vész internationalis természetit és Európának nemcsak figyelmét, érdekeltségét, hanem bizonyos tekintetben szövetkezeti működését is szükségessé tette. A köztevékenység terét az egyesek, a társadalom foglalja el; de ott, hol egyesek és a társadalom ereje gyenge, előáll az állam közbelépési kötelezettsége, hogy siessen a gazda támogatására. A gazdászatnak minden terén látjuk ezt, vájjon csak a szőlősgazdának tegyük-e azt a szemrehányást, hogy összetett kézzel a kormánytól vár mindent akkor, mikor a vész természete erejét és tevékenységi képességét túlhaladja ? T. ház! Ha e kérdést felvetjük, még egyéb következtetéseket is lehetne abból kivonni. De nem szándékom és nem is feladatom recriminatiókkal keserűséget vinni ezen ügy tárgyalásába: mert a vészszel szemben a főfigyelemnek magára a bajra kell irányulni és keresni, hogy hol a az a működési tér, melyen a leghatályosabban lehet előre haladni. És itt a t. kormány figyelmét bátor vagyok felhívni. Hogyha a mai és e napokban lefolyt vitát figyelemmel kísérte, a mint hogy kisérte, ismét tartok tőle, hogy egyoldalú benyomással fog távozni e házból és működése is egyoldalú lesz. így hallottuk a házban, de azonkívül is, hogy a bortermelés teréül a homokterület jelöltessék. Most hangzott el épen egy t. barátom ajkáról, hogy ő is a súlypontot a homokra kivánja helyezni. Másutt is vannak ily meggyőződésen. Ha Magyarországon nem volna egy történeti múlttal biró közgazdasági állapot, hanem most kellene a szőlőtermelést kezdeni és igy concret jelentkeznék a kérdés, hogy mit tegyünk akkor, midőn a phylloxeravész pusztítja a szőlőt más helyeken, én is azt mondanám, hogy menjünk a homokterületre, ne bántsuk a hegyvidéket, mert amaz biztosabb. De, t. ház, Magyarországban, a hol a bortermelésnek történeti múltja van, lehet-e igy beszélni akkor, midőn azon hires telepek és hegyek, melyek közgazdaságunk terén specialitásokat produkálnak, veszélyben vannak és megmentésükre kell gondolni ? Szabad-e a bortermelés kérdését igy elvontan felvetni és azt mondani, hogy a súlypontot a homokterületre kell helyezni ? Ezelőtt századokkal volt az, midőn az a magyar ember ásót és kapát vett kezébe és felment a Hegyaljára és más vidékek meredek ormaira és a culturának legelső vágását megtette ott, hogy a mai napig is hires tokaji, sashegyi, egri, balatonvidéki s több boroknak-megvetette alapját, valóban felmerül a kérdés, hogy vájjon 500 évvel ezelőtt azt a magyar embert mi vezette arra a meredek, bozótos, fás és munkára alkalmatlan talajra, mi vezette arra a nagy munkára, hogy megtisztítsa a benőtt göröngyös helyeket és szőlőculturát vigyen oda? Kétségtelenül egy nagy ösztön, hogy a nemzeti vagyonosodásnak kincseit keresse ott, másként ezt nem lehet érteni. Valamint leszállt a föld belsejébe, hogy ott az aranyat keresse, ugy felment-^""hegyekre, hogy a természet ritka becses productumait megszerezze. És hogy ma a tokaji, ménesi, ruszti, egri, badacsonyi és egyéb borok termeltetnek ezen vidékek égre meredő lejtőin, ezt azoknak köszönhetjük, kik nem riadtak vissza azon munkától, melybe került ezen hegyek betelepítése és minden erejüket ráfordították, hogy munkájok gyümölcsét mai napig is a magyar produetuinoknak első rangú czikkévé avatták. (Ugy van! Ugy van / a szélső baloldalon.) Ha ez igy áll, t. ház, szabad-e ily szűk fiscalitási keretben a borászat kérdését Magyarországon akként felvetni, hogy legyen, teremjen bor; termeljünk ott, a hol legkönyebben lehet; menjünk a homokra, ott a phylloxera nem bántja a szőlőt, a bor bőven fog ott teremni. Igaz, hogy nem lesz tokaji vagy ménesi, de hiszen ott van a tudomány, azt kell segítségül hívni és a tudományt kell felhasználni. Midőn én azt mondom, t, ház, hogy nekünk nem szabad a fiscalitás ezon egyoldalú álláspontjára helyezkedni, hanem meg kell mentenünk azon helyeket, melyekből a magyar productum kincseit nyerjük, én is a tudományt hivom segítségül s azt mondom, hogy igenis nagy veszedelem a phylloxera, de jöjjön segítségünkre s adjon tanácsot a tudomány. (Tetszés a szélső haloldalon.) Az emberi ész, az emberi erő és akarat ismer-e ma már akadályt? Nem ! Hát csak mi hajoljunk meg azon szűkkeblűség előtt, hogy mert a hegyes vidékeken nehezen boldogulunk, menjünk Deliblat homokjaira; ott honosítsuk meg a hegyaljai és ménesi vesszőket és ha nem lesz is hegyaljai vagy 40*