Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-407

296 407. országos Ülés november 14-én, pénteken, 1890. a tóloldalról a mai napon Boros Béni t. képviselőtársam egy eszmét vetett fel, melyet én helyeslek s rég idő óta azon eszmét vallom és hirdetem. A kiviteli módozatokat azonban, melyeket t. képviselőtársam ajánlott, annyira nem helyeslem, (Halljuk! Halljuk!) hogy az eszme kivitelét, sőt a czél elérhetését azon módozatok által veszélyeztetettnek tartom. (Halljuk! Halljuk!) Boros Béni t. képviselőtársam ugyanis azon eszmét vetette fel, hogy ha a phylloxera-vész által elpusztított szőlőterületeket ixjból betelepíteni akarjuk, ezen telepítésnek csak egyetlen és azon módja van, hogy azon vidékek lakossága az állam részéről gyökeres és nemesített vesszőkkel láttassék el. Ezt az eszmét nemcsak pártolom, hanem tapasztalat utján nyilváníthatom, hogy másképen, mint az eszme keresztülvitelével, Magyarország elpusztult szőlőterületei beültetve nem lesznek. Ha ugyanis Magyarországnak egyik ismert szőlővidékét, az „Énnel!ék

í!-et tekintjük, ezen vidéken már csak elvétve találunk oly szőlőterületet, melyen még a múlt őszön olyan, a milyen szüret volt. E vidéken egyesek kísérletet tettek, hogy amerikai vesszőketültessenek s azt tapasztaltam én is, hogy a „Riparia" dűsan tenyészik. Egyes tulajdonosok el is jutottak odáig, hogy e fajta vesszőket kisebb-nagyobb mennyiségben tenyésztenek, de mikor elkövetkezik az oltás ideje — s ebben már igaza van t. képviselőtársamnak — hiába küldtek vinczelléreket a diószegi vinczellér-képezdébe, hogy a beoltást elsajátítsák s hiába igyekeztek önmaguk is, nem tudtak és nem tudnak kellő eredményre jutni. Az a szőlőmunkásnép egész odaadással munkálja meg a szőlőtalajt s gondozza a tőkét a régi egyszerű buktatás vítgy bujtás által szaporítani is képes. De mikor a kertészeti munka következik, sem a zöld ojtást, sem bármely más nemesítést nem képes végezni, talán azért, mert keze nehéz, vagy talán azért, mert az általa végzett nehéz munka után keze arra nem alkalmas. S vegyük ehhez hozzá még azon természeti nehézséget is, hogy minden egyes szőlő vidéknek megvan a maga saját szőlőfaja, a mely azon a vidéken díszlik és kitűnő bort ad. S mamár a zöldojtásra megkívántató anyag előállítása is egyes vidékeken valósággal oly akadályokat képez, hogy ezeket egyes szőlőtulajdonosok csak igen nagy áldozatok árán képesek legyőzni, sőt egész vidékek vannak, a hol alkalmas oltási anyag alig található. Már most, t. ház, helyeselvén azon elvet, hogy csakis gyökeres és nemesített szőlővesszőknek a nép számára leendő kiszolgáltatása által lehet azon vidékeket ismét szőlővel betelepíteni, felszólaltam azért, mert nem helyeslem t. képviselőtársamnak az eszme kivitelére vonatkozó azon nyilatkozatát, liogy az ő nézete szerint „nemcsak ha jutányos áron, hanem bármely áron jutna is az a vidék közönsége szőlővesszők birtokába, azon vidék szőlővel be lenne ültetve." Én ellenkező meggyőződésben vagyok; mert ha egy szőlővessző árát — mint ő mondotta — 6 krajczárra veszszük és meggondoljuk, hogy egy katastralis hold beültetésére 8.000—10.000 szőlővessző kell, azt fogjuk látni, hogy magának a vesszőknek beszerzésére holdankint 480—600 forint kiadás szükséges. Vegyük ehhez a talaj megforgatását, a talaj javítását, számítsuk hozzá a két-három éven át tartó munkadíjt, mig a tulajdonos némi terméshez jut s látni fogjuk, hogy ekképen minden holdnak beültetése nem magas számítással 1 000 forintba kerülne. Már most hol vegye az a nép ez összeget"? Merőben képtelen reá két okból, először is azért, mert jövedelmének nagy részét azon nép szőlőmívelésből nyerte, most pedig már 2 — 3—4 év óta nem lévén jövedelme, természetes, hogy elszegényedett. Másodszor azon szőlőterületeket még ma is kisebb-nagyobb mértékben terheli a dézsma-váltság, bár szüreti jövedelmük vagy egészen elvezett, vagy nagyon csökkent, az igen magas állami adótól még ma vagy épen nem, vagy csak csekély mértékben mentesek. Nem arról van szó, uraim, [hogy egy pár nagyobb földhirtokos vagy vagyonos ember képes lesz-e beültetetni a kipusztult szőlőterületet; nem is arról, hogy az állam az elveszett adóalap helyett nem fog-e a homokos területen uj alapot teremteni, hanem sokkal fontosabb kérdésről. Arról van szó, hogy az a nép, mely akár a Balaton vidékét, akár az Érmellékét, akár a Hegyalját tekintjük, túínyomólag magyar, ugy, hogy— 150—160 ezer magyar emberről van szó, miként fog megélni a jövőben — miként őriztetik meg az Amerikába való vándorlástól 1 Ez nem kicsi kérdés! És ezért, midőn elfogadom Boros t. képviselőtársam eszméjét, a kivitelre nézve egész más a nézetem. Minthogy azon amerikai vesszők nincsenek még mindenütt kipróbálva, hogy mely vidéken mely fajok az ellenállók, továbbá nem tudjuk biztosan melyik ellenálló fajban minő szelíd, galyak olthatok jó eredménynyel és ha igen, megadják-e azon vidéknek sajátságos faját? Ez okból ezt az egész ügyet nem szeretném öszpontosítva látni, sem Kecskeméten sem máshol, hanem ha valahol van szükség decentralisatióra, ezt az ügyet decentralisálni óhajtom. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Van már egynéhány vinczellérképezdénk, mindegyikét fel kell használni e czélra és minél több ily telepet létesíteni. Nem luxussal, hanem a legnagyobb gazdálkodással. Ha már most ez igy létesül, akkor, k ház, egy katastralis holdon legalább negyven