Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-338
S38. or«íág©s ülés február 24-én, hétfőn. 1890. 363 Csakis azon országok juthattak el a nemzeti j jólét, a nagyság, a hatalom magas fokához, ! a melyekben az egymást felváltó kormányok egymással ezen a téren versenyezve, mindegyikük a nemzeti aspiratiók egy-egy részét előbbre i vitte és előbbre vitte a nemzetet a maga kitűzött pályáján. (Igazi Ugy van! a szélső baloldalon.) Ennek köszönheti nagyságát Anglia; ezen törekvéseknek köszönheti nagyságát Németország, Fruncziaország; ennek köszönheti a maga egységét Olaszország; ennek köszönheti boldogságát s jólétét még a legapróbb független állam is, mely ma Európában létezik. (Igás! Ugy van! a szélsä baloldalon,) És ha, t. ház, e tétel alapigazságul van elfogadva minden parlamentaris országban, annál nagyobb súlylyal kell, hogy birjon minálunk, Magyarországon. (Halljuk ! Halljuk !) Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy nálunk 23 esztendő óta oly közjogi alap áll fenn, mely nemcsak a nemzet milliói szivében élő aspiratióknak, hanem magának a történelmi múltnak, világos törvények ég királyi eskük által megerősített állami önállóságunknak és függetlenségünknek is ellentétét képezi. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Természetesnek fogja találni a t. ház, ha mi, kiknek ez képezi programmunk lényegét, nem járulhatunk ahhoz, hogy ezen alap fentartására felajánltassanak az eszközök akármely kormánynak akár a, múltban, akár a jelen' 1 en, akár a jövőben, amely ezen alapot jelen alakjában fentartani törekszik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a legfőbb ok, a miért a magam és t. elvbarátaim nevében kijelentem, hogy a költségvetési javaslathoz hozzá nem járulhatok. T, ház! Rendes parlamenti viszonyok közt ezzel a kijelentéssel be is érném és nyugodtan várnám be a szavazás óráját. Ámde tagadhatatlan — és azt hiszem, ezt a túlsó oldalon is el fogják ismerni — hogy a mi jelenlegi parlamenti helyzetünk oly rendkívüli, oly páratlanul áll a parlamentek történetében, hogy majdnem provocálja a nézetnyilvánítást mindazok részérő], kik ez alkalommal felszólalnak. Ezzel a helyzettel akarok foglalkozni, a mennyire lehet, nyugodtan, higgadtan, tárgyilagosan. (Halljuk! Halljuk!) Mikor erről a helyzetről szólok, értem azt különböző alakjában: a eabinet helyzetét a maga saját kebelében, helyzetét a parlamenthez viszonyítva és e kettős helyzet kihatását az országos közvéleményre. (Halljuk! Halljuk!) Előttünk áll egy eabinet, a melynek egyik részében pezseg az élet, nyilvánul a tevékenység, a tett, az alkotási vágy; hallottunk messze jövőre is kiterjedő programmokat, melyeknek egyik részével én ugyan egyet nem értek, de nem tagadhatom, hogy abban nemes törekvés és tettvágy nyilvánul. Ez képezi ma körülbelül a eabinet túlnyomó részét. Ezzel S szemben van egy pár tag, a kik képviselik a mult tat, a mult rendszert és egész tisztelettel a sze mélyek iránt, legyen szabad felemlíteni ezek között első sorban a t. földmivelésügyi minister urat. (Halljuk! Halljuk!) Régóta van már hozzá szerencsénk; láttuk őt a legkülönbözőbb variatiókban magunk előtt. Nem fogja talán rossz néven venni, ha egyszerűen constatálom, hogy pályája kezdetétől fogva, alig mondhatjuk azt, hogy valamelyik állásának teljesen megfelelt volna. Emlékezzünk vissza azon időre, a mikor Hevesmegyét előbb, mint főispán, később, mint királyi biztos boldogította; hogy ott mennyire felelt meg feladatának, erre nézve méltóztassék magát Hevesmegyét megkérdezni, mely — azt hiszem— a legeompetensebb biró, mert hiszen annak jóléte kedvéért lett odaküld ve. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Azután volt államtitkár a közmunka- és közlekedési ministeriumban. Nagy köszönettel venném, ha a jelenlegi t. kereskedelemügyi minister ur, ki ezt a tárczát is kezelte, elmondani! azt, a mit én nem tudok: hogy milyen nyomokat hagyott ő ott hátra s vau e egyetlen egy alkotás is, mely annak az időnek köszönhető. Azután volt belügyminister. Erről ugyanazt mondhatom, hogy egész törvénykönyvünkben nincsen nyoma működésének és senki sem lesz képes felmutatni egyetlen egy tényt, egy nagyobbszerű reformot, a mely a belügyek terén azon időből származott volna, a mikor a t. földmivelésügyi minister ur azt a tárczát kezelte. Később, az országnak valóságos csapására, nyolcz évig kezelte a pénzügyministeri tárczát, (Egy hang a szélső baloldalról : Ott már hagyott nyomokat maga után! Derültség) fokról-fokra rontván a pénzügyi állapotot, annyira, hogy utóvégre a legdrasticusabb eszközökhöz volt kénytelen nyúlni az új minister és a nemzetet a képviselőház úgyszólván a maga egészében, az állam megmentése érdekében a legóriásibb erőfeszítésekre volt kénytelen kényszeríteni. Ezen eredmények szintén a t. minister urnak voltak köszönhetők. S most, miután egyik helyén sem tudott teljesen megfelelni, ott látjuk a földmívelési ministerium székén. Szívből kivánoni, hogy ott sikerrel megfelelhessen feladatainak, de hogy bizalommal nem viseltethetem iránta, azt — úgy hiszem — természetesnek fogja találni. Mellette ott van a régi rendszernek egyik hü képviselője, a honvédelmi minister ur, a kiről nem én, nem is az ellenzék, hanem egy magyar tábornok — hozzáteszem, kormánypárti érzelmű — nem régiben azt mondotta, hogy báró Fejérváry Géza honvédelmi minister úr a Tisza-eabinet gonosz szelleme. (Igaz! Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Azonban én azt hiszem, a t. ministerelnök ur nem szorult rá, hogy ily szellemet kölcsön vegyen 46*
