Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-345

126 345, országos ülés márczius 4-éa, kedden. 1890. 80 — 85 centiméter magas Tisza-partnak kijavítása és talut-burkolattal való ellátása lesz szükséges." A királyi biztosság műszaki osztálya utasítva is lett, hogy ezen rakpartot ily rézsűvel tervezze, a nnnt a Tisza-partnak felső része csakugyan ily rézsűvel burkolt parttal is lett kiépítve. Mikor azonban ismét a királyi biztos által, a ki olyan könnyelműen intézkedett ott, előzetesen elrendelt Tisza-mederkeresztszelvény fölvételek adatai bejöttek, a királyi biztosság műszaki osztálya, előtt nyilvánvaló lett, hogy ha a partot ily rézsűkkel tervezi, vagy annyira be kell mennie a különben is ott nagyon szűk Tiszamederbe és annyira el kellene azt szűkíteni, a mennyire az az akkori fogalmak szerint folyamrendészeti szempontból megengedhető nem lett volna; vagy pedig annyira hátrafelé kellett volna menni ezen partépületnek koronájával, hogy ez által az egész Tiszaparton végig a városnak egyik legfontosabb forgalmi útja megszüntettetett volna. Ekkor, 1880. márczius végén, intézett a királyi biztoshoz egy jelentést a műszaki osztály, a melyben azt kéri, hogy a rakpart-falakat függőleges falakkal helyettesíthesse, elmondván, hogy ez több költséget okozni nem fog és hogy ez építkezés aesthetikai szempontból is csak nyerni fog. Már most kérdem, t. ház, hogy például Herman Ottó vagy Papp Elek t. képviselő ur mit mondott volna — nem most, hanem akkor — ha a királyi biztos, mint nem szakember, a szakemberek egybehangzó véleménye daczára mereven ragaszkodott volna eredeti nézetéhez ? (Igás! ügy van! a jobboldalon.) De hát ez mellékes, t. ház. Akkor a tervek elkészíttettek, még pedig oly egyének által, a kik mind műszaki képzettség, mind jeliem tekintetében -— és méltán — ma is a legjobb hírnévnek örvendenek. És habár a rakpart építésének megkezdése igen sürgős volt és a királyi biztos (Egy hang balf'elől: Ki az ? Halljuk! Halljuk!) felismervén a kérdésnek igen fontos és nehezen megoldható voltát, mielőtt kiirta volna a munkát, a közlekedési ministerhez fordult, kérve őt, hogy a vizépítészeti osztálynak vezetőjét, az ország határán kivül is szaktekintélynek elismert Bodoky Lajost, küldje le a helyszínére, ki ott megjelent s a terveket együtt tanulmányozta a tervezőkkel. Ezután a tervek fölmentek a közlekedésügyi ministeriumhoz. A közlekedésügyi ministerium kebelében akkor fennállott műszaki tanács által e tervek át lettek nézve s némileg módosítva küldötte le azokat a közlekedésügyi minister a királyi biztoshoz s a munka csak azután Íratott ki. Történt azonban, hogy az alapok kiásásánál, nagyon természetesen, még sokkal részletesebb adatokat nyertünk a kedvezőtlen talajviszonyokat illetőleg, mint a megejtett kémfúrások alkalmával, de történt különösen, hogy az 1881-iki nagy árviz elvonulása után észlelt tüaetek a tervek bizonyos módosítását tették kívánatossá. Akkor a királyi biztos ismét a közlekedési ministeriumhoz fordult s onnan a szakközegek, köztük egy esetben Kerndl tanár is, leküldettek Szegedre s az ott észleltek s a fölvett jegyzőkönyvek alajiján készült tervezeteket a közlekedési ministerium hagyta helyben s azok igy hajtattak végre. Midőn később hivatalból el kellett venni a vállalkozótól a munkát — a mire Melczer Gréza képviselő ur hivatkozott — akkor ismét a közlekedési ministeriumhoz fordult a királyi biztos és kérte, hogy küldjön ki szakközegeket, hogy azokkal egyetértőleg állapittassék meg a rakpart továbbépítésének mikéntje. Ez történt 1883. június, augusztus és szeptember hónapokban és ezen időközökben történtek azok a pót-kémásások és kémfúrások. E kettőt méltóztatott összezavarni: az eredetit, a melyet Zsigmondy csinált 1879-ben és azt, a mely az észleletek folytán újabban, 1882-ben és 1883-ban elrendeltetett. 1883. deczember 31-én megszűnt a királyi biztosság s azon túl a közlekedési ministerium közvetlen felügyelete alatt épült tovább a rakpart. A távábbiról tehát nekem számot adni nem hivatásom. Hanem meg akarom magyarázni, miért kellett a vállalkozótól a munkát elvenni ? Annyival inkább akarom ezt tenni, mert már igen sokszor emlegettek egy bizonyos emlékiratot — úgy tudom, a pénzügyi bizottságban is szóba hozták — a melyet a vállalkozó a királyi biztosnak benyújtott, mondatván, hogy a királyi biztos ezen emlékiratra nem hajtott, hanem tovább forceirozta a terv szerinti kiépítést. Annyi áll, t. ház, hogy 1881. június 10-én a vállalkozó adott be egy emlékiratot; de hogy megértsük a dolgot, kell, hogy kissé élőbbről kezdjem. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis a vállalat kiíratott 1880-ban augusztus 9-iki határidővel. Beérkezett nyolcz ajánlat. Nagyon természetes, hogy mindezen ajánlatokban a kiírási feltételek szerint benfoglaltatott az, hogy az ajánlattevő úgy a helyi viszonyokat, mint a terveket, valamint a költségelőirányzatot s az általános és részletes feltétfüzeteket teljesen ismeri s ez utóbbiak rendelkezésének magát feltétlenül aláveti. A nyolcz ajánlattevő közül legolcsóbb volt a „Helhvag és Würth" czég; ezzel indíttatott meg tehát a tárgyalás. Miután azonban ez a czég a Tiszán még egyáltalában semminemű ily munkát sem végzett, úgy a műszaki osztály vezetője, ki vele a tárgyalásokat közvetlenül folytatta, mint a királyi biztos is, ismételve figyelmeztette a czéget: gondolja meg, hogy itt egész szokatlan, mostoha talajviszonyokkal kell meg-