Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-358

324 358. országos ülés április l<?.án, szerdán. 1890. biztosítékuk az iránt, hogy a mostaninál nem nagyobb áldozatok árán lehet majd csak e viszonyokat rendezni; hogy politikai tekintetben azon megnyugvással és az állam érdekeinek annyira megfelelő módon fognak-e ezen viszonyok rendeztetni, mint a hogyan most vannak rendezve, a t. képviselő urak nem beszélnek; ezeket szellőztetni nem tartották szükségesnek és igy talán természetesnek fogja a t. ház találni, ha a határozati javaslat mellőzését vagyok bátor kérni. (Helyeslés jobbfelöl.) Beőthy Ákos t. képviselő ur az ingatlanok eladásának kérdését méltóztatott felvetni. Azt hiszem, hogy a képviselő ur az általa elmondottakkal nem a mai kormányra akart czélozni, mert nem hiszem, hogy a mai kormány tagjai közül bárki is a képviselő ur által elmondottak elvi részéve], mert kisebb nuanee-okban lesz eltérés közöttünk és azzal, hogy a törvényhozás hozzájárulása nélkül ingatlan el nem idegeníthető, ellentétes állást foglalna el. Ez a tétel, t. ház, hogy az államnak ingatlan birtokai a törvényhozás engedélye, hozzájárulása nélkül el nem idegeníthetők, azt higzem, magának az alkotmányosságnak oly alaptétele, a mely semmi további magyarázatot, semmi kiegészítést nem igényel, mely soha tagadásba nem vétetett és melynek gyengítésére a kormány részéről kísérlet soha nem tétetett, sőt ez olyan kérdés, mely 1872-ben nem volt szabályozva, de azóta viszonyainknak megfelelő szabályozást nyert. Azért 1879 vagy 1880 óta, a mikor a mostani ministerelnök ur vette át a pénzügyi tárcza vezetését, határozottan kimondatott az az elv — a törvényhozás is hozzájárult — mely szerint állami ingatlanok csakis a törvényhozás hozzájárulásával idegeníthetők el (ügy van! ügy van! jóbbfelöl.) Az eladandó állami birtokokról a költségvetéssel egyidejűleg minden évben részletes jegyzék terjesztetik elő, melyben az ingatlanok minősége, tárgyi álladéka az eladási árral együtt részletesen fel van tüntetve és ugyancsak jelentések terjesztetnek a t. ház elé a tényleg eladott állambirtokokról és pedig ha akár az eladott birtok álladékára, akár a vételárra, tudniillik a megállapított minimalis vételárra nézve változás történik és azon áron alul adatik el valamely ingatlan, ez tüzetesen a vevő megjelölésével mindig a t. ház, illetőleg a törvényhozás tudomására hozatik azon indokok felsorolásával együtt, melyek a kormányt arra indították, hogy a törvényhozás által megállapított vételáron alól, miért volt kénytelen azt az ingatlant eladni. Azt hiszem, t. ház, hogy ezen most már egy évtized óta követett eljárás a legmesszebb menő alkotmányjogi biztosítékokat tartalmazza és azt hiszem, hogy ha az administratiót megakasztani nem akarjuk, ennél tovább menni nem is lehet. (Helyeslés jobbfelöl.) De nem is találunk arra esetet a lefolyt utóbbi tiz év alatt — legalább tudomásom nincs róla — hogy indítvány merült volna fel, mely messzebb menő biztosítékokat követelne azon alkotmányjogi elv megóvására, a melyet imént Beőthy Ákos t. képviselő ur hangoztatott, tudniillik, hogy az államkincstár birtokában levő ingatlanok a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem idegeníthetők el. Vannak esetek — hogy egészen kimerítsem a kérdést — midőn merőben lehetetlen a törvényhozás előleges beleegyezését kikérni; ilyenek a cadicitási esetek, ilyen az, mikor per van folyamatban és a pénzügyministemek, mint az államkincstár képviselőjének határidőhöz kötött időszakon belül kell nyilatkoznia az iránt, eladassék-e valamely birtok vagy nem, szóval a peregyezségek esete. Ilyenkor természetesen a törvényhozás előleges engedélye nem kérhető ki. Ámde utólag az ilyen esetek is tudomására hozatnak a törvényhozásnak, mely azokat elbírálás tárgyává teszi. A per folyamán tett intézkedések természetesen meg nem változtathatók, de a törvényhozás ítélete alá esik akkor is, hogy a minister, ha nem helyesen cselekedett, vonja le a politikai következményeket és esetleg az anyagi következmények is érvényesíthetők ellene. (Helyeslés jobbfelöl.) Végül egy interpellatióra leszek bátor felelni, melyet tegnap Csatár Zsigmond képviselő ur intézett hozzám. Interpellatiójában feleletet kér arra nézve, mennyi regale-kárfcalanítás illeti meg a naszódvidéki községeket, vagyis talán helyesebben mondva, az iskola-alapot az 1872-ben kötött szerződés alapján; mert a képviselő urat talán érdekli, de gondolom, argumentatióját nem kívánja ahhoz fűzni, hogy általában mennyit kap az iskolaalap, mert hiszen annak nemcsak innen származó, de más nton, adás-vétel utján szerzett regáléi is vannak, a melyek az 1872-iki szerződés előtt is megillették. Á kérdés tehát csak az, hogy az 1872-ben kötött szerződés alapján ráruházott regale-jogosultság után, mint kártalanítást a regaletörvény alapján mennyit fog kapni az iskolai alap. Mindenekelőtt azt vagyok bátor előre bocsátani, hogy a kérdés végleg eldöntve nincs; tehát azokból, a miket mondandó leszek, nem lehet végleges következtetést vonni arra, hogy az iskolaalapokat csakugyan annyi vagy kevesebb fogja-e megilletni; az ügyet még annyira tanulmány tárgyává nem tehettem, hogy a kártalanítás összegét végleg megállapíthatnám, de az az összeg, a mit — ugy tudom — ők kérnek s a mi részükre javaslatba hozatott, az 1872-ben reájuk ruházott regálék után 306.231 frtot tesz. Bátor vagyok még megjegyezni, hogy az egész összeg, a mely őket korábban is megillette, 713.000 forintot tesz. Ezeket voltam bátor felemlíteni. Lehet ezekből azt a következtetést vonni, hogy a regálék talán nagyobb értéket repräsentálnak, mint a