Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-354
804, országos ülés niárezins 20 án, esiiíörtökön. 1S90. 271 dúlna, annak nagy jövője lehetne. Nem akarok a kérdésről hosszadalmasan beszélni, de annyi bizonyos, hogy az üzlet, ha egészséges alapon fog fejlődni, nagy terjedelmet fog venni. Hogy aztán € czímletek jövedelmét az által biztosíthatjuk, hogy nekik a vállalatok jövedelmeire nézve elsőbbséget adjunk, ez már a részletekre tartozik. Abban, hogy a pénzintézetek hajlandók részt venni azon koczkázatban, mely az iparvállalatoknál meg van és hogy másrészről e czímletek felé fordulni hajlandók nem lennének, ellenmondást látok, mert a koczkázat itt is, ott is megvan. A kivitel dolgában röviden megjegyzem, hogy okvetetlenül szükséges volna tartalékalapot teremteni. Bátor vagyo'í kérdeni a t. kormányt, vájjon azon 15 éven belül, melyre e törvényjavaslat szól, nem lehetne-e bizonyos évi összeggel hozzájárulni ily tartalékalap megteremtéséhez? A földhitelnek igen nagy előnyöket teremtettünk, sőtpénzsegélylyel is hozzájárultunk a jelzálogintézetek támogatásához ; okvetlenül szükséges tehát, hogy az állam, a nélkül, hogy a pénzügyek egyensúlyát veszélyeztesse, némi hozzájárulással elősegítse azt a tartalékalapot; ebben én lehetetlenséget absolute nem találok. így az állam minden esztendőben 200.000 forinttal hozzájárulhatna és ezt, t. ház, nézetem szerint előre lehetne escomptálni, a mi körülbelül három milliót képviselne. Ezen három milliónyi tartalékalap meg volna mindjárt eleinte és ez alapon fejlődhetnék ki az egész hitel és hogy a koczkázat mentől kisebb legyen, lehetséges lenne megállapítani, hogy ezen tartalékalapnak nem húszszorosáig, hanem, a mint azt a mérlegelés eredményezné, annak tízszereséig lehetne csak ily czímleteket kibocsátani. Hogy az állam ezt teheti, e tekintetben bátorkodom néhány körülményre hivatkozni. Hivatkozom először arra, hogy a regaleváltságból az államnak rendelkezésére állanak pénzek; hivatkozom, t. ház, arra, hogy az állam pénzintézeteinknek minden esztendőben ugy is bocsát rendelkezés ükre egynéhány milliót kamatozásra és igy pénzintézeteink ezzel szemben szintén kötelezhetők lennének valamire. Azonkívül, t. ház, van a budgetnek egy tétele, melyre ezúttal hivatkozni bátorkodom, ez, t. ház, a só, tudom, hogy Magyarországon, még pedig Magyarország jó nagy részében kedvezményes áron adatik a só. Igaz, t. ház, hogy épen ott, hol a legszegényebb nép lakik, a felvidéken, ott ezen kedvezményt nem adják meg. Én utóvégre, t. ház, abban nem látok a szegény felvidéki nép számára nagy előnyt, hogy ha ezt a kedvezményt meg is adják, de másrészt nem tartom helyesnek azt, hogy Magyarországon kedvezményes árak létezzenek. Nem akarom, t. ház, megnevezni az összeget, de ugy gondolom, hogy ez, 15 évig e czélra fordítva, oly jelentékeny összeg lenne, mely egymagában oly tartalékalapot teremtene, a mely 15—20 millió forintnyi czímlet fedezésére szolgálhatna. T. ház! Befejezem beszédemet. (Halljuk s Sálijuk!) Tapasztaltuk, hogy az eddigi eszközökkel a magyar ipart megteremteni nem lehet. Meg vagyok győződve, hogy az a nagy actio, melyet a kormány kifejt, az iparnak mindenesetre nagy lendületet fog adni; de hogy a jelzettem irányban meg van a hiány és meg lesz a hiány, ez szintén erős meggyőződésem. Itt van például az eddigi intézkedések közül az — a mit már a házban említeni bátor voltam — hogy az 1876: XXXVI. törvényczikk 13. §-a azon ingatlanokat, melyek iparvállalatoknak alapul szolgálnak, kizárja a jelzáloghitelbői. Ez oly lényeges csapás az iparra, hogy ezt valamikép paralysálni kel'. Egyébként a jelzálog tekintetében azou megszorításban, hogy a fővárosi intézetek mintegy monopolisálják a záloglevelek kibocsátási jogát és hogy a vidéki kitűnő intézeteknek ez meg nem adatik, szintén egy nagy bajt látok, mert a kisbirtokosoknak, hogy ezen záloglevelek előnyeiben részesülhessenek, a központb i felfáradui igen költséges dolog. Itt még egy kérdést vagyok bátor felemlíteni, t. ház. (Halljuk!) Azt tudniillik, hogy az iparvállalatok hitelére azt szokták mondani, hogy ennek is megvan a maga formája a warrant-hitelben; de, t. ház, erről Magyarországban ma szó még nem lehet, mert raktáraink nincsenek. A mi az újonnan felállítandó vállalatokat illeti, az által, hogy ezeknek meg volna adva a lehetősé*, hogy biztosítva a tekintetben, miszerint felállítva ezen hitelben részesülni fognak, ezt a vállalkozók által ép ugy, mint a vasutaknál, escomptálni lehetne és ez által ilyen vállalatokat biztosabban meg lehetne teremteni. Meg vagyok győződve, t. ház, hogy ha ilyen irányzat által kellő garantiák mellett ily vállalatok keletkeznének: akkor ezen a téren csakugyan nagy lendületet érnénk el és módja volna a privát tőkének is, hogy ezen hitelben részesüljön. En e tekintetben javaslatokkal nem állok elő, de kérem a t. kormányt, hogy ha ezen eszmét életrevalónak és keresztülvihetőnek tartja, sőt még aggályai ezzel szemben volnának is, foglalkozzék ezen eszmével, a törvényjavaslatot különben készséggel elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve; ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Wekerle Sándor pénzügyminister: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ellen csak azon aggályaim lettek volna, a melyeket Beőthy Ákos t. képviselő ur méltóztatott hangoztatni: akkor őszintén megvallva, ezen aggályokat igen könynyen eloszlathattam volna, vagy ha magam nem oszlathattam volna el, megtette volna ezt azon beszéd, melyet a t. képviselő ur azon aggályok mellett tartott. Mert méltóztassék megengedni a
