Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-376

878. országos ülés május 16 án, pénteken. 1890. fg| látozzuk, hanem azt, hogy fejleszsziik a classicusés humanisticus műveltséget, mert csak mesebeszéd, mit a törvényjavaslat védői hangoztatnak, hogy tudniillik e javaslat intensivebbé fogja tenni a görög tanulmányokat. Mert a javaslat fentartja ugyan a kötelező oktatást bizonyos cathegoriákra nézve, kenyér-stúdium szempontjából; de szerintem teljes félreértése e tanulmányok nevelési fontosságának, ha csak kenyér-stúdiumnak tekintjük. A javaslat szerint ezentúl szabad lesz a vásár, csak az fog tanulni, a ki akar. S erre kétségtelenül azt fogják mondani a szülők s még inkább a tanulók, a kiknek még nem lehet annyira érett ítéletök: e tanulmányokra szüksége lehet egy pár phylosopternek, nehéznek is vannak el híresztelve, maga a törvényhozás is kimondta, hogy feleslegesek ö igy komolyan nem fogják venni sem a tanulók, sem a tanárok, mert idővel még a legbuzgóbb tanárok is el fognak lankadni. Hiszen mindenki tapasztalja, hogy oly tantárgyaknál, melyek nem általánosan kötelezők, kivált ha nyelvek, mi eredmény éretik el. Utaltam az irodalmi műveltség hanyatlására. Mindenki tudja, hogy szépirodalmunk nem áll többé azon színvonalon, melyen akkor állott, mikor Petőfi, Vörösmarty, Arany, a mikor Eötvös József és báró Kemény Zsigmond irtak. Mindenki tudja, mily kevés az élvezhető könyv, az élvezhető vezérczikk. És még ott is, a hol azt várhatnók, hogy a legmagasabb mértéket alkalmazzák, oly produc tuuiokat kapunk, melyekben annyira massacrirozva van a magyarnyelv,hogy a szegény ifjún a halálos verejték tör ki, ha tanulnia kell abból a könyvből s nem tudja mi nagyobb benne: a tudományos meggyőződés habozása vagy pedig a kifejezés vergődő tehetetlensége? Hogy minő társadalmi consideratioban részesül nálunk az irodalom, azt egyszerű inductiv experimentummal mindenki eonstatálhatja. Vegyünk két embert, még pedig nem úgy, hogy az egyik végzett földbirtokos, a másik szegény zsidó fiú, hanem vegyünk két testvért, kik nincsenek már születésük által handicapálva. Az egyik feladatává tette a ferblit, a szó magasabb értelmében: a í'erblit a börzén, a ferblit a turfon; a másik ellenben az irodalmat. Ne tegyük fel, hogy sikertelenség kiséri mind a kettőt, mert sikertelenség esetén a kártyást pajtásai kidobják, ha csaknem annyira correct gentleman, hogy ha fizetni nem tud, nem megy. fát vágni, zsákot hordani, hogy munkája verejtékével igyekezzék becsületbeli adósságait lefizetni, hanem fogja a pisztolyt és főbe lövi magát, a mikor aztán minden rendben van és özvegye azzal a tudattal mehet gyermekeivel koldulni, hogy férje correct gentleman volt és ne tegyük fel, hogy az Író rs sikertelenül működött, mert akkor elmerül abban a szellemi proletariatusban.melynek nyomora összecsap feje fölött: hanem vegyük, hogy mindkettő nek sikere volt és kérdezzük mindazt, a ki ismeri társadalmunkat —nem az egyes rétegeket értem, hanem társadalmunkat a szó legszélesebb értelmében— a ki ismeri civilisatiónkat, a ki ismeri democratiánkat, hogy melyiknek lesz nagyobb társadalmi consideratiója? Kétségkívül a kártyásnak, mert az ur, a másik scribler. Én, t. ház, nem akarok ennél a szomorú képnél időzni és nem akarok újra argumentálni ezen irányban, mert ugy is meddő az orgumentatio akkor, mikor sem komoly megfontolásban nem részesül, sem pedig komoly czáfolata meg nem kisértetik, hanem csak szellemes tréfákat hallunk, mint az imént Vadnay Károly t. barátomtól. Az is hiába való volna, hogy hivatkozzam auctoritásra, például Mill-re, a ki nevezetes rectori beszédében oly meggyőzően fejti ki, hogy mily jelentősége von a görög tanulmányoknak a nemzeti általános műveltségben, mert félek, hogy legfeljebb azt a választ kapom, mel\ et a t. előadó ur kapott, mikor egy izben Bluntsehlira hivatkozott és Mill-el szemben oda fogják állítani auetoritásul a t. előadó urat, kiről közönségesen tudva van, hogy egész életében görög tanulmányokkal foglalkozott és azon szomorú eredményre jutott, melyet a közoktatásügyi bizottságban ÍM constatált, hogy a görög tanulmányok nem annyira fejlesztik, mint inkább ellankasztják, túlterhelik ••* ;?zellemet. (Derültség ) Én, t. ház, azon argumentumokat óhajtom elővenni, melyek a görög nyelv kiküszöbölése mellett felhozattak. (Halljuk ! Halljuk!) Az első argumentum — megjegyzem, igen röviden fogom ezeket taglalni — a túlterhelés. Azt hallottam mindig hangoztam, hogy a modern tudományosság követeli, hogy helyet csináljunk az exact tudományoknak, hogy helyet csináljunk a modern nyelveknek és ime mit látunk? Azt, hogy megszűnik a görög tanulmányok általánosan kötelező tanítása, de helyébe nem lépnek sem az exact tudományok, sem a modern nyelvek, tehát az is csak phrasis volt — nem is bona fide elmondva — kortesfogás, mézesmadzag. (Halljuk! Halljuk!) A másik nagy argumentum az eredménytelenség. Kovács Albert t. képviselőtársam igen helyesen fejtette ki,hogy hol kell keresni az eredményt, mennyiben lehet keresni és hogy meg is lehet találni. Én, t. ház, megengedem hogy másutt, hogy csak egyre hivatkozzam, például Skócziában sokkal nagyobb, valóban fényes eredménynyel tanítják ezeket, hogy Németországban is nagyobb eredményeket tudnak elérni, Francziaországban is. De az eredménytelenségnek csak két oka lehet. Az egyik gyökerezhetik a tanulók anyagában. Már, t. ház, a ki azt mondja, hogy a mi tanulói anyagunk mellett nem lehet eredményt elérni, az implicite azt fogja mondani, a mi.nem áll — mert az ellenkező áll — hogy a magyar faj butább másoknál, pedig a magyar faj ellenke-