Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-343

80 343. országos ülés márczius lón, szombaton. 1800. ságával megegyeznek, emelik azok tekintélyünket s alkalmasak a parlamentarismus megszilárdítására? Valóban elszomorító, hogy nemzetünk Lengyelország történetén, sőt saját múltján sem okult. Bajaink főforrását mindig a belviszály képezte, örökös czivódás volt életünk. Ha közénk idegen jön, körülrajongjuk, bámuljuk; tűnjék csak ki közülünk saját gyermekünk, feltámad ellene a sárga irigység. Más nemzetek magasztalják, irigylik tőlünk Tiszát; nálunk, mert kimagaslik, mert minden izében magyar, tajtékzó szenvedélylyel, vad haraggal^ rohanják meg. Valóban igaza van a költőnek: „Átok verte meg a magyart, mert az soha össze nem tart". A t. ellenzék, ha kiadásokról van szó, mint a napokban Horánszky képviselő ur tette, azt mondja, hogy ők nem sürgettek oly dolgokat, melyek kiadásokat idéztek elő; ha pedig az államélet különböző ágában eredmények éretnek el, akkor megint az ő dicsőségüknek hirdetik. Ha igaz, mit Horánszky t. képviselő ur kérkedve állított, hogy a ház naplójában az ellenzék oly indítványait, sürgetéseit hiába kutatnók, melyek kiadások okozását czélozták, ez pártjának legnagyobb elítélése volna, mert hogy a nemzet támogatására számíthasson egy párt, mely sem a culturalis, sem a közgazdasági, sem az államélet egyéb irányai kielégítését, melyek pedig mind kiadással járnak, nem sürgeti: azt én lehetetlennek tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Ábrányi t. képviselőtársam önkényesen összeállított számokból kimagyarázni igyekszik, hogy a nemzet többségét ők képviselik, azonban adós maradt azzal, hogy a szabadelvű pártra hány választó szavazott és mennyi az ellenzékre, pedig ha statistikát akar irni, az összes adatokat teljes világításban tartozik előállítani; csakhogy persze ez nem ütne ki az ő számítása előnyére. Egyébként, mint statisticusnak és állambölcsésznek: a tényleges viszonyokat, a jelenlegi alkotmányos helyzetet ignorálni nem szabad, tényleg pedig a választókerületek képviselői egyenlő joggal és szavazattal birnak, tehát a törvényhozási jogba befolyó politikai jogot gyakorló polgárokon kívül, más, addig mig a fennálló törvényeken változtatás nem történik, számításba nem jöhet, pedig ha képviselőtársam logicáját és slatistikai és alkotmány-politikus elméletét elfogadnók: agy a nemzet minden tagja, tehát még az is, ki szavazattal nem bir, calculusba volna veendő, mert a nemzet tiszta többsége csak igy volna kivehető. (Helyeslés jóbbfelől.) De hisz jól tudja t. képviselőtársam, hogy az álíamphilosophok előtt még máig is megoldatlan azon alkotmányjogi probléma: hogy a politikai jogok gyakorlása az állam érdekeinek megfelelőleg, kikre volna leghelyesebben bizható? Még magában a parlamentarismus classicus hazájában is a választási kérdések többször foglalkoztatták és nem közönséges küzdelem mellett a parlamentet és mégis melyik angol merné elmondani, hogy csak a legújabb választási törvény is semmi kívánni valót nem enged. Grünwald Béla t. képviselőtársam beszédében azt a felfödözést tette, hogy a szabadelvűpárt és vezére közt a politikai solidaritás megszűnt s csak személyes soliraditás áll fenn, hogy a párt és vezére politikája között áthidalhatlan ellentét van. Minő körülményekből s minő tényekből jött a t. képviselő ur e felfedezésére: arról szépen hallgat, de ha az administratióra vonatkozó kérdéseket érti, akkor nagy csalódásban van, ha azt hiszi, hogy apártésaministerelnök vagy a cabinet többi tagjai között eltérés van. (Igás! ügy van! jóbbfelől.) Tisza már ezelőtt 9 évvel kijelentette Nagy-Váradon, hogy ha a választási rendszerrel nem lehet jól adrainistrálni, kész az államosításra térni s miután a közigazgatás iránt panaszok hangzottak fel: acceptálta a közigazgatás államosítását, mert ama nézetnek hódolt, hogy valamely új institutionak behozatala csak akkor lehet üdvös, ha a közvélemény már megérett hozzá, ha annak gondolatával a nép megbarátkozott (Helyeslés. Ugy van! jóbbfelől) új institutiók létesítésére nézve ugyan ily véleményben van Laboulaye, Stuart Mill, sőt maga Deák Ferencz is, pedig a képviselő ütném állíthatja, hogy magyarországi közvéleményünk többsége még 9 évvel ezelőtt a közigazgatás államosításának volt hive. Nem ósdi gondolkozás, hanem a tényezőkkel számító, a dolgok rendjét, egymásutánját beváró tapintatos politika nyilvánult a kormányelnök eljárásában, (Helyeslés jóbbfelől) midőn a közigazgatás államosítását akkor kész megvalósítani, mikor ellene már anemzetben nincs meg az ellenszenv. Helyesen monda Csengery, hogy a politikában a jó csak relativ, soha absolut s minden kérdés csak az illető népek és országok külöriszerű helyzete és viszonyai szerint döntendő el. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Apponyi t. képviselőtársam tegnapi beszédjében azt mondotta, hogy daczára a cabinetben levő nagy tehetségeknek, a reformok megvalósítása azon cabinetre, melynek feje Tisza Kálmán, nem bizható, mert annak szelleme megrontja a cabinet szellemét; a reformok a múlt alapján nem létesíthetők; Tisza 15 éves kormányzatának alkotásait megsemmisíteni kellene s ugy felépíteni az államépületét. Megköszönné a nemzet, ha a váltó kereskedelmi csőd és büntetőtörvényeket, melyek a külföldön is legnagyobb méltatásban részesültek, vagy az 1879-ik XVIII. törvényezikket a magyar nyelv köteles oktatásáról, mely e nemzeti culturának alapját veté meg, hatályon kivül helyeznék és culturalis és közgazdasági fejlődésünk összes eredményeit romba döntenénk. Bizonyosnak látszik előttem, hogy a magyarnemzetben