Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-378
378. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. 219 adók, de alapelvei összhangba hozattak a nyugoti velünk szomszédos és legsűrűbb érintkezésben levő államok által elfogadott jogelvekkel érvényben lévő honossági törvényünk 31. § a szerint azon állampolgár, ki a magyar kormány vagy az osztrák magyar közös ministerek megbízása nélkül 10 évig megszakítás nélkül a magyar korona területének határain kivitl tartózkodik, csak ugy veszti el magyar állampolgárságát, ha ennek fentartását az illetékes hatóságnak be nem jelenti vagy újabb útlevelet nem szerez vagy valamely osztrák-magyar eonsuli hivataltól tartózkodási jegyet nem nyer, vagy valamely osztrák-magyar eonsuli község anyakönyvébe be nem iratik; vagyis a kifogásolt szakaszok szerint maga a puszta távollét nem elégséges arra, hogy valaki állampolgári jogát elveszítse, mert időzhet külföldön megszakítás nélkül hosszabb időig és e jogkövetkezmény hátránya nélkül, hanem kell, hogy a távolléthez járuljon a hozzáfűzött feltételnek nem teljesítése, mi tisztán az illetőnek egyéni szabad akaratától függ. E feltétel pedig az, hogy az illető minden 10 év alatt egyszer bejelentse állampolgárságnak fentartását. Ha az illető e könnyen teljesíthető feltételnek eleget tesz, bárminő hosszú távollét daczára is megtartja állampolgárságát, melytől nem fosztja meg őt senki, ha csak saját cselekménye, jobban mondva mulasztása nem járul hozzá, ha hazája iránt való megfeledkezése, közönye által vagy akarattal el nem játsza azt. Ha a fentartás jelzése költséges, nehézkes avagy zaklató eljáráshoz volna kötve, helyesnek tartanám oly módozatokról gondoskodni, mdyek az illetőre nézve könnyűvé tegyék a bejelentést, de maga a javaslatot benyújtó képviselő ur is elismeri, hogy a törvény nem szab nehezen teljesíthető feltételeket s azok, kik súlyt fektetnek arra, hogy továbbra is magyar állampolgároknak tekintessenek, tényleg jelét is adják annak, miszerint a magyar állampolgárság kötelékében megmaradni óhajtanak. Azt kérdi a javaslat t. benyújtója, hogy miért kellett 1879-ben a honosság elvesztésének egyéb esetei közé még a 10 évi távolléteit is felvenni? Azt hiszem, hogy a t. képviselő ur is el fogja ismerni, hogy az anyaországgal való legcsekélyebb érintkezés nélküli távollét meghatározatlan időig a végtelenségig még sem járhat együtt az állampolgárság fentartásával, mert a nemzedékeken keresztül külföldön lakó szokásaik és érzelmeikben elidegenült és az anyaállamtól összes életviszonyaikkal elszakadt családoknak az állampolgári kötelékben való megtartása az államnak sem állhat érdekében, mely őket diplomatiai oltalomban részesíteni s nekik esetleg anyagi gyámolítást nyújtani köteles. (Mozgás a szélső baloldalon. Bálijuk! Halljuk!) Viszont a községekre e viszonyból kifolyólag elviselhetlen teher hárulhatna a betepápolási és szegényellátási költségek indokolatlan viselése által; midőn a külföldön lakók, kik nem teljesítik a község iránt kötelességeiket, visszatérésük alkalmával azon község terhére esnének, mely iránt való kötelezettségeik alól magukat kivonták. Azért is Anglia, mely 1870 ig még azokat is, kik magukat külföldön honosíttatták, azok idegen honosságát figyelembe nem véve, saját polgárainak tekinté, daczára, hogy kiterjedt gyarmatügyi politikája folytán más elbírálás alá esik, mégis alkalmazta azon megszorítást, hogy külföldön élő alattvalóit, csak a harmadik nemzedékig tartja meg az állampolgári kötelékben. Spanyolország, melynek 1837. évi alkotmánya hivatkozás tárgyát képezte, az 1870. június 1 7-iki törvény szerint külföldön tartózkodó csak azon fiainak tartja fenn honosságát, kik az idegen államban levő követe vagy consulánál magukat jegyzékbe vétették. Németalföld törvénye Öt évi, a német 1870. június 1-ei törvény az egész német birodalomra kötelezőleg 10 évi megszakítás nélküli távolléthez köti az állampolgárság elvesztését. Hazánkban pedig, hol a múltban azon jognézet uralkodott, mely szerint az állampolgárság sem törvényesítés, sem kiköltözés, sem külföldön való hosszabb idejű tartózkodás, sem idegen állam kötelékébe való felvétel által nem veszhet el, midőn a kérdésnek rendezése első izben került a törvényhozás elé, az 1848. országgyűlésen az alsóház által elfogadott javaslatba a honpolgárság elvesztésének több — s az 1879. évi törvény rendelkezéseinél szigorúbb — esete vétetett fel, melyek közül a 17. §. következő szövegben került elfogadásra: „magyar honpolgár lenni megszűnik, ki a hon határain kivül 10 évig tartózkodik, a nélkül, hogy azt vagy hazai közhivatala kívánná meg, vagy iskolai tanulással s különös szakképzés végett töltené". Megtámadtatott a törvény kifogásolt intézkedése a szabadelv ííség szempontjából is. Ezzel szemben csak arra hivatkozom, hogy a német birodalmi törvény tárgyalása alkalmával a parlamentnek szabadelvtíségükről ismert kiváló alakjai, úgymint Miquel és Virhow oda nyilatkoztak : „Miszerint az állampolgárság fentartására nem lehet közönyös, hogy valaki mennyi ideje van távol hazájától"; az északamerikai EgyesültÁllamok elnöke, Lincoln Ábrahám, 1865. deczember hóban a congressus megnyitása alkalmából ahhoz küldött üzenetében kiterjeszkedett arra, hogy szükségesnek mutatkozik bizonyos határidőnek megállapítása, melynek lefolyta után a külföldön tartózkodó amerikai az Egyesült-Államok diplomatiai oltalmára idegen államokkal szemben számot nem tarthatna. Grant Ulysses elnök pedig 1874. márczius hó 26-án terjesztett elő törvény38*
