Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-345

815. országos ülés márezius 4-éii, líeddeu. 1890. \\\ megszilárdítása körül szerzett; hiszen bármely ékesszólásnál is ékesebben hirdetik azokat a háznak jegyzőkönyvei és naplói; hirdeti a monarchiának jelenlegi hatalmi állása. (Helyeslés jóbhfelől.) Ezen érdemek általános elismerésének tulajdonítandó az, hogy ugy a király, mint az uralkodó család; ugy az elhunytnak barátai és tisztelői, valamint a törvényhatóságok és yárosok siettek kegyeletük adóját leróni és sírjára babérkoszorút letenni. Csak egy maradt még hátra, a ki hálájának és kegyeletének jelét még nem adta és ez a szabadságát, Önállóságát és függetlenségét visszanyert Magyarország. Azt gondolom tehát, hogy nem szükséges bővebben indokolnom e javaslat elfogadását (Helyeslés jobbfelöl) és azért azt egyszerűen elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés jóbbfélöl.) Madarász József jegyző: Irányi Dániel! Irányi Dániel: T. ház! Nehéz és kényes feladat előtt állok, midőn a gróf Andrássy Gyula tiszteletére felállítandó emlék tárgyában beadott törvényjavaslat elfogadása ellen kell nyilatkoznom. Nehéz és kényes a feladat azért, mert a fájdalomtól megtört özvegynek, a szerető gyermekek és testvéreknek könyei még hullanak; a virágkoszorúk, melyeket az elhunyt barátai és tisztelői ravatalára letettek, még alig hervadtak el; a dicsőítések, a melyekkel a hírlapok a boldogultat elbúcsúztatták, még élénk emlékezetünkben vannak és a megyék, városok és egyesületek még egyre nyilvánítják bánatukat a szenvedett veszteség felett. Azért, ha már jónak látta a kormány, hogy ezen törvényjavaslatot benyújtsa, legalább tárgyalását halasztotta volna későbbre, a mikor a fájdalom már némileg enyhült és a nyugalom, mely ily kérdéseknek megvitatására szükséges, a kedélyekbe visszatért volna. Önök azonban máskép akarták és én ilyen kedvezőtlen viszonyok között vagyok kénytelen eltérő nézetemet kifejezni, képviselői kötelességemet teljesíteni. Kernelem mindazonáltal, hogy higgadt és tárgyilagos előadásomat, béketűréssel lesznek szívesek meghallgatni, meg lehetvén győződve, hogy sem személyes ellenszenv, sem pártszenvedély nem adja ajkaimra a szót, hanem tiszta és igaz meggyőződésből fakad, a mit mondani óhajtok; meg lehetvén győződve arról is, hogy midőn a boldogultnak egyfelől érdemeit, másfelől az általa elkövetett hibákat mérlegelni fogom, nem fogok egy pillanatra sem megfeledkezni arról, a mivel az igazság mellett a kegyeletnek is tartozom. (Tetszés a szélső báloldalon.) T. ház! A haza iránt szerzett érdemek elismerése : a nemzet kötelessége. Az igaz hazafi ezen elismerésre való számítás nélkül is teljesíti ugyan a haza iránti kötelességét; de a nemzet részéről hálátlanság lenne, ha legalább ily jutalomban nem részesítené a maga híí fiait. A magyar nemzet nem háládatlan; tisztelettel és szeretettel veszi körül azokat, kik neki szentelik életüket és hálás kegyelettel őrzi kebelében azok neveit, a kik a múltban jótevői voltak. (Tetszés szélső bálfelöl.) A jeleseknek külsőképen való megörökítését azonban nemzetünk a múltban nem tartotta kötelességének. Hiába keressük széles ez országban Árpádnak, a ki e hont szerezte, hiába Szent Istvánnak emlékét, ki az országot ugy egyházi, mint politikai tekintetben szervezte és nemzetét az európai népcsaládba bevezette. Hiába keressük Szent László, Kálmán, IV. Béla, Nagy Lajos emlékeit, azokat sehol, de sehol sem találjuk meg. És hol áll Hunyadi Jánosnak, a ki a keresztény világot megoltalmazta; hol áll nagy fiának: az igazságosnak; hol áll — hogy másokat ne említsek — II.JELákóczy Ferencznek, a nagylelkű, a nemes szabadsághősnek emléke? (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem áll ilyen sehol; hanemha a hálás nemzet szivébe bevésve, mely tartósabban és hívebben őrzi meg azok emlékezetét az enyészettől, mint akár az érez, akár a legkeményebb márványkő is. (Tetszés a szélső baloldalon.) A jeleseknek ily külső megdicsőítése esak a legújabb korban és az e korban szerepelt jelesek megörökítésével veszi kezdetét; talán azért is, mert könnyebbnek látszott a jelen nemzedéket azok iránti kegyeletének ily módon való kitüntetésére birni, a kik köztünk éltek, a kiknek jótéteményeit magunk is élveztük, mint azok iránt, a kik régen a földben porladoznak. De ezen emlékek is, melyek a legutolsó évtizedekben emeltettek, csakis magánadakozás utján jöttek létre. így létesült Széchenyi, Vörösmarty, Eötvös, Petőfi, Deák szobra — az, a mely ott a Ferencz-József téren áll — s így fog létesülni az Arany Jánosé is. Csupán egy van, egyetlen egy, a mely nem közadakozás, hanem az állam költségén épült s ez az a mausoleum, a mely a kerepesiuti temetőben Deák Ferencznek hamvait foglalja magában. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ez utolsó példát kívánja követni, gróf Andrássy Gyulának országos költségen kívánván állíttatni em< léket. T. ház! (Halljuk! Halljuk! szélső bálfelől.) Én ismertem gróf Andrássy Gyulát fiatal kora óta, már az 1848. évszak előtt láttuk őt a köztéren működni és pedig az ellenzéki szabadelvű táborban. A szabadságharca alatt a csatatéren szolgált, később a kormány által kiküldve Konstantinápolyban igyekezett hazájának szolgálatot tenni. A szabadságháború — fájdalom — szerencsétlen vége után ő is, mint mások, mint száműzött többnyire Parisban taztózkodott, velünk remélve, velünk aggódva, velünk készülve a haza felszabadítására, míg végre fejedelmi kegyelmet nyerve visszatért