Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-358
858. országos ülés április 16-án, szerdán. 1890. 311 a magyar állameszme kárára 1872-ben a naszódvidéki 44 községgel s az ottani iskola-alap képviselőségével kötött, magában hordja a semmiség tényét, mert az az alkotmányos factorok hozzájárulása nélkül jött létre. És ha van bennünk érzés, ha van keblünkben egy jobb jövő iránt remény: akkor lehetetlen, hogy a magyar képviselőház saját jól felfogott, éretten átgondolt érdeke ellenére ezt a szerződést fentartsa és elfogadja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én, habár nem szándékozom senkit sem sérteni, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ugy látom, a pénzügyi, igazságügyi és közgazdasági bizottságok ezekkel a dolgokkal nem egészen alaposan foglalkoztak; mert ha teljesen odaadólag, hazafiúi intentióból indultak volna ki, az 1514: III. törvényezikket jelentésökből nem hagyták volna ki; vagy ha azt akarták volna keresztülvinni, hogy mintán már megtörtént, a ház ezt a kérdést ne bolygassa: akkor azt kellett volna mondaniok, hogy van nekünk ugyan egy törvényünk, a meiynek alapján lehetetlen ezen, a kormány által kötött s a magyar állameszmére nézve káros szerződést jóváhagyni, de tekintettel arra, hogy a kormány azon vidéknek bizonyos kedvezményeket akart nyújtani, yegye tudomásul a t. ház ezúttal a történteket, de intse óva a kormányt, hogy jövőre az állam vagyonának ilyen elidegenítésétől tartózkodjék. Minthogy pedig ezt egyetlen egy bizottság sem tette, ezért mondtam, hogy ezek a bizottságok komolyan ezen ügygyei nem is foglalkoztak. Ezt igazolja az 1873. évi ministeri előterjesztés is, mely ugy beszél, hogy a naszódvidéken átengedett 61.000 catastralis holdat tevő birtok a regáléval és épületekkel együtt, 6°/o-os kamattörlesztéssel adatott el, holott az 1872-ben megkötött szerződésben csak 5% lett megállapítva. Már engedelmet kérek, t. ház, de az, hogy az ezen ügyre vonatkozó iratok keresztül mehettek a bizottságok tárgyalásán a nélkül, hogy e szarvashibát bárki is észrevette volna és hogy a bizottságok az ügyet a t. ház plénuma elé merték ereszteni, mikor az egyik okmány 6%-os, másik pedig tényleg fizetendő 5%-os kamatról beszél: ez oly könnyelműség és olyan „nembánom"-szeríí eljárás, melynek megrovásása én most a t. ház iránt való tekintetből szavakat használni nem akarok. De különben is meg lehet azt a szerződést semmisíteni, t. ház. A naszódvidéki iskola alap 20 év leforgása alatt beäzedett a regale-jövedékből és a malomtaxákból összesen 301.113 forintot, ha ugyan feljebb nem emelte a regale évi bérét. Én azonban ugy vagyok értesülve magánúton, — meglehet, hogy értesülésem téves, habár egy intelligens román embertol származik — hogy a mint az a küldöttség hazament Budapestre, azonnal felmondták mindenütt a regale-szerződést a községeknek és 15.000 forint helyett 35 ezerét kaptak évenkint. De föltéve, hogy ugy állana is a dolog, mint a szerződés megkötése alkalmával volt, hát akkor is az a t. alap cs az a 44 község, ami vagyonúnkból idáig beszedett, 301.113forintot, melyből az 5°/° fejében fizetett összeget a többivel együtt leszámítva, maradt neki tisztán 148.613 forintja és ráadásul megkapta a malomtaxák jövedelmét, azonfelül 31.000 katastralis hold birtokot és 30 kincstári épületet. Ha tehát a t. ház megsemmisíti ezen szerződést és eltekint az imént idézett, Ulászló király idejében alkotott III. törvényczikknek senki által el nem tagadható intézkedésétől és kimondja, hogy a fölös pénzt, a mit 18 év óta beszedtek, ott hagyja azoknál a testvéreinknél: oly nagylelkű dolgot cselekszik, minőt a magyar államot fentartó Magyarország érdekében egyes vidéken alig követett el. T. ház! Eadnabányán részint katholikus, részint református, részint evangélikus, részint román görögkeleti vallású nép lakik. Mig ezek a vagyonok a magyar állam fenhatósága alatt állottak, volt ott egy felekezet nélküli magyar iskola, melyben valláskülönbség nélkül a szegény bányamunkások gyermekei nyerték a magyar állameszmében való nevelés áldásait. Ha van valami, a mi velem a kormánynak 1872-iki eljárását elítélteti, az épen az, hogy abban a pápai volt nagy magyar református tanárból lett ministerben, Kerkapoly úrban, nem volt meg saját nemzetisége mint az az érzék, hogy ennek a szegény felekezet nélküli magyar iskolának helyét a magyar állam épületében örökre biztosítsa ; nem volt meg benne az az érzék, hogy azt mondotta volna: hát jól van, szerződöm veletek, mert onnan felülről parancsolják, mi pedig, ha felülről parancsolnak valamit, a törvény alul U kibújunk; de azt nem parancsolták ám, hogy T a magyar állam iskolája bezárassák, hát rendeljük el, hogy legyen ott három osztályú magyar iskola, hogy a szegény bányászok gyermekei a magyar állam eszméjének megfelelőleg taníttassanak és ha már eladta ezt a birtokot, rendelt volna legalább minden tanítónak 7 — 800 frtnyi tisztességes fizetést. De nem tette; ő csak szabadulni akart a magyar állam vagyonától, mivel alatta volt az a szerencsétlen korszak, az a nyomorult epocha, a midőn arról kellett gondolkoznia a magyar kincstárnak a hónap vége felé, hogy miből fogja hivatalnokait fizetni. Nagy szerencsétlenség az nálunk, t. ház, hogy itt mindenki akar tudni harangot önteni, pedig nem mindenki tud, (Derültség) mert minden mesterséget meg kell tanulni, hogy az ember értsen hozzá. Lehet valaki nagyon jó professor, hatalmas ember a cathedrán, de azért a pénzügyministeri székben ugy járhat, mint az egyszeri
