Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-322

28 322. országos ülés január 31-én, pénteken. 18904 férfiú emlékét tiszteljük legjobban azzal, ha visszaemlékezünk arra, hogy a nemrég elhalt képviselő munkássága folytán a hirbipirói nyugdíjintézet mily tetemesen gyarapodott és mily mértékben hatott közre a mai társadalom arra, hogy ezen téren a segély nemcsak szóbeli, hanem gyors és valóságos legyen. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani, t. ház, különösen azért, hogy az álhumanisticus felfogást magamévá ne tegyem és czélom, a szöveget, a magam részéről legalább, úgy, a mint van, fentartani. Magát a kormányt pedig tiszteletteljesen felkérem, hogy a mennyiben az év folyamán ily sürgős szükség esete fenforog, méltóztassék a rendelkezési alapból gyámolítani az illetőket (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök; T. ház! Maga a tétel nem támadtatott meg. De midőn György Endre képviselő ur azt az indítványt tette, hogy Ábrányi Kornél képviselő ur indítványa a pénzügyi bizottsághoz utasittassék, az bizonyos ellenszenvvel találkozott. Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy a képviselőház gyakorlata szerint minden tétel emelése kivétel nélkül csak akkor fogadható el a ház által, ha az erre vonatkozó javaslat előbb a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Mert voltak esetek, a mikor milliókkal emeltetett a költségvetés, a mi zavarólag hatott. A ház tehát akkor a jövendőre nézve az említett módozatot fogadta el s azt határozatként ki is mondotta. Ennyit a t. képviselő urak tájékoztatására kénytelen voltam megjegyezni. (Helyeslés.) E szerint a tétel maga „Elszegényedett hazai irók, vagy ezek családjainak segélyezésére 3.500 forint" megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Tornamesterek kiképzésere 5.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Közegészségtani előadások díjazására a királyi jog akadémiákon 600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A nemzet közi földmérés berlini központi irodájának fentartási költségeihez 400 frt. Elnöki Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa).- Egyházi czélok. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 6. czím. Asbóth János! Asbóth János: T. képviselőház! Hogyha ezen tételnél felszólalok, történik azért, mert újabban oly jelenségek mutatkoznak, melyekkel szemben talán nem lesz fölösleges emlékeztetni arra, hogy az interconfessionalis politikában eddig a legnagyobb böleseségnek mindig az bizonyult, hogy „Üdvözüljön mindenki a maga faeonja szerint". Én, t. ház, mint régi és őszinte barátja a zsidóknak, igaz bámulója azon fajnak, a, melynek közvetítése által jutott az emberiség három nagy monotheisticus valláshoz és a melynek köszönhetjük legelőször Jézus ben Sirach, könyvében letett elveit az emberbaráti szeretetnek; sokat tűnődtem azon, hogyan volt lehetséges, hogy ebben az országban, a mely méltán nevezetes a vallásos türelmességről — ami talán összefügg azzal, hogy több érzékkel birunk politikai, mint a transeendentalis kérdések iránt — hogyan volt lehetséges, hogy ebben az országban elterjedjen oly sajnos mozgalom és ráragadjon a a társadalom minden rétegére, mint az antisemitismus. Komlóssy Ferencz: Régen volt! Talán nem is igaz! Minek hozza ismét elő? (Zaj. Halljuk!) " Asbóth János: És, t. ház, e fölött sokat elmélkedvén és tanakodván, azon meggyőződésre jutottam, hogy az antisemitismus kezdeményezői, megalapítói és terjesztői maguk a zsidók voltak. (Halljuk! Halljuk!) Mindenki tudja, hogy ebben az országban a 40 es esztendők óta és az akkori vegyes házassági vita óta a legmélyebb interconfessionalis béke uralkodott. A mikor az idegen és törvénytelen államhatalom belenyúlt a protestánsok autonómiájába, akkor nemcsak a protestánsok, hanem velük kezet fogva az ország katholieus lakossága is síkra szállott az ő autonómiájuk mellett. T. ház! Az alkotmány helyreállításának első éveiben azt lehet mondáid — a kik visszaemlékeznek, igazat fognak nekem adni — hogy még bizonyos meleg érzés, bizonyos rajongás is létezett a zsidók iránt, amelynek áramlata alatt b. Eötvös József és Horvát Boldizsár az ő örök dicsőségükre a zsidó emancipatiót megalkották. Ekkor volt az, mikor Spiczig Iczig megmagyarosította a nevét Spiczényire s a fiát Árpádnak nevezte, a mikor Kállai akart lenni minden Kohn, megfeledkezve arról, hogy Kállainak lenni szép, mert a Kállaiak priuta invasione foglalták el Nagy-Kállót, de Kohnnak lenni szebb, mert ők hitelesen visszavezethetik leszármazásukat a Sadducäus főpapi aristocratiára. És, t. ház, emlékezünk arra, hogy abban az időben Molnár t. képviselőtársunknak boldogult bátyja, Molnár György, a „Hazafiság a nemzetiségnek" budai aréna szinpadát benépesítette derék zsidókkal, zsidó honvédekkel s a közönség nem győzte tapsolni a szegény, de hazafias zsidók majolirozó, de hazafias phrasisait, így volt ez, t. ház. Valósággal egy meleg felbuzdulás volt a zsidók mellett mindaddig, míg báró Eötvös József — kiről én nem osztom ugyan Kovács t. képviselőtársunk véleményét, de a kiről én is hiszem, hogy talán több volt benne az érzékeny és fogékony képzelet és bizonyos doctrinarismus, mint az államférfiúi felfogás, zsidóországgyülést hirdetett Budapesten. Összegyűlt a zsidó congressus, a melynek jellege határozottan askenáz