Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-386

886. országos ülés janiul i-in, hétfőn. 189«. 413 mennyiségben eladással foglalkozókra nézve is — hiszen magának is szeszgyára van, melyet testvéröcscsével együtt kezel, hát ennek a testvérének a javára járt közben, minthogy ő képviselő — mert kezdetben ő vette ki, de később testvérére ruházta át s ez nagy kárt szenvedett volna s most a dolog úgy áll, hogy ezen egész törvényjavaslat tulajdonképen nem az államkincstár érdekében, hanem azon egyes regálé bérlők megmentése és meggazdagodása érdekében hozatott be. Mert különben elképzelni sem tudom, mi indíthatta a kormányt arra, ha nem lettek volna bizonyos factorok, a kik befolyásolták, hogy a regálejövedékről szóló törvénynek ily hirtelenséggel, a mi magának a pénzügyi bizottságnak is a szemébe ötlik, már is megváltoztatását ajánlja. Hiszen úgyis, eléggé szigorít az. S hogy ezt megismertessem talán elég lesz kijelentenem, hogy Máramaros vármegyében a pénzügyőrök és regálebérlők visszaélései ellen már eddig is 40-nél több panasz intéztetett a büntető bíróságokhoz, de azok bizalmi utón ismét elhallgattattak. A mig majd ezen törvényjavaslatból törvény lesz s mikor aztán törvényerőre fog emelkedni, természetesen tárgytalanokká válnak. Általában véve e tekintetben az egész országban panasz van, úgy, hogy az ember majdnem hajlandó azt mondani, hogy sokkal áldottabb viszonyok közt éltünk addig, mig az államkincstár nem rendezte a 1 egálét, mint a milyenek között élünk ma, a mióta azt a magáévá tette. Mert hogy egy kissé jobban megismertessem a t. házzal, hogy rait tesz az, a pénzügy igazgatósághoz folyamodni engedélyért s hogy mik történnek addig, a mig onnan a legmagasabb intézkedés leérkezik, erre nézve egy eeclatans példát hozok fel a többekből s ha ez kevés lesz, szolgálok többel is. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Egy napszámos ember, a ki egy bizonyos jóravaló magyar gazdánál éveken át szolgált, egy téli napon bemegy ehhez s azt mondja, midőn épen estebédnél vannak — tudjuk, hogy a földmivesek Magyarországon tél idejében kétszer szoktak étkezni — kínálja meg őt egy ital borral s mikor a megkínált ember kezébenjvoltakancsó, a regalebérlő bentermett a szobában s azt kérdezi tőle: ugy-e pénzért iszol ? Izsák városának egész elöljárósága megrohanja erre másnap ezt a szegény gazdaembert és 60 akó borát a pinczéből télviz idején a városház istállójába elhurczoltatja. De minthogy ez az ember a vérdíjból csak 10 frtot kapott meg, másnap már kikiabálta, hogy ő fel volt fogadva 20 frtért a regálebérlő által, hogy azt mondja, hogy pénzért itta azt a bort, a mit ott bevett magába. Azután még több rendbeli tanuk kihallgatása vált szükségessé. Méltóztatik-e azt hinni, hogy az a mindenható fináncz, a kit ezek a törvények még a bíróságoknak is föléje helyeztek, megalázta magát annyira, hogy elmenjen azon városba és annak a szegény embernek a panaszát jegyzőkönyvbe vegye ? Nem, hanem mint valami törvényszék vagy járásbíróság küldi az idéztetést, hogy különbeni felelősség és Isten tudja miféle bírság terhe alatt ekkor és akkor „szemlészi székem előtt megjelenjék''. (Zajos derültség.) Hát kérem, t. ház, elmmt az a szegény ember Pontiustól Pilátusig. Elment Kalocsára a finánczbiztoshoz, Kis-Kőrösre a fináncz szemlészhez és eljött ide Budapestre a pénzügyi igazgatósághoz, mindenütt azzal fogadták, hogy elmehetsz te a világ végéig, ha csak egy szegény gazdaember vagy, az az illető pedig regálebérlő, kinek érdekét az állami pénzügyi közegek tartoznak érvényesíteni. Eljött azután én hozzám. Midőn megértettem szomorú sorsát, magam mentem el vele a pénzügyi igazgatósághoz és miután ott azt mondtam, hogy ha ennek a szegény embernek a 60 akó borát vissza nem adják, előbb elmegyek a pénzügyminister úrhoz, ott teszek panaszt és ha ez sem használ, az ország színe elé fogom tárni ezt a rettentő atyáskodást. (Egy hang jobbfelöl: Hát aztán mi lettbélöle?) Annyi történt, hogy a pénzügyi igazgatóság meggyőződvén arról, hogy feltéve, de meg nem engedve, ha bírság esete forogna is fenn, az az ember azt a birságot tízszeresen, húszszorosán is megtudja fizetni, elrendelte a borok kiadását. Hanem itt gyűlt meg aztán annak a szegény embernek a baja. Ugyanis én azt a tanácsot adtam neki, hogy vegyen magához két vidéki embert, a kik a bor minőségét meg bírják vizsgálni és mielőtt a borokat átvenné, vizsgáltassa meg a hordóban levő borát, hogy nincs-e megkeresztelve. (Derültség.) Ugy is volt, a két hordó bor teljesen fel volt vizzel eresztve. A két hordóban nem volt más, mint egy kevés bor; a többi csupa víz volt. Es mit tett akkor a városi elöljáróság? Kérem Izsák városában történt, a minta vármegyében és ha itt ilyenek történnek, mi történik még Máramaros vagy Doboka vármegyékben? Történt az, hogy a városi elöljáróság kijelentette, hogy ha el nem viszi kend a két hordó rossz borát, nem adjuk ki a többit sem. (Derültség.) Elment az a szegény ember a közigazgatási főszolgabíróhoz — mert úgy látszik, ezeknek az uraknak a t. képviselőház Tisza Kálmán kegyességéből czímet adott, de a hatáskört tőlük elyette — és panaszt tett az elöljáróság ellen, hogy nem akarják neki a borát kiadni. A főszolgabíró azt válaszolta: Az ilyen fináncz dologba nekünk semmi beleszólásunk nincs, ezen még a főispán sem változtathat, mert a regálé dologban^a fináncz nagyobb ur mindenkinél a világon. Es hogy ez valóban igaz, bebizonyult, a midőn egyszer jelen voltam egy helyen, a hol egy magam fajta szegény embert... (Derültség) csakhogy nem