Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-322

BäSf- országos ttlés január ál-én, pénteken. 1S90. 39 és neológ volt s mindjárt eleinte mutatkozott az, hogy annak többsége absorbeálni akarja az országban- levő szfaredim községeket és az orthodoxokaí. Már most, t. képviselőház, a ki ismeri az önérzetet és büszkeséget, a melylyel a szfaredimek visszatekintenek nagy, tudományos és irodalmi multjokra, melynek a 10. és 11-ik században Európában nem volt párja; olyan írókra, minta zsidók Platója, a nagy Misna-commentator rabi Mózes ben Maimon, a kinek oommentára, hanem is szebb, mint az eredeti, de akinek munkái becsben állottak a tudományos világ előtt nemcsak az araboknál, nemcsak a cordovai, cairoi, bagdadi, damascusi egyetemeken, hanem Nápolyban, Parisban, Amsterdamban és a német főiskolákon 4—500 év óta, olyan költők, mint Gabiről és Schuda ben Halévy, a kik tudják például, hogy milyen faji önérzete van a szfaredinmek, mely annyira megy, hogy ők tagadják azt,? hogy az askenazok, legalább részben, valóban geneticus zsidók, mert azt hiszik, hogy legalább részben a kaspi-és fekete tenger északi partján lakó, a zsidóságra később tért törzsektől erednek, melyek aztán elárasztották Orosz- és Lengyelországot; és a ki viszont tudja, t. ház, hogy az igazi orthodox zsidó előtt milyen abomiuatio a neológ zsidó felfogása és életmódja; a ki tudja, hogy az orthodox zsidó nagy része azon érzettől van áthatva, hogy a neológ zsidók közelebb állanak a keresztény társadalomhoz, mint hozzájuk, az, t. ház, nem fogja hihetni, hogy ezen elemeket egy kalap alá lehessen hozni, máskép mint valláserőszakolás által. Én azt hiszem, hogy ez még vallás-erőszakolás által sem fog sikerülni. A törekvés pepiig, mely a eongressuson mutatkozott, ez volt. (Halljuk!) Igénybe akarták venni az állam rendőri assistentiáját és pl. a temesvári szferedim község Trefort ministersége alatt még sokáig létküzdel mefc folytatott. Ez a yalláskényszer csak azon szenvedett hajótörést, hogy a parlament akkor ezt az insinuatiót, ezt az irányt felvilágosodott szellemben visszautasította és akkor aztán megindult a zsidóság kebelében a harcz, megindultak a neológok részéről a vádak az orthodoxok ellen, a melyek a keresztény társadalomban terjesztettek, az orthodoxok obscurantismusát hirdetve s a melyek ragadtak, mint a járvány és nőttönnőttek, mint a lavina. így keletkezett az antisemitismus és ezen vádaknak gőzéből emelkedett fel utoljára az eszlári szííz. (Derültség) Hát, t. ház,mit látunk ma? Az antisemitismus áramlata lefolyt, csupán itt-ott csillámuk még egy-egy pocsolya. (Derültség.) És ime, t. ház, alig, hogy ez az áramlat elmúlt, a béke, mely időközben a zsidóság közt helyreállott, újra bomlik; azok a harczias szellemek, melyek az antisemitismus dühöngése alatt megvonultak, újra megjelennek és kopogtatnak a minister ur ajtaján, nem azért, hogy az állam rend őri hatalmának assistentiájához folyamodjanak szemben az antisemiták üldözésével, hanem azért, hogy folyamodjanak assistentiáért saját hitsorsaik üldözésére. A deputatiónak vezetője Schweiger Márton ur. (Halljuk! Halljuk!) a központi irodafőnök igy szólt a t. minister úrhoz: „Kimutatjuk, hogy sértett hiúság, szeszély, dacz, önkény s a hitközségi teher alól való szabadulás miatt válnak ki egyesek a hitközségből". Méltóztassék itt figyelemmel lenni arra, hogy itt arról van Szó, hogy egy bizonyos vallásfelekezeti szervezetnek czéljaihoz vonassanak olyanoknak pénzei, akik azon vallásszervezetet refutálják lelkiismeretük és saját meggyőződésük szerint. És ha azt mondja a szónok, hogy egyesek vaunak, a kik ilyen odiosus indokokból ki akarják magukat vonni, mindjárt meg fogunk győződni arról,hogy nemcsak egyesekről van szó, hanem szó van általán az orthodox zsidókról. Azt mondja a szónok: „Hitfelekezetiügyeink egyedül az izraelita hitfelekezet egységes vezetésének törvénybe iktatásával volnának rendezhetők". Azt mondja: „Az izraelitáknak egyenetlenségei nem szűnnek meg mindaddig, mig az országos irodában és az orthodox közvetítő bizottságban két központi közege lesz a zsidóságnak, melyek közül az egyik épít, a másik bont, az egyik békére int, a másik^ellenszegülésre buzdít". „Előterjesztem ezek után azon alázatos kérésünket, miszerint az orthodox közvetítőbizottságot hitfelekezetünk kettéválasztására irányzott kérésével elutasítani s egységes szervezetünket törvény által biztosítani méltóztassék". Már most bocsátatot kérek, ha talán nagyon sok a felolvasás, de igen érdekes az, a mit a t. minister ur erre válaszolt. (Nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) A t. cnltusrninister ur azt mondja: „Nem tagadhatom, hogy nagyon kényes helyzet az, a melyben a kormány ily kérdésekkel szemben áll, mert hiszen mindenek felett áll és szerintem kell, hogy álljon alelkiismeretnek szabadsága". (Igaz! Ugy van!) „Senki lelkiismereti szabadságának szűkebb korlátok közé szorítására törekedni nem szabad; (Igaz! ügy van!) mindenkinek meg kell hagyni a szabadságot, hogy saját vallásos meggyőződését lelkiismeret szerint kövesse. (Igaz! Ugy van!) Én úgy fogom fel a helyzetet, hogy a kormánynak csakis administrativ szempontból van joga ily ügyekkel foglalkozni". Aranyszavak ezek, t. ház, és én szeretnék egy határozati javaslatot beterjeszteni, hogy ezen aranyszavak aranybetükkel tétessenek a cultusministerium kapuja fölé. Sajnálom, t. ház, nem mondhatom ugyanezt a minister szavainak közvetlen folytatásáról: „Ha az, a mi az egyik oldalról vitattatik, hogy tudniillik dogmaticus eltérés esistál, a másik oldalról elfogadtatnék vagy el-