Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-385

885. országos ülés május 31-én, szombaton. 1890, 391 és ez az, hogy az 1836: VI. t.-cz. 2. §-ában foglalt dispositio kétségtelenné teszi, hogy Magyarországon a szeszes italoknak egyik községből a másikba való átvitele tiltva volt; Erdélyben ez nem igyállt, mert Erdély nagy részében regale sem lévén, nagyon természetes, hogy ott ezen tilalom fenn nem állt, de ott vámok s más korlátozó intézkedések voltak, melyek az ország nagy 'részében az átvitelt, úgyszólván, lehetetlenné teszik. Az ennek alapján kiadott különböző kormányhatósági s utóbb belügyministeri rendeletek s az ennek nyomán kifejlődött praxis ugy állította oda a kérdést, hogy az ország egy részében az italoknak bevitele egyik körzetből a másikba megengedve nem volt. De van az országnak egy része, t. ház, a melyben az átvitel általában meg volt engedve. Már most akkor, midőn a törvényhozástól felhatalmazást nyertem arra, hogy a kizárólagos italmérési jogot fentartsam, ugy a mint az eddig volt, mi előtt állottam ? Állottam az előtt, hogy felhatalmazást nyertem arra nézve, hogy ott, a hol a bevitel eddig is meg volt tiltva, azt továbbra is eltilthattam volna, a hol pedig a tilalom fenn nem állott, ott azt nem tilthattam volna el. Minthogy pedig arra kellett a fősúlyt fektetnem, hogy az eljárás egyöntetű legyen, minthogy ezen eddigi gyakorlat nem is határozott törvényen alapult és a mennyiben fennállott, csak szokáson és kormányhatósági rendeleteken alapult, ennélfogva administrativ utón ezen tilalom kimondására nem érezhettem magamat feljogosítva, hanem törvényhozási intézkedést tartottam szükségesnek arra nézve, hogy a szeszes italokat egyik körzetből a másikba átvinni nem lehet. Minthogy azonban nemcsak ezen réven előforduló visszaélések győztek meg arról, hogy az eddigi állapotot hosszú ideig fentartani nem lehet, hanem miután azon alapelv, mely az italmérési jövedékről szóló törvényben le van fektetve,, tudniillik, hogy ezen jövedék beszedése körzetenkint történjék, egyúttal azon jogosítványt, azon intézkedést is tartalmazza, hogy az egyik beszedési körzetből az italmérési szolgáltatások lefizetése nélkül italokat a másikba átvinni ne lehessen, ez indított arra, hogy a törvényhozástól kérjen oly irányú törvényes intézkedések megtételét, a melyek az italmérési jövedékről szóló törvény alapelveivel teljes harmóniában levő, azoknak folyományát képező dispositiókkal tökéletesen azonosak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen intézkedés ellen felhozatott az, hogy igy tulajdonképen kiszolgáltatjuk az italfogyasztó közönséget a regale-bérlők önkényének, mert ezek jogosítva lesznek az italok árát in infinitum bármilyen magasságban megállapítani, ugy, hogy ez jelentékeny áremelkedésekre s a fogyasztás lényeges csökkenésére fog vezetni. Szederkényi Nándor: Ugy van! Wekerle Sándor pénzügyminister: Azt mondja a képviselő nr „ugy van!" Nézzük hát közelebbről a dolgot,hogy csakugyan ugy van-e? (Halljuk! Halljuk!) Először is ismételve azt, hogy itt, midőn regalebérlőkről van szó, ne méltóztassék talán egyes korcsmárosokat, vállalkozókat érteni, hanem minthogy a bérlők túlnyomó részét községek képezik . . . Szederkényi Nándor: Nagyon kevés község tartotta meg! Wekerle Sándor pénzügyminister: Túlnyomó részb,n községekről van szó. Szederkényi Nándor: Név szerint! Wekerle Sándor pénzügyminister: Az igaz, hogy n ÍV szerint; mert igen sok község a neki adott jogot nem maga értékesíti, hanem átadja regalebérlőnek. A végrehajtásban még nem jutottam annyira, hogy ezen eljárást kifogás tárgyává tegyem; kissé meg kell állapodni hagyni a viszonyokat s azután vizsgálni, vájjon jogosítva vannak-e a községek ezt tenni; vájjon nem tilthatók-e el ezen eljárástól vagy pedig helyesebben jártunk-e el ugy, a mint eljártunk, hogy most midőn a községek háztartását is érintő ily jövedelemforrásról van szó; hogy akkor, midőn a községek a kártalanítási összeghez még a folyó évben nem juthattak hozzá, helyes volna-e a törvény dispositióját egész merevséggel alkalmazni? (Helyeslés a jobboldalról.) És vájj on csakugyan a regalebérlőknek, vagy a községeknek vált volna-e ez ártalmára? Nézetem szerint a községeknek lett yolna ártalmára s ezért viseltettem ezen, szerintem nem egészen correct és nem is törvényes eljárás iránt mindezideig elnézéssel. De constatálom, t. ház, hogy itt tulajdonképen nem regalebérlők, hanem túlnyomó részben községek érdekeiről van szó. De elfogadom azon álláspontot is, mintha itt kizárólag regalebérlőkről volna szó, a kiknél nem a közérdek szempontja, nem a lakosság érdekeinek megóvása, hanem nyereség utáni törekvés forog fenn, a kik a nekik adott kizárólagos jogot ki akarják használni addig a maximalis mértékig, a meddig azt kihasználni az adott viszonyok megengedik : vájjon csakugyan igy fog-e állani a dolog, hogy bármilyen összeget megállapíthatnak a pálinkára? Nem, mert hiszen ezen javaslatnak 6. §. második bekezdésében a minősítettebb szeszes italok szabad behozatala meg van engedve. Ennek forgalmi ára nagyrészt alacsonyabban áll igen sok helyen, mint másutt a közönséges pálinka ára. Hiszen alig tévedek, ha azt mondom, hogy például a szilvórium ára literenkint 40 krnál magasabbra nem tehető. Polónyi Géza: 60-ért sem kapni! Wekerle Sándor pénzügyminister: Itt nem értek oly minősített szirmiai szilvóriumot, mint talán a minőt Polónyi Géza képviselő ur méltóztatott megízlelni; (Derültség) hanem értek oly