Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

88S. országos ülés május 29-én, csütörtökön. 1990. 349 volna a megszűnést bizonyos nyilatkozat elmulasztásához, mert ha egy bizonyos idomulással megszűnnék, akkor nem találták yolna szükségesnek azt, hogy ki kell jelenteni, hogy akar honpolgár maradni, csak akkor nem szűnik meg; tehát az elv elismerése benne van. Már most, miután időmúlás által meg nem szűnik, egy bizonyos feltétel állíttatik fel önkényesen, hogy annak nem teljesítése folytán mégis szűnjék meg. Mi egyéb ez, mint a honosságra behozott passus visitatio; ez tisztán rendőri intézkedés, (dyan, mintha valakitől azt kívánná a törvény, hogy minden 10 év után álljon ki a piaczra és verje meg a mellét, hogy becsületes ember akar maradni; (Tetszés a szélső baloldalon) ez olyan, mintha azt kívánná a törvény, hogy csak akkor, ha egyik-másik hatóságnál jelentkezzék valaki 10 év alatt, hogy ő szabad ember akar maradni, csak akkor tarthatja meg gzabadságát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Világos dolog, hogy ennek semmi erkölcsi alapja nincs, tisztán rendőri alkotás, a mely egyszerűen a szabadságot és jogot a képzelt rend nevében akarja elkobozni. Ha ez az álláspont helyes, ha ez igy van, akkor még csak az a kérdés marad fenn, hogy igenis el lehet venni büntetésből minden jogainkat. De egyáltalában mutatott-e fel valaki, vagy különösen nálunk mutathat-e fel valaki olyan büntető törvényt, a mely büntetésképen a honpolgárságtól való megfosztást mondaná ki. Hogyha tehát valakit egy olyan szellemű clausula által a honpolgárságtól mesterségesen megfosztunk, akkor azt érjük el, mintha mi már a büntető törvényben sanctionaltuk volna és azt mondtuk volna, hogy a ki ezt nem teszi, annak büntetése ez. Ka, t. ház, a legszigorúbb büntetést szabni arra, mert yalaki nem jelentkezett, az önmagában véve oly dolog, melyet a jogállam követelményeinek megvalósítói nem hirdethetnek és fenn nem tarthatnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És, t. ház, nálunk ez még annyival helyesebb, mert hiszen itt nem lehet mindig a külföldi államok példáira hivatkozni. Vagy mutassanak nekem egy külföldi államot, akármelyiket azok közül, a melyekre hivatkoztak, a hol a honosság puszta távollét által elveszíthető volna. És még egyet t. ház. A ki az olasz vagy franczia államnak honpolgára, ha jelentkeznie kell a külföldön, nem a franczia vagy olasz lobogó színei alatt fogja-e megtalálni azt a követséget, a hol jelentkezni akar ? (ügy van! TJgy van! a szélső baloldalon). A mi honpolgáraink a külföldön hiába keresik a magyar államot, ott csak az osztrákot találják. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Meggyőződésem szerint tisztán magából a dolog természetéből folyó okoknál fogva Yilágos, hogy az 1879-diki honossági törvénynek 31. §-a olyan, a melyet meg sem kellett volna hozni, ha a jog és erkölcs követelményeit szem előtt akarták volna tartani. Ha pedig ez igy van, akkor kérdem, lehet a megtagadásra egyedüli ok az, hogy ez a törvényváltoztatás Kossuthra is kihatna? Azt hiszem, ezt tovább fejtegetnem is fölösleges. De az igen t. igazságügyminister ur felhozott egy érvet, a mely — akár helyes az általunk beterjesztett törvényjavaslat, akár nem — minden törvényjavaslat elfogadásának kérdésére nézve nagyon fontos volna. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondotta ugyanis, hogy ha általános okoknál, a dolog természetéből folyó okoknál fogva elfogadható volna is ez a törvényjavaslat, azt keresztülvinni még sem lehetne, mert íme a 2. §-ban kimondatik a visszahonosítás, már pedig az, hogy valaki visszahonosittassék, a ki nem akar magyar honpolgár lenni, a nemzetközi jogelvekbe ütközik és senkit akarata ellenére ismét honpolgárrá tenni nem lehet. Hát, t. ház, már előbb is bátor voltam említeni azt, hogy absolute semmi ellenvetésem nem lehet azon elv ellen, mely szerint ha valaki a honpolgárságot megnyerte születésnél, házasságnál vagy bármely más oknál fogva, azt később csakis saját akarából veszítheti el és megfordítva, hogy a visszahonosítás is rendszerint az illetőnek akaratától függ. Kutatnunk kell tehát, hogy ütközik-e bármely nemzetközi jogelvbe, az, hogy ez a törvényjavaslat törvénynyé váljék? (Halljuk!) Én azt hiszem, hogy a mikor az igazságügyminister ur azt mondta, elkerülte figyelmét a törvényjavaslat 3. §-a. Mert mi mondatik ebben a 3. §-ban? Az, hogy a ki e szerint a törvényjavaslat szerint elvesztette állampolgári jogát, milyen helyzetbe jön, ha visszahonosittatik is, abba t. i., hogy az elvesztés meg a visszahonosítás közti időben, akármiféle olyan jogviszony állott elő, amely változást eredményezett, azt ez a törvény már nem érinti. Mit tesz ez, t. ház ? Azt, hogy ha valaki például az említett idő alatt egy jogot szerzett, a melyet elveszítene utólag, ha a magyar honosítás reá kihatna, azt a jogot többé el nem veszítheti; (ügy van! a szélsőbalon) viszont ha valakire nézve egy kötelesség megszűnt, mely visszaállana, ha ez a törvény reá kiterjedne, az a kötelesség vissza nem áll. Nem lehet tehát felhozni azt, hogy ha valakinek a katonakötelezettsége megszűnt, az illetőt katonai kötelezettség czímén ide visszahozatni lehetne, mert kimondatik, hogy a mely kötelezettség megszűnt, az újra érvénybe nem lép. Mi történik tehát, ha e javatlat törvénynyé válik? Lesznek a külföldön tartózkodók között olyanok, kik már más állampolgárságot szereztek. Azokra természetes ez ki nem terjed, mert hiszen a törvénynek ezen intézkedése, hogy el lehet az állampolgárságot evvel veszteni, nem érintetik,