Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-382

324 882.országos ülés május 28-án, szerdán• 1890. ezen padokról feláll valaki, a ki akár a respublikának, akár bármely más theoriának hirdetője, nem fogom ugyan őt követni, de beesülni fogom véleménye őszinte nyilvánításáért és bátorságáért. Én azt az elméletet soha sem fogom elfogadni, hogy: proscribáltassanak azok, kiknek más meggyőződésük van. (Helyeslés Ugy van! a szélső balfelöl.) Van még a t. minister ur beszédében egy pont, a melyet már egyenesen alkotmányossági szempontból nem hagyhatok említés nélkül. Ha nemat. ministerelnök ur mondaná, hanem mondaná bárki a t. képviselő urak közül, azt felelném, nyelvbotlás, nem taitozom nagy súlyt fektetni reá. Hogy azonban a minister elnöki székből hirdessenek igéket, melyek a magyar alkotmány sarkalatos elveivel ellenkeznek, azt már szó nélkül nem hagyhatom. Látszólag fülbemászóan igaz is, mit a t. ministerelnök ur mond, hogy a király alattvalója lenni nem akar Kossuth. Látszólag az mindenki előtt szépen is hangzik és a mint Eötvös Károly t. képviselőtársain már megemlítette, ebben a kérdésben is helyesen kireparálta a ministerelnök ur nyelvbotlását. Helyesen jegyezte meg, hogy a magyar alkotmány szerint a királynak alattvalója nincs — lehetnek szolgái, de törvény szerinti alattvalói nincsenek — vannak alattvalói a magyar államhatalomnak, a magyar szent koronának tagjai és a magyar közjog szerint minden magyar állampolgár, membrum sacrae coronae regi hungariae^dc nem alattvalója a királynak, a ki ezen koronának épen olyan tagja, mint min den egyes polgár. (Ugy van! a szélső baloldalon ) És ebben rejlik ezen fenséges eszme kifejezése. A nemzet csak koronát tesz a fejedelem fejére ós a nemzeti egység a polgárok összeségéből áll, kik alattvalókat, szolgákat nem ismernek, csak állam polgárokat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már most, t. ház, még csak azt akarom megemlíteni, hogy a t igazságügyminister ur akkor, midőn azt monda, hogy ügyetlenség és politikai hiba lenne a proseriptio terére menni és akkor, midőn igen t. képviselőtársam, Beőthy Ákos kifejezte, hogy ez büntető törvénykönyvi dispositiók hiányában sikerre nem vezetne, talán gondolt rá — szabad róla feltételeznem — hogy ügyetlenség lenne még azért is, mert egy, nálunknál a jelenlegi korszellemben mégis sokkal liberálisabb s a politikai meggyőződés és annak szentsége iránt feltétlen tisztelettel viseltető nemzet meggátolná önöket abban, hogy az önök ügyetlensége dkerre vezethessen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha önök ma Kossuth politikai meggyőződésével szemben actióba akarnak lépni, tessék az 1883: XL. törvényezikk 1. fejezetének 2. §-át elolvasni. Olaszország azt feleli é önöknek ügyetlen politikusoknak : hogy mi politikai meggyőződéseért senkit ki nem adunk. Az átszolgáítatási szerződés 2. pontjában világosan ki van kötve. Olaszországgal szemben, hogy Olaszország közt és köztünk, kiadatás tárgyát nem képezheti az, ha valakit politikai meggyőződéseért üldöznek. Már most, t. ház, ilyenek voltak azon elvek, melyek a t, ministerelnök urat arra indították, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadja. Sokkal mélyebben vágó, nem akarom mondani, hogy horderejénél fogva súlyosabb, ezt ellenkezőleg kellene állítanom, mert nekem, mint alkotmányos polgárnak a t. ministerelnök ur szavai horderejére kell nagyobb súlyt fektetnem s ezért is foglalkoztam első sorban is azzal, de miután a külső hatás az igazságügyminister ur eloqueutiája folytán nagyobb volt, ugy látszik, hogy a t. többség azon érvek súlya alatt akar szavazni, melyeket az igazságügyminister ur elmondott. Leszek bátor — nem figyelmeztetve önöket most mai igéretükre — az igazságügyminister ur által felhozott argumentumok alapján kimutatni, hogy ezt a törvényjavaslatot, ha ugy állna a dolog, mint az igazságügyminister ur mondta, meg kellene szavazni. (Halljuk ! Halljuk ! a szélső bal felől.) Az igazságügyminister ur a vitatkozásnak igen sajátságos nemét találta fel. Először is csak azt mondta: Erre a törvényre szükség nincs, mert általánosságban annak módosítása nem szükséges. Hallottuk, hogy a ministerelnök ur más nézeten volt. De nem szükséges az általánosságban való módosítás, mert annak szükségét senki be nem bizonyította. Mintha e házban Irányi Dániel mélyen t. képviselőtársam nem is beszélt volna és mintha az általánosságban való módosítás szükségéről szó sem lett volna. Tehát azt mondta a minister ur, hogy nem lehet elfogadni a törvényjavaslatot, mert általánosságban nincs rá szükség, másodszor végrehajthatatlan, harmadszor, ha kireperáltatnék, akkor annak mi hasznát sem vehetnők. Engedje meg az igazságügyminister ur, hogy a tárgy méltósága mellett talán kissé prózai, vagy talán frivol példát hozzak fel, de engem az az elv vezet, hogy a milyen a mosdó, olyan a törülkező. A mikor az igazságügyminister ur ezen argumentatiójának három részre osztását olvastam, eszembe jutott, mikor valaki egy zsidótól a bíró előtt egy fazék árát követelte, melyet kölcsönzött és eltört, a zsidó következő védekezéssel állott elő: „Erstens der Mann hat mir gar kehien Krug geliehen; zweitens war der Krug, wie er ihn mir geliehen hat, schon gebrochen; drittens habé ich ihn ganz zurückgegeben." (Nagy derültség.) Hogy a t. igazságügyminister úr, a ki csak mostani beszédében is Beőthy Ákos képviselőtársammal s másokkal szemben megengedi magának „cardinalis tévedés"-ről és „végzetes ellenmondás"-ról beszélni, mert hiszen minden beszédjét — ugy szólván — aazal kezdi: „Hagy tévedésben van a