Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-324

70 32á. országos ülés február S-án, hétfőn. 1890. Köszönöm én az olyan formalismust, melyet három első jogász, két bíróság nem fedez fel és miatta mégis elvesztem az ügyet. En csak a felismerhető formát tartom jogosultnak. Ily helyzetben, t. ház, a mi igazságszolgáltatásunkat megfelelőnek nem tartom. Az 1873. évben ezen helyről kértem a t. képviselőházat, hogy gondoskodjék arról, miszerint valahára hazánk is kapjon oodexet, a melyből minden ember, de legalább minden jogtudós megtudhassa, hogy mi a törvény nálunk, mi igaz, mi helyes, mi szabad, mi nem szabad. Azóta, t, képviselőház, a világnak kereke évtizedek szerint számítva majdnem kettőt fordult és még mindig ott álluuk codex nélkül, úgy, mint akkor. Ezen kérdés felett e t. házban nagyon sok szép elméleti fejtegetést hallottam, gyönyörű, élvezetes beszédeket hallgattam végig és majdnem azon remény kecsegtetett már, hogy kívánságom valahára teljesülni fog, midőn egyszerre a jogtudomány szakemberei azon kezdettek vitatkozni, vájjon codificatio legyen-e vagy receptio. Azok, a kik a codificatiót kívánták, beismerték ugyan, hogy receptio nélkül nem lehet codificálni, azok pedig, a kik receptiót akartak, azt mondták a jelenlegi codexeknek elfogadása szükséges, de e mellett vannak bizonyos hazai viszonyaink, a melyekhez alkalmazkodni kell. Ezen szép vitákat én disputatio de lana Caprinának neveztem és a tapasztalás csakugyan igazat adott nekem, mert ma majdnem 20 év után ismét itt állunk codex nélkül; én pedig csalódjam, de azt merem állítani, míg nekünk rendes codificált törvényeink nem lesznek, míg minden — legalább jogász — nem ütheti fel mindjárt az illető szakaszt, addig nálunk az igazságszolgáltatás mindig bizonytalan leend, addig minden bíró más törvény szerint fog ítélni, majd a Verbőczy, majd az osztrák, majd az országbírói, majd a novellák valamelyike szerint. Bizonytalan, t. képviselőház, majdnem minden pör és épen mivel az, végtelen sok ember adja magát a perlekedésre ; igen kevés az, ki kötelességét egyszerűen teljesíti, ha az rá nézve kényelmetlen, mivel azon meggyőződésben vagy legalább reményben van, hogy hiszen ugy sem fogja túlélni e pernek a végét. Ez, t. képviselőház, szaporítja annyira a pereinket, hogy bíróságaink a legnagyobb buzgóság mellett sem képesek lemorzsolni — hogy ne mondjam, rendesen feldolgozni — azon ügyek halmazát, a melyek elébük kerülnek; ennek a következménye a biróságoknak folytonos szaporítása. A sok bíró nálunk Magyarországon körülbelül annyit jelent, hogy rosszul fizetett bíró ; már pedig sok és rosszul fizetett bíró mellett jó igazságszolgáltatás alig képzelhető; én épen megfordított állapotot kívánok : lehetőleg kevés bírót jól fizetve, rövid, csak elveket tartalmazó codexet a csavarásokra szolgáló casuistica nélkül, a bíróságnak adott discretionarius hatalommal: ekkor reménylem, hogy ügyeink kevés bírónak kezében megbízhatóan és gyorsan fognak elintéztetni. Mi áll útjában, t. képviselőház, annak, hogy mi valahára codexet nyerjünk ? Ilyen codexnek a a létesítése valaha végtelen nehézségekbe ütközhetett ; ma, mióta a franczia codex megvan; mióta az osztrákoknak van codexük:ez nem oly feladat, a melylyel Magyarországon is meg ne birkózhatnának. A franczia állítólag csak 7 évig készült, annakidején az akkori eszközökkel. Megvagyok győződve, ha az 1873. évben, midőn én ama kérést intéztem a t.képviselőházhoz, legalább háromtagú szakértő bizottság küldetett volna ki azon feladattal, hogy e codexet lehetőleg rövid idő alatt létesítse, alig telt volna bele három év és Magyarországnak meg lett volna azon eszköze, a melynek alapján az igazságszolgáltatás megfelelő lehet. E nélkül képtelenség gyors és egyöntetű igazságszolgáltatást várni. De különben az alaposságot nem emelheti az sem, ha a poros ügydarabok a bíráknak íróasztalain — szükségből, nem az ő hibájukból, hanem túlterheltetés következtében — néha hónapokig, sőt egy félévig is ott feküsznek; az sem emelheti az alaposságot, ha az elintézett ügy darabok és ítéletek a kiadó-hivatalban hevernek ismét a rosszul fizetett munkás-személyzet hiányából néha napokig, sőt tán 14 napig is. Mi, t. ház, megszoktuk pedig azt, hogy ha egy levél a postáról csak egy-két órával ér későbben ma rendeltetése helyére, az ipar és kereskedelem már panaszkodik és az illető postatisztet már megbüntetik, azért, mert a levél nem érkezett meg annak idején; azigazságügy terén pedig a mi jogászaink nem találják azt valami rettenetes dolognak, hogy ha a pörök — mint mondom — hónapokig és hónapokig hevernek majd itt, majd ott. Múlik az idő és néha ártatlan emberek vagyonába kerül épen az, hogy az illető ügydarab nem lett annak idején elintézve vagy expediálva. A jogászi körök nem méltatják eléggé azt az ipari és kereskedelmi érdeket, hogy minden az időből kerül ki. A kereskedő pontosan, órára tartozik fizetni. Ha már most követelései vannak és azok nem folynak be, néha évek hosszú során át kénytelen várni és önhibáján kivül megbukik, csupán azért, mert az igazságszolgáltatás nem felelt meg annak, a mit hozzá a mai idő követelménye szab. Ez távol van a jogállam ideáljától, mégha az az elavult római jog szerint van is igy. Nekünk ma nem szőrszálhasogató, hanem gyors igazság kell. Ehhez alkalmazkodjanak jogászaink. Ez a maikor követelménye. Jobb a ma elvesztett, mint 10 év után megnyert pör, mert ez által megzsibbasztatik az emberi tevékenység, mely értékesebb