Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-324
S24. országos ülós február 8-äit, hétfőn. 1890. 71 a pörbeli nyereményeknél. Gondolják meg, hogy gőz és villany korszakát éljük, T. ház! Munkásság és takarékosság az, a miben hiányt szenvedünk ; már pedig dolgozni és takarékoskodni csak oly országban szeretnek és fognak az emberek, a hol biztosak arról, hogy munkájuknak és takarékosságuknak az eredménye az övék, azt élvezhetik és az mások által el nem tulajdonítható. De kénytelen vagyok egj mág körülményt is fölemlíteni és ez a bíróságok tekintélye. Meggyőződésem szerint az igazságügyi palota azon szentély, melynek mindenek felett kell állni, a birói tekintélynek olyannak kell lenni, a melyhez szó ne férhessen. És ha megnézzük igazságügyi termeinket és figyelemmel kisérjük a tárgyalásokat, miről győződünk meg? Látjuk, hogy az oda idézett egyének nincsenek azon tisztelettel az igazságügy szolgái iránt, melyet azok joggal követelhetlek és melyet számukra az állam biztosítani köteles. így például ma nincs tiltva, sőt meg van engedve, hogy a vádlott nyilatkozatait visszavonja, valótlan dolgokat r állítson a bíróságok előtt, vallomásait minduntalan módosítsa és változtassa, hogy a bíróságokat jóformán gúnyolva vonszolja ide-oda, sőt esetleg még a hamis eskü sem képez büntetendő cselekményt. Hová jutunk ? Nem veszélyes lejtő ez ? A lapok szerint e napokban 30 ember tett le esküt, mely közül állítólag legalább 20 hamisan esküdött. Részemről, azt hiszem, t, ház, hogy minden egyénnek, ki biróság elé állíttatik, akár polgári, akár büntetőügyben, első kötelessége, hogy annyira tisztelje a bíróságot, hogy az előtt valótlan állítást ne tegyen, Ha tőlem függne, t. ház, minden felet, ki a biróság előtt polgári perében valótlant állít, súlyos következményekkel terhelném, ha pedig ez ügyvéd részéről történik, elvonnám tőle diplomáját, mert én a biróság termét oly szentnek tartom, hogy ott valótlanságokkal védekezni, mentegetőzni és a következmények alól kibújni akarni, nézetem sze rint tilos és veszélyes. Méltóztassék a t. ház figyelembe venni, hogy azon kor, melyben élünk, különbözik az előbbi koroktól. Valaha az emberek legnagyobb része az úristentől várta jutalmát és az ördögtől félt. T. ház! A közgazdaság, az ipar terén minden halad; a technicusok megfejtették feladatukat igen szépen. Mig valaha innét Bécsbe napokig és napokig kellett a rettenetes sárban hánytorgatva utazni, addig ma már néhány óra alatt jövünk oda. Az igazságügy terén a jogászok nem feleltek meg a kor kívánalmainak, mert — ismételten hangoztatom — a kor kívánalma határozottan a gyors igazságszolgáltatás. Ipar nélkül egy ország sem, de különösen olyan ország, mely mint a magyar, sok mindenféle nehézségekkel kénytelen küzdeni, a culturának eszközeit megteremteni nem képes és nem is fogja megteremteni soha. Iparra tehát okvetlenül szükség van. Nem titok előttünk, hogy Magyarország, legalább íorgó tőke tekintetében, szegény ország* a nemzet nem szoktattatott még eléggé a munkához és a takarékossághoz, azért nincsenek megtakarított tökéi, tehát kénytelen a tőkéket idegen emberektől, nemzetektől kérni, már pedig ezen tőkék ránézve végtelen drágák fognak lenni és maradni mindaddig, mig az igazságszolgáltatás nem leend gyors. Hallom, t. ház, több oldalról, hogy a gyorsaság talán az alaposságnak rovására lenne csak keresztülvihető. Én nem vagyok ezen nézetben és engedjék, hogy kifejtsem ama nézetemet, miszerint én azt hiszem, hogy a gyorsaság együtt jár az alapossággal. Minden tárgy, melyet látunk, távolból kevésbé alaposan tűnik fel előttünk, mint, ha azt közelről tekintjük; ép igy vagyunk a szellemi világban is. Azon ügyek, a melyek későn intéztetnek el, hosszá idő múlva, azok nem intézhetők el oly alapossággal, mintha azonnal, g} r orsan in flagranti intéztetnek el; az emberek emlékező tehetsége korlátolt; a tanuk elvesznek, elkallódnak, elhalnak és ezzel az alaposság kétségtelenül szenved. A mai időben, midőn a vallási és erkölcsi nevelés más irányt vett, más tényezőkkel kell számolnunk, másokról kell gondoskodnunk és ez meggyőződésem szerint nem lehet egyéb, mint a bíró, a ki helyettesítse és pótolja azt, a mi a társadalomból ma hiányzik. A jókat jutalmazni, a rosszakat büntetni mindenkor kell, a nélkül felbomlik a társadalmi rend. Ha ideje korán nem gondoskodunk arról, hogy a társadalom azon hiányát, mely a valláserkölcsi nevelés elhanyagolásából ered, pótoljuk más tényezővel — nézetem szerint pedig ez csak az igazságügy lehet — : úgy társadalmi rendünk alapjai veszélyeztetnek. Mintha már megbomolni akarna a mai társadalmi rend, oly jelek mutatkoznak más országokban. Arra hivatkoznak nálunk a jogászok, hogy a mit én hibának, veszélynek jelzek nálunk, az másutt is csak úgy van. Az reám nézve nem vigasztaló és nem nyugtathat meg engem, mert ha más nagyobb és erősebb országok ezen hibák okozta crisist sikeresen kiállják, ugy az reánk nézve végzetessé válhat. Nekünk inkább kell mint bárhol másutt a közmorálra ügyelnünk és gondoskodnunk tényezőkről, hogy az valamiképen ki ne zökkenjen a maga medréből. Ma például a csalásnak fogalma a bíróságok előtt megváltozott. Valaha minden ember tudta, hogy mi tulaj donképen a csalásnak bűnténye, vagy vétsége. Ma ez kétséges, mert a csaláshoz odatétetett, hogy ravasz fondorlat. Malmost a biró, a ki elé valaki állíttatik és csalással vádoltatik, látja, hogy igenis csalás van, hogy ez az ember más valakit vagyonától megfosztott; de
