Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-384
358 38 *- orszii S os ülés május 30-án, pénteken. 1890. engedelmességet mégis megtagadhassa, akkor ép ő a törvényhozástól nem politikai eljárástkiván-e? (Helyeslés jobbról.) Beőthy Ákos képviselő ur beszéde folyamán felhozza, hogy Kossuth Lajos nagy hazánkfia csak ahhoz ragaszkodik, hogy vele született polgári jogaink feniartását ne kössék egy felesleges megalázáshoz. Hát a felett, hogy mi képez megalázást, eltérők lehetnek a nézetek s ez nagyban függ az illetőnek egyéni felfogásától, de hogy egy mindenkire kötelező törvénynek azon rendelkezésében, hogy az állampolgári jog fentartása egy egyszerű nyilatkozattal, melyben nem kér semmit, csak tudtul adja, hogy továbbra is magyar állampolgár kivan maradni s ezen bejelentést intézheti oly hazai közhatósághoz, melylyel nem egy izben állott érintkezésben, hogy e rendelkezésben mi megalázás foglaltatik, én valójában nem vagyok képes megérteni. Helfy Ignácz képviselő ur elégedetlenségét fejezte ki a korona tanácsosaival szemben, hogy az uralkodót e kérdésben nem helyesen informálják, erre vonatkozóiaga t. ministerelnök úrtól megnyerte a választ, mihez én csupán azt fűzöm hozzá, hogy a haza békéje érdekében kívánatos volna, ha önök viszont Kossuth Lajost informálnák jól, ha nem hitetnék el vele, hogy őt saját nemzete tette földönfutóvá s ha nagy nevét és tekintélyét nem igyekeznének önző pártczélok előmozdítására felhasználni. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) Minden nemzet önmagát tiszteli meg, mely benső kegyelet és hálával adózik nagyjai iránt s a magyar nép tiszteletteljes kegyelettel őrzi keblében Kossuth Lajosnak, az 1848-iki nagy átalakulás legkiválóbb alakjának emlékét, de ép oly hagyományos ragaszkodással viseltetik a trónhoz, ép oly törhetlen hűséget érez az alkotmányos király iránt, melyet ha önök nem is képesek megingatni, de Kossuth neve varázsának felhasználásával tévedésbe ejthetik az ő politikai irányának következéseit át nem értő, de személye iránt hálás kegyelettel viseltető közönséget, azon közönséget, mely pedig nem akarja ismét visszaidézni a múlt idők szomorú emlékeit, nem akarja a koronával való sajnos összeütközést, mely az országnak benn nyugalmat, kifelé tekintélyt szerzett (Ugy van! JJgy van! jobbfelöl) s mely az utolsó 20 év alatt minden téren nagyobb eredményeket ért el, mint elértek három század véres küzdelmei. (Helyeslés jobbfelől.) Mocsáry Lajos és Veres József képviselő urak beszédeikben hivatkoztak a közvéleményre, mely egyértelműleg kívánja a törvény módosítását s a midőn erre a ministerelnök ur akkép válaszolt, hogy a közvéleményt tán nem csupán azon 90 képviselő ur képviseli, kik a javaslatot aláirtak, közbeszólások történtek: igenis a magyarságot. Azt ugyan tagadásba kell vennem, mintha épen Mocsáry Lajos képviselő ur maga képviselné a legmagyarabb kerületet. Hát, t. képviselőház, én a magyarság, a magyar nemzeti állam eszméjének mennél teljesebb megvalósítása érdekében a mily szomorúnak találnám, ha a magyarság e házban csak 90 kerülettel volna képviselve: ép oly helytelennek tartom bárminő indokból itt e házban egymással ellentétbe állítását a magyar korona országainak területén élő különböző ajkú nemzetiségeknek. A mi viszont a nemzeti közvéleményre való utalást illeti, bár én a közvéleménynek hangsúlyozott egyértelműségét e kérdésben sehol, még a javaslat t. benyújtójának saját pártjában sem látom, de eltekintve ettől, parlamentarismus mellett más nemzeti akaratot nem ismerek, mint a nemzet választottai többségének akaratát, mert a tárgyalások súlypontjának a parlament terméből az utcza kövezetére való vitele veszélyeztetné alkotmányunk legdrágább kincsét, legféltettebb biztosítékát, magát a parlamentarismust, lehetetlenné tenné a magyar nemzeti állam felépítését, sőt hazánkban egyenesen magának az államnak decomponálására vezetne. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) S mivel ezeknél fogva a törvényhozás, ha önmagával ellentétbe jönni nem akar, a szív érzelmeire nem hallgathat, nem verézeltetheti magát seutimentalismustól, hanem az állami követelmények elodázhatlan tekinteteivel számolva, miután tárgyilagos szempontok nem teszik indokolttá a törvény módosítását, a felvetett személyi tekintetekhez pedig álláspontját nem alkalmazhatja: ennélfogva ismételten ajánlom a bizottság jelentése alapján Irányi Dániel képviselő ur által beterjesztett törvényjavaslatnak mellőzését. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnöki Herman Ottó képviselő ur félremagyarázott szavainak értelmét kívánja helyreigazítani. (Halljuk ! Halljuk ! a szélső balon.) Herman Ottó: T. ház! A mennyiben a t. előadó ur nevemnek megemlítésével bizonyos állítást tett, legyen szabad neki egészen röviden válaszolhatnom. (Halljuk! Halljuk!) Én igen nagyrabecsülöm azt az érzékenységet, melyet a t. előadó ur tanúsított akkor, midőn egy — szerinte — alaptalan vádat iparkodott visszautasítani. Ez a — szerinte — alaptalan vád pedig az volt, hogy az ifjú nemzedékben, különösen a túloldalra és a t. előadó úrra is értve, nem lüktet kellőképen a történeti érzék. A t. előadó ur azt mondta, hogy nem bizonyítottam ezt semmivel. Én, t. ház, csak arra akarok rámutatni, hogy a t. előadó ur beszédének befejező részében hivatkozott arra a törvényre, mely 1847/8-ban hozatott, szintén honosításféle czélzattal. Ha a t. előadó úrban a történeti érzék igazán lüktetne, akkor először tudnia kellene, hogy „Si duo faciunt idem, nou est idem", hogy ma nem
