Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

878. országos ülés május 20-án, keMen.'18TO. í|3} informálva e kérdés igazi tényállásáról, mint azt itt előadni bátor voltara, akkor ő önöknek azon tanácsára, hogy ejtsük el a honossági törvény revisióját, vagyis hogy hagyjuk meg Kossuthot hontalannak, azt felelné: minister uraim, nem fogadhatom el az önök tanácsát, két okból; először, mert ezt az én részemről a világ bosszúállásnak magyarázná, (Zajos tetszés és helyeslés a szélső baloldalon) már pedig a bosszúállás nem fér össze sem lovagias jellememmel, sem a magyar korona magasztosságával; (Igás! Ugy van! a szélső haloldalon) másodszor azért, mert nem bizhatom önökben; nem bizhatom azért, mert hálátlan emberekben bizni nem lehet, (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső halon. Mozgás jobbról) mivel magyar emberek, a kik képesek Kossuth Lajost proscribálni, azok képesek adott alkalommal a királyt is proscribálni. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső haloldalon. Nyugtalanság jobbról.) Azt irja nagy hazánkfia a nyilvánosságra szánt és a városokhoz intézett, imént idézett levelében: „Nagyon közel van az az idő, midőn az én polgárjog-vesztésem keresztfájára reá fog illeni a „consummatum est" felírás. A törvény 1879. deczember 27-én lett hatályba léptetve; én tehát a jövő karácsony napján már nem leszek magyar állampolgár, ha, élek addig. Remélem, nem élek. Reménylést mondok, mert nagy keserűséget csatolna öntudatom végperczeiben életczélom meghiúsulásának fájdalmához a gondolat, hogy nem is zsarnoki kény által, hanem saját nemzetemnek alkotmányos formában nyilatkozott akarata által még a magyar haza polgárainak soraiból is kitaszítva halok meg." Bizony keserű érzés; elképzelhetjük azt bármely egyszerű, közönséges emberről, de különösen ha meggondoljuk, hogy ki az, a kit önök kitaszítani készülnek a magyar polgárok sorából. Kossuth Lajos az, a ki hosszú századok után első volt, kinek sikerült nem egy felekezetet, nem egy osztályt, nem egy pártot, hanem az egész nemzetet egy eszmében, egy czél felé való törekvésben egyesíteni; (TJgy van! TJgy van! a szélső baloldalán) a ki első volt, ki az egész magyar nemzetben a nemzeti érzületet, a nemzeti erőnek öntudatát fel tudta ébreszteni és a kinek köszönhetjük azon nagy tetteket, a melyeket képesek voltunk 1848—49-ben véghez vinni és a melyek a világ csodálatát idézték elő és a kinek köszönhetjük azon ellenállási erőt, melyet nemzetünk 18 éven át ki tudott fejteni. Kossuth fejlesztette ki a magyar nemzet minden tagjában azt az érzést, a mely hevesebben dobogtatta hajdan a rómainak szivét, midőn büszkén monda: „cívis romanus süni" ; ő tanított meg bennünket, hogy ne csak arra legyünk büszkék, hogy magyar nemesek vagyunk, hanem arra is, ha bárki azt mondhatja magáról: én magyar polgár vagyok. (Élénk helyes lés a szélső baloldalon.) Ezt a férfiút akarják önök megfosztani attól, hogy ő magát magyar honpolgárnak tekintse és azt a Kossuth Lajost akarják önök kitaszítani a magyar honpolgárságból, a ki soha éleiében egyéb nem volt, nem akart lenni, mint csakis magyar. (Élénk helyeslés. Ugy van! TJgy van! a szélső baloldalon.) Ez oly jellemvonása Kossuth Lajosnak, mely megkülönbözteti sok nagynevű kortársától. Mazzini, a ki rendkívül nagy szolgálatokat tett Olaszországnak, tudott lelkesedni a világszabadságért, lelkesedett, irt, fáradozott, hogy világre,spublicát, universalis respublicát alakítson. Garibaldi, kinek halhatatlan érdeme van az olasz egység létrehozásában, nemcsak Olaszországért küzdött, hanem szolgálatba adta kardját két izben Amerikának, egy izben Francziaországnak. Kossuth hosszú vándorlásai alatt soha életében semmiféle mozgalomban részt nem vett, ha csak nem remélte, hogy azt hazája sorsával kapcsolatba hozza. (Ugy van! TJgy van! a szélső baloldalon.) Minden gondolatát és tettét a hazának szentelé. Alig pár év előtt épen nála voltam, midőn New-Yorkból egy első rangú amerikai kiadótól fényes ajánlat érkezett hozzá, hogy mint rendes munkatárs havonkint egy szemleczikket irjon az európai általános politikai helyzetről. Hogy mennyire fényes volt az az ajánlat, azt csak én tudom, a ki részleteiben ismerem azt a szegénységet, melylyel nemzetünk nagy szégyenére (TJgy van! Ugy van! a szélső baloldalon) hazánk nagy fia küzd évek óta. Es mit felelt ő az amerikai kiadónak? Azt felelte: „Uram, már 86 éves vagyok — annyi idős volt akkor — a mi kevés munkaképességem még marad, azt nem szabad nekem idegen földre pazarolnom, azt kizárólag magyar hazámnak, nemzetemnek szentelem. "(Hoszsmn tartó lelkes éljenzés a széhő baloldalon.) Ugy, hogy igazán elmondhatjuk Kossuthról azt, a mit Shakespeare Lear királyíyal mondat el magáról: „Every inch a king" ; mi is elmondhatjuk róla, hogy lényének minden egyes paránya egy-egy magyar. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) T. ház! Engem zsenge ifjúságom óta rajongó szeretet, több évtized óta a legbensőbb barátság kötelékei főznek Kossuth Lajoshoz; de tiltakoznám az olyan felfogás ellen, mintha mai felszólalásomat ezen személyes baráti érzület sugalta volna. Nem a baráti érzület szól belőlem, hanem szól a sértett nemzeti becsület, (Élénk éljenzés és tetszés a szélső baloldalon) szól a magyar népnek sértett érzülete, a mely magyar nép szivének itt kellene dobogni ebben a házban, mert ez tulaj donképen az ő temploma. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Ne felejtsük el, t. képviselőtársaim, hogy e házban mi f

nem a magunk nevében szólunk és cselekszünk, hanem szólunk a magyar nép névé-