Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-382
312 882. országos ülés május 28-án, szerdán. [1890. tehetsége és nem kiváló képzettségének rovására teszem, hanem azért, mert ez az álláspont, a melyet elfoglalt, olyan, a mely még az ő nagy tehetségét és képzettségét is teljesen csúffá képes tenni, (helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy nem proscriptio az, a mit ő indokol, javasol és elfogad, midőn Thaly t. képviselőtársamnak felelve, azt mondja, hogy nem oly eset ez a jeleidegi, mint a minő II. Rákóczi Ferenczczel történt 1715-ben. A t. képviselő ur nagyon ismeri a törvényeket, ismeri a corpus jurist; azonban mégis kénytelen vagyok néki felolvasni az 1715 : XLIX. törvényczikkből egyetlen egy passust, hogy tisztába legyünk azzal, vájjon a mai eset egészen más e, mint amaz, vagy pedig egészen hasonló ahhoz. A törvény második szakasza ezt mondja: „Quia tamen ad praefisum Terminum, ipse Rákóczius et Berchénius, ac nonnulli etiam alii non rediissent; imo in nefando atrocis Perduellionis Crimine, in praesens etiam pertinaciter perseverarent; Ideo universi, et singuli, qui de praes^nti abessent, tanquam legitimi sui Regis, et Patriae publiciHostes, Penluelles, veraeque Libertatis Eversores, legitimé proscripti, etc. decernuntur et declarantur." Miben áll tehát e törvény szerint a proscriptiónak jelleme s miben állanak annak alkatelemei? Áll abban, hogy az a Bercsényius és Rákóczius vagy Kossuthius távol legyen ; áll továbbá abban, hogy pártütésben „perduellió"-ban maradjon, habár csak vélemény tekintetében is ; áll végre abban, hogy legyen ellenzéke és ellensége a törvényes magyar királynak s ne ismerje el az állami jogrendet. Ezekben állapította meg az Í7l5-iki törvény a prosciiptiónak lényegét. És most legyen kegyes a t. képviselő ur arra gondolni, hogy Kossuth Lajos mai álláspontját miképen jellemezte Tisza István képviselő nr? Azt mondta, Kossuthnak és mindazoknak, kik Kossuthra esküsznek, az az álláspontjuk: „detronisatio vagy itt vagy Austriában és rebellió". (Derültség a szélső baloldalon.) O nem a „per duellio" szót használta, hanem a „rebelliot". Magyarul a perduelliót nevezhetnők pártütésnek, a rebelliot forradalomnak. Kőrösi Sándor: Lázadásnak! Eötvös Károly: Lázadás: az seditio. Seditiót pedig nemes ember nem csinálhat a corpus juris szerint. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezt egy jogtanárnak tudnia kell. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A szent korona tagja csak perduellis és rebellis lehet, de lázadó nem. A mostani törvények szerint azonban már lehetne; (Derültség) de most meg seditio nincs. Tisza István azt mondta: „Kossuth és mindazok, a kik őt követik: rebellisek, mert detronisálni akarnak vagy itt vagy Austriában; ez pedig a magyar alkotmány ellen való fölkelés." Továbbá majdnem minden szónok hangsúlyozta, hogy Kossuth törvényes királyunk tekintélyét el nem ismeri: „Legitimi sui regis hostis" s csaknem ugyanezen szavakkal mondják ezt. Természetes, hogy ma 170—180 évvel később nagy különbség van a törvényhozás stylistikájában. Csaknem minden szónok haugsúlyozta azt is, hogy az állami jogrendet el nem ismeri: „et patriae publicus hostis". (Ugy van! a szélső balololdalon.) Nem mondom, t. ház, hogy akad e házban csak egyetlen egy ember is, a ki azzal a czéllal szavazza meg a törvényjavaslatot, hogy Kossuthot proscribálja. Szívesen elhiszem, hogy gróf Ap ponyi Albertet és mindazokat, kik vele közelről vagy távolról egyetértenek, Kossuth tiszteletében ugyanaz az érzelem lelkesíti, mint minket és semmi sem áll tőlük távolabb, mint Kossuthot oly értelemben proscribálni, mint az 1715 : XLIX. törvényczikk proscribálta Rákóczit. De állítom, hogy az, a mi ma Kossuthtal történik, lényegileg ugyanaz, a mi Rákóczival történt 1715-ben. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A donationale systema ma már nem áll fenn; a birtokszerzésnek ma már nem törvényes módja a denuntiálás, a nótákba való belekeverés; ebben van egy kis különbség. De arra nézve, a miben Rákóczi az akkori és Kossuth a mai államrend ellen állást foglalt és arra nézve, a mi akkor Rákóczival és ma Kossuthtal történik, a történelem késlelhetlen logicája azt mondja, hogy ez, ha nem is ugyanegy, de nagyon rokon két dolog. A t. ministerelnök ur mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a törvény mindenek felett áll és egy személy kedvéért törvényt változtatni, módosítani s hozni nem lehet. Ez érvet az igazságügyminister ur nem fogadta el. Mert ő is megengedte, hogy egy emberért is lehet törvényt hozui. De figyelmébe ajánlom a ministerelnök urnak azt a körülményt, hogy a mi javaslatunk nem egy emberért és nem egy emberről szól. Igaz — mégengedem — hogy főtekintettel voltunk arra, hogy azon sok ember közt, kikre ez illik, ennek szükségkép kell illenie : Kossuth Lajosra. Tekintettel voltunk tehát erre is és nem őszintén beszélne közülünk az, ki ezt máskép mondaná. De azért mi azt akarjuk, hogy a törvény általánosságban hozassék és ne csak Kossuth Lajosra, kinek életévei meg vannak már számlálva, hanem sok száz és ezer emberért hozassék meg, olyanokért is, kik ma még meg sem születtek. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De mind a mellett mégis állítom az igen tisztelt ministerelnök ufral szemben, hogy egyes emberért is lehet és kell, sőt szükséges törvényt hozni, ha a közigazság ezt hozza magával. (Helyeslés szélső balfélől.) Nem az a kérdés első sorban a törvényhozás előtt, hogy egy embert, vagy millió embert érdekel-e a törvény, hanem az, hogy a közigazság és a közpolitikai tekintetek mit parancsolnak ?
