Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

S78. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. 221 mészeri jognak is neveznek, elméletébe mélyebben belebocsátkozni; nem fogom elsorolni mindazon jogokat, melyeket közönségesen természeti, emberi, velünk született jogoknak neveznek. Ezek között vannak, melyek az ember fogalmát, lényét, rendeltetését tekintve az emberi méltóságtól elválaszthatatlanok lévén, elidegenítketlenek, mig mások ezen cathegoriába nem tartozván, azokról az ember szabad akaratból lemondhat, (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ily velünk született jog a honosság. Mikor az ember valamely szervezett társadalomban, melyet államnak nevezünk, születik, ezáltal egyúttal annak polgára is lesz. Az állam hatalom megfoszthatja a polgárok bizonyos osztályait a politikai jogoktól, megszoríthatja magokat a szorosabb értelemben vett polgári jogokat is, de azt a tényt, hogy a ki az állam területén született, annak fia, annak polgára, nem tagadhatja meg, nem tagadhatja meg tőle az oltalmat figy személyét, mint vagyonát illetőleg, valamint nem tagadhatja meg tőle, hogy hazájának nevezze azt a tőidet, a melyen született, {Élénk helyeslés a szélső lalfélől) ha még úgy elnyomva van is és ha nincs is az ég alatt egj^ebe, mint két keze, melylyel életét tengeti. Régebben voltak államok, melyek bizonyos bűncselekmények esetén alattvalóikat száműzetésre ítélték. Ma ezen büntetésnem ki van zárva a törvénykönyvekből. Az államhatalom örökös rabságra, deportatióra, sőt halálra is ítélheti a bűnösöket : számkivetésre nem; (Halljuk! Halljuk.') s magát az örökös rabságot, a deportatiót, a halált is az illető bűnös saját hazájában, vagy legalább az államhoz tartozó területen szenvedi. A politikai jogokat is felfüggeszthetik a bíróságok némely bűncselekmények esetén, bizonyos időtartamra : az állampolgári jogokat nem. Ezeket a valóban szabad, elsőrendű államok csak azoktól vonják meg, kik azokról tudva, szándékosan és világosan lemondtak, vagy pedig oly cselekményeket követtek el, a melyekből a lemondás önkényt következik. A lemondás joga a személyes szabadságnak folyománya. Hogy azok, kik ily módon önként mondtak le hazájukról, elvesztik állampolgári jogaikat, az természetes, azt elismerem. De nem engedhetem meg, hogy puszta távollét miatt fosztassanak meg azoktól. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A távollét magában még nem jelenti azt, hogy az illető hazájáról, állampolgári jogairól lemond; a távollét magában véve nem bűn, s ennélfogva nem érdemel büntetést, legkevésbé pedig olyan súlyosat, a milyen az állampolgári jogok elvesztése. Az, a ki valamely hitfelekezetnek tagja, ha templomba soha sem megy is és a vallásnak egyéb kötelességeit sem teljesíti, egyházi szempontból hibáztatható, de azért őt, ha egyébként nem vét, még pedig súlyosan egyháza ellen, ma már maga a kath. egyház sem közösíti ki. Ha ezt tenné, vagy arra kényszerítené az illetőt, hogy akarata ellen más egyház által vétesse fel magát, vagy pedig, hogy minden egyházi köteléken kivül maradjon. így az állam, ha távollét miatt tagadná ki polgárát, ez, vagy más ország államkötelékébe lép, vagy pedig hontalan marad, a mig csak él. Mind a két esetben, amott az egyház, itt az állam, semmit sem nyer, hanem csak veszít túlságos szigora által. Ily elvekből indult ki uraim, az északamerikai Egyesült Államokon kivül Európában több előkelő elsőrangú államának törvényhozása. így nevezetesen Anglia a maga polgárait, ha külföldön élnek, mint azt a t. előadó ur is elismerte, harmadíziglen saját fiainak tekinti, sőt egészen 1870dg még a külföldön honosítottakat is, azok külföldi honosítását el nem ismerve, a magáéinak nevezte. Csakis a mondott esztendőben alkottatott törvény, a melyhez képest az, a ki külföldön polgárosítást nyert, megszűnik britt alattvaló lenni. Ugyanazon nyomon járnak az amerikai Egyesült Államok. Ezeknek kormánya 1868 ban az akkori északamerikai szövetséggel szerződést kötött, mely szerint az, a ki külföldön honosíttatja magát, ha ezen honosítást öt évi ottlakás követi, megszűnt az eredeti haza polgára lenni. Olaszország a polgári törvénykönyv első fejezetének 11. §-ában a honosság elvesztésére nézve ekképen rendelkezik : elveszti honosságát az, a ki először: a maga illetékes lakhelyén levő tisztviselő előtt tett nyilatkozattal az olasz honosságról lemond és külföldro teszi át lakását; másodszor, a ki külföldön honosíttatja magát; harmadszor: a ki a kormány engedelme nélkül idegen államban hivatalt, illetőleg katonai szolgálatot vállal. A svájczi polgár csak önkéntes lemondás következtében szűnik meg a szövetség tagja lenni, én e lemondás is csupán saját személyére terjed ki és csak azon esetben érvényes, ha arra külföldön szerzett honosítás következik. Végre Franczia ország elejtvén az addig fennállott törvény azon szabványát, a mely szerint a visszatérési szándék nélküli kivándorlás maga után vonta a honosság elvesztését, tavaly, tehát 1889-ben alkotott törvény által a honosság elvesztését a következőkre szorítja: 1. aki külföldön honositsittatja magát; 2. a ki a franczia állampolgárságról lemond; 3. a ki külföldön államszolgáíatba lép és azt a franczia kormány felszólítása daczára is megtartja és végre 4. a ki külhatalmasságkatonai^ szolgálatába a franczia kormány engedelme nélkii^ lép. így tehát, a mint mondám, Amerikán kivü_ Európának első rangú, úgy szabadságszeretettlk