Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-361
361. orsiágsi Més április 19-én, szombaton. 1890. 361 tálasom van, hogy a közös hadseregbeli ily önkéntes iskoláknál igen sokszor előfordul, hogy az illető ad hoc tanár kedv nélkül tanít, minek következtében nem érheti el azt az eredményt, a mit elérhetnek a Ludovica-akadémiában. Én nem általánosságban szóltam a közös hadseregbeli önkéntesek kiképzéséről, hanem csak azt mondtam, hogy egyes helyeken nem éri el azt a szinvonalat, a melyet elérnie kellene. (Helyeslés a szélsőbalon.) Nagy István: T. ház! Ugyanazon czímen, mint az előttem szólott t. képviselőtársam, kérek én is szót. (Halljuk 'Halljuk !) Én egy szóval sem mondtam azt, hogy nem tartom helyesnek a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyam megszüntetését s miután ezt elhallgattam — qui tacet consentire videtur — tehát azt teljesen helyeslem is. A mi pedig a minister ur beszédének azt a részét illeti, hogy nem volna méltányos elzárni a szabadságolt állományú tiszteket attól, hogy magukat tettlegesittessék — ezt sem mondtam — sőt hangsúlyoztam azt, hogy jó volna inkább nagyobb számban jelentkezniük; de sokan közülök házas emberek, a kiknek cautiót kell letenni és igy pénzügyi tekintetekből, valamint eddig, ugy jövőre is kevesen fognak jelentkezni. Végre ha állana a minister ur azon állítása, hogy 600 forint a legkevesebb, a mivel egy ifjú évenkint neveltethető, akkor méltóztassanak elhinni, hogy még a középosztályúaknál is igen gyakoriak volnának a gyermekkitételek esetei. Csak ezt akartam megjegyezni. (Helyeslés a baloldalon.) Báró Fejérváry Géza honvédelmi minister: Méltóztassék megengedni a t. ház, hogy Horváth Ádám képviselő ur utóbbi felszólalására egy észrevételt tegyek. (Halljuk! Halljuk !) A képviselő ur ugyanis felhozta az eddigi különböző eljárást a honvédségnél és a közös hadseregnél. Igaz, hogy a honvédségnél azért volt könnyebb az oktatás, mert az önkéntesek együttesen a Ludovica-akadémiában voltak elhelyezve és állandó tanárok voltak alkalmazva s az is igaz, hogy ez a közös hadseregnél az önkéntesek nagy számánál fogva lehetetlen; de nem méltóztatott figyelemmel kisérni a véderőtörvény tárgyalása alkalmával részemről kijelentetteket s az azóta történteket, mert ha azokat figyelemmel kisérte volna a képviselő ur, tudta volna, hogy az eddigi eljárás megszüntetteteit. Horváth Ádám: Nagyon jól tudom! B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Most tudniillik idősebb és állandó parancsnokok neveztetnek ki a közös hadseregnél is s ennélfogva, ha némileg indokolva volt is eddig, ha az mondatott, hogy a fiatal tisztek nem mindenütt jártak el megfelelően, ennek most eleje vétetett az által, hogy idősebb tisztek rendeltettek ki, a kik a lehetőségig állandóan meg is maradnak. Ezt KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XVII. KÖTET. tartottam kötelességemnek felvilágosításul előadni. (Helyeslés jolbfélöl.) Elnök: T. ház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A mennyiben az előadó nem kivan szólani, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szőnyegen lévő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik és igy következik a részletes tárgyalás. Először a czím. Báró Roszner Ervin jegyző (olvassa a törvényjavaslat czwét és 1.—-8. §-ait, a melyek észrevétel nélkül elfogadtattak). Elnök: E szerint a törvényjavaslat részleteiben is elfogadva lévén, harmadszori megszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend szerint a pénzügyi bizottság 509. számú jelentése „a központi honvédfőruharaktär építésének és az építésre szükséges költségeknek engedélyezéséről" szóló 503. számú törvényjavaslat tárgyában. Azt hiszem, a t. ház méltóztatik a jelentést felolvasottnak tekinteni és igy az általános vitát megnyitom. Az első szó illeti a bizottság előadóját. Gróf Andrássy Gyula előadó: T. ház! A törvényjavaslat, a melyet a pénzügyi bizottság nevében ajánlani szerencsém van, egy új központi honvéd-főruharaktár építését czélozza, A mostani raktár a nagy készletek kellő kezelésére és tisztítására nagyon is szűknek bizonyult, a minek következtében a már fél millió forint értéket meghaladó készlet átlaga kárnak lehetne kitéve; másrészt pedig mozgósítás esetében a szükséges készlet kiszállítása akadályokba ütköznék, a mi időveszteséggel járna, ez pedig a honvédség harezképességének hátrányára lenne. Ezen hátrányokat kívánja a honvédelmi mi| nister úr a jelen törvényjavaslat által elhárítani ! és pedig, miután a telek nagyon is szűk arra, ! hogy azon terjeszteni lehessen a mostani épületet, a falak pedig egy új emeletet el nem birnak, írj telek vételével és kellőleg berendezett ház építésével foglalkozik. E czélból kér 319.000 forintot három évi részletben. A javaslatot a pénzügyi bizottság nevében elfogadásra ajánlom. (Helyeslés jóbbfélől.) Elnök: T. ház ! Szólásra senki sincsen feljegyezve, hogyha tehát szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szőnyegen lévő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik és igy a törvényjavaslata pénzügyi bizottság szövegezése szerint kerül részletes tárgyalás alá. Először a czím. Báró Roszner Ervin jegyző (olvassa 48