Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-379

254 879. országos ülés május 21-én, szerdán. 185)0. Gróf Szapáry Gyula ministerelnök: T. képviselőház! Helfy t. képviselő urnak azt a kijelentését, hogy a „szolgalelkűség" kifejezést nem azon értelemben vette, a mint én értettem, tudomásul veszem; máskép én nem érthettem. De a miért felszólalok, az az, hogy a t. képviselő ur azt mondta, hogy én úgy adtam elő a dolgot, mintha az aradi levél változtatta volna meg a kormány tagjainak nézetét. Én világosan megmondtam, hogy a kormány tagjai, a kik ma ezen a helyen ülnek, sem előbb, sem most a honossági törvény 31. §-ának módosítását nem akarták, tehát nemcsak az aradi levél után, hanem az előtt sem akarták. (Helyeslés jobbfelöl) Madarász József jegyző: Hentaller Lajos! Hentaller Lajos: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk I) Véleményem szerint a túloldalon ülő képviselő uraknak is van okuk csodálkozni azon, hogy bekövetkezhetett egy olyan idő, midőn a magyar képviselőház kénytelen volt azzal a kérdéssel foglalkozni, vájjon csakugyan magyar ember, csakugyan magyar polgár-e Kossuth Lajos? (Helyeslés a széhö baloldalon.) Mi néhányan azok közül, kik a háznak ezen az oldalán ülünk, meglepetve kérdezzük önmagunktól: az elvek, eszmék és nézetek milyen változásán kellett a magyar nemzetnek keresztülmennie, hogy 1848. után 42 esztendővel, itt a magyar képviselőházban ilyesmi még csak szóba is kerülhetett? (XJgy van! a szélső baloldalon.) Igen élénken emlékezünk arra mindannyian, midőn a ház többsége ezelőtt tiz évvel megalkotta a honossági törvényt. Azt a bosszuálíó törvényt, mely miatt — ép azért, mert éle egyetlenegy ember ellen volt irányítva — azok, kik e törvényt megszavazták, sohasem nézhetnek bátran és nyíltan egy valódi szabad nemzet fiának szemei közé. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Kénytelen vagyok elismerni, hogy, mi a függetlenségi párt tagjai szintén hibáztathatjuk magunkat, hogy a lefolyt tiz év alatt meghagytuk a kormány kezében a személyes gyűlölködésből eredő bosszúállásnak ezt a fegyverét s nem igyekeztünk idejében odahatni, hogy az még kellő időben módosittassék. Ezt a hibánkat azonban jóhiszeműségünknek lehet felróni s most kénytelenek vagyunk nemcsak mi, de kénytelenek önök is e jóhiszeműség következményeit elviselni. (Helyeslés szélső balfelöl.) Nézetünk szerint a honosítási törvény teljesen alkalmas arra, hogy a nemzet észrevegye azt az elnyomási kísérletet és modort, melyet a kormány az alkotmány czége alatt megkezdett, folytatott s most betetőz. A kormány azt vélte, hogy többségével háta mögött képes lesz elfojtani az egész magyar nemzet gondolatszabadságát s meg fogja akadályozni tudni a magyar nép érzelmeinek szabad nyilvánulását. Azt vélték, a nemzet nem mer önökkel s törvényükkel szemben állást foglalni a nagy száműzött érdekében; azt vélték, a nemzetnémán fogja tűrni legnagyobb fiának kiközösítését. Csalatkoztak. A nemzet megszólalt. Hogy igazam van, a mellett tanúskodik az a sok kérvény, a mi a honosítási törvény megváltoztatása tárgyában az ország különböző vidékéről a képviselőházhoz be lőn nyújtva; hogy igazam van, a mellett tanúskodik az a számos város és törvényhatóság, mely a honosítási törvény megalkotása óta Kossuthot díszpolgárnak választotta. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A kormány ennek daczára, bizva többségében, biztosnak hiszi magát arra nézve, hogy akarata alá hajlíthat mindent és mindenkit ebben az alkotmányos országban sha kell, elnémítja a nemzet szavát, mert az eddigi tapasztalatok alapján bizton hiszi, hogy a háta mögött ülő többséggel mindent megszavaztat, mi czéljainakmegfelel, ütközzön bár az a nemzet jogaiba is. (Igaz! Ugy van ! szélső balfelöl.) Ezt a túloldali padokon ülő képviselő urak megteszik, mert hisz nekik nincs más dolguk, mint figyelemmel vizsgálgatni a ministerelnöki hajnalcsillag ragyogását; a kinek feje fölött ez a szerencsecsillag világít, a kinek feje fölött ez teljes fényében ragyog, azt követik tüskön-bokron keresztül a nélkül, hogy törődnének azzal, merre veszi útját vezérük csillaga. (Tetszés a szélső baloldalon.) Közbevetőleg hozom csak fel, hogy az utolsó hónapok eseményei még arra is megtanították az országot, hogy a kormánypárti többség tagjai, igen kevés kivétellel, a napimádóksectájáhoztartoznak, kik pedig — a miként tudva van — sohasem a lenyugvó, hanem igenis a felkelő nap előtt borulnak térdre. (Derültség a szélső baloldalon.) Ezt előre bocsátva tovább megyek. (Halljuk !) Sitt találom helyén levőnek fel említeni azt, hogy a mostani időkben, midőn a pártfegyelem ép oly nagy, mint a mily kevés súlyt fektetnek némelyek az adott szóra, manapság valóban különös látványt nyújthat a művelt világnak az, hogy egy nemes lelkű, elveihez és nézeteihez hiven és mereven ragaszkodó férfiúról jöhet szóba az a kérdés e parlamentben, hogy ő az ország tagjainak sorából kiközösittessék-e vagy sem? Önök igen jól ismerik e férfiút. Kell, hogy ismerjék, mert hiszen a képviselőház többsége által meghozott honosítási törvény tette őt hontalanná. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha valaha törvényhozó testület hivatva volt a multak tévedéseit orvosolni, ha valaha alkalma volt ünnepélyes határozat által szentesíteni azt, hogy a magyar törvényhozó testület többsége