Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

»gQ 878. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. soha és semmi feltétel alatt nem leszek oly magyar királynak alattvalója, ki egyszersmind osztrák császár". S aztán áttér arra, hogy mit tenne akkor, ha életében — a mit ő nem remél — mégis oly változás történnék, hogy csak magyar király lenne, s ezt mondja: „Azon perczben hazamennek és a csak magyar királylyá reducált Ferencz József irányában az alattvalói hűség kötelességét elfogadnám*. (Tetszés a szélső baloldalon.) így nem szól ember, a ki gyűlöl; igy csak az szól, a kiből egy mély politikai meggyőződés beszél. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hogy pedig — és itt figyelmet kérek t. képviselőház (Halljuk! Halljuk!) — nem gyűlölet szólt Kossuth Lajosból akkor sem, a mikor jelenlegi Felséges királyunkról van szó, leginkább bizonyítja az a finom, mondhatom, gyöngéd modor, melyben ö róla nyilatkozik akkor, a mikor nem politikáról, hanem egyéb uralkodói tényről, vagy tisztán emberiről van szó. (Halljuk! Halljuk!) Ennek igazolása végett legyen szabad idéznem néhány sort egyik leveléből, a melyet ő intézett ide a hazába akkor, a mikor a szegedi catastropha alkalmából a király odament (Halljuk! Halljuk! olvassa): „Szeged habsirja felett a jelen szenvedéseinek keresztje mellett a jövendőnek nagy kérdőjele emelkedik és ama kérdőjelre választ adott a szerencsétlenség terjedelme felől meggyőződést szerezni sietett uralkodó, a mint könyező szemekkel széttekintett az iszonyú pusztulás romokkal töltött ársikján. A mi szívből jő, az szívre^ hat. Én nem hódolok önök királya hatalmának. Én, a ki a biborfényt indifferens látványnak tartom, a tisztelet adójával hódolok meg azon látvány előtt, midőn a király szemében emberi részvét könnye ragyog. Legyen e köny Szeged felemelkedésének forrása egy szebb életre és az engesztelődésnek egy fénysugarává lehet a multak emlékeinek sötétsége mellett" ! (Élénk tetszés a szélső baloldalon,.) Thaly Kálmán: A szegedi gróf mit szól ehhez ?! Helfy Ignácz; Hát kérdem, t. ház, igy szól a gyűlölet? Igy szól igen, egy nemes lélek, a mely lelkesedik saját meggyőződése mellett és igy szól egy nemes sziv, mely maiiért is tud érezni. (Élénk helyeslés a szélső balfelöl.) És hogy mikép érez más alkalommal, mikor ő Felségéről, a királyról van szó, engedje meg a t. ház, hogy egy 1889. február 5-én hozzám intézett magánlevelének, a mi a tekintetben becsét csak emeli, néhány sorát felolvassam. E levél 6 nappal kelt azon szomorú tragédia után, amely a Felséges király családját érte. (Halljuk! Halljuk!) Akkor, a mint méltóztatnak emlékezni, épen a véderő-tönényjavaslat felett folyt a vita és ő készült erre nézve egy nyilatkozatot beküldeni. Ezt jelezte is nekem. Ezen levélben megmondatta, hogy e nyilatkozat elmarad. Megmondva ennek okát, igy ir (Halljuk ! ! Olvassa): „Az a tragicus halál, mely az önök dicsőséges parlamenti diadalát félbeszakította, megrendítő egy eset Ha én most nyilvánosan felszólalnék, még pedig oly tárgyban, melybe az belevágott, nem lehetne azon amúgy hallgatólag átsiklanom és mit mondhatnék 1 Én nem vagyok az osztrák háznak barátja, nem személyes gyűlöletből, hanem, mert osztrák császárt magyar királynak nem szerethetek, nem szeretek; de ha barátja nem vagyok, érző ember vagyok és mert az, nem tudom megilletődés nélkül nézni az emberi szerencsétlenséget; az a tragicus esemény pedig csakugyan megrendítő szerencsétlenség a családra. Mint ember részvétet érzek és mert azt, hát ha nyíltan felszólalnék, ennek kellene adnom kifejezést és a részvét tanúsításául reá kellene mutatnom, hogy hol kereshető a vigaaztalódás. Azt kellene mondanom, hogy az atya keressen vigaszt az uralkodó hivatásában, népei boldogságában". És itt idéz egy példát, a mi eszébe jut a történe lemből: midőn Lucius Aemilius Paulus a Perseus feletti diadal alkalmával, mikor egyetlen fiát elvesztette, a fórumon a római néphez beszélve, elpanaszolja, hogy a nagy diadal és öröm között mindenki örülhet, de ő gyászban van, mert nem maradt, ki nevét viselje és e szavakkal végezte mondását: „Sed hanc cladem domus meae vestra felicitas consolatur". Ezt mondja Kossuth is a mi királyunknak; ő is azt mondja, hogy gyászára vigasztalást fog nyújtani a nép boldogsága. (Élénk tetszés a szélső baloldalon,) Kérdem, igy szól-e, igy nyilvánul-e a gyűlölet'? Nem ; nagyon hibáznak önök, mikor ilyen térre viszik át a loyalitást. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) Ez nem loyalitás ; önök ezzel többet ártanak, mint a menynyit használnak. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Avagy feleljenek önök rá: kitesz nagyobb szolgálatot magának a királynak, a dynastiának: mi-e, a kik a törvények tisztelete mellett és természetesen tisztelete mellett annak, ki a törvényeknek legfőbb őre, egyúttal a Kossuth Lajos iránti kegyeletet ápoljuk, vagy önök, kik erőnek erejével meg akarják népünkkel értetni azt, hogy ha szereted Kossuth Lajost, akkor nem szereted a magyar királyt. (Zajos tetszés a szélső baloldalon. Mozgás jobbról.) És teszik ezt akkor, midőn tudják, hogy nincs az a hatalom a világon, mely képes legyen a magyar nép szivéből ezen férfiú iránti kegyeletet kiirtani; nincs, mert abban a szívben Kos-uth neve egygyé olvadott a magyar haza szeretetével. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon) En, t. ház, meg is vagyok róla győződve, hogyha ő Felsége a király nem szolgalelktí, hanem igazán hű tanácsosoktól lenne környezve (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon. Nyugtalanság jobbról) és különösen, ha ő Felsége ugy lenne