Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-334
834, orssság«s ttléa febrn is tanulmányai körébe vonni s lehetőleg egyetértésben Austriával — mert tudom, hogy ebbe a dologba onnan túlról is beleszólnak — arra az eredményre jutni, a mit már évek óta sürgetek, hogy nálunk is úgy, mint a hogy ez Németországban, Belgiumban, Svájczban és Portugáliában is történt, a niekel-pénz hozassák ä forgalomba, mert ezen érez igen sok előnyös tulajdonsággal bir. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gróf Andrássy Manó: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy egyszer választóim nevében is szóljak. (Halljuk! Halljuk!)Dobsina városa az, a hol nagymennyiségű s a legjobb minőségű nickel találtatik, a mint ezt a felszólalt képviselő ur is emiitette. Ott ennek ára aránylag igen (•sekély. Igen természetes, hogy a mig Dobsina volt az egyetlen hely a monarchiában, a hol nickel nagyobb mennyiségben termeltetett, nem lehetett a réz pénzértékét nickelre változtatni, mert csak egy lévén azon forrás, a hol ezt kaphattuk, igen drágán kellett volna azt megvennünk. Ennek a , következménye az volt, hogy azon országok, melyek régen a nickel felé hajoltak, például Belgium, Svájez stb. irtóztak azt pénzalakban forgalomba hozni. De miután most már az egész világon, tehát Amerikában is találnak niekelt, többé ez a nehézség nincs. Én tehát arra kérem a t. minister urat, hogy méltóztassék ezt az ügyet felkarolni, mert kétséget nem szenved, hogy ez a legkeményebb érez, melyet mi a réznél sokkal olcsóbban fogjuk adni. (Derültség.) Engedelmet, nem én fogom < j zt tenni, mert nekem kevés van. (Derültség) de választóim, kik e tekintetben nálam kedvezőbb helyzetben vannak. (Helyeslés.) Elnök: Maga a tétel nem támadtatván meg, kijelentéül, hogy kiadás czímén 4,828.090 írt megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevétel 4 834.571 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Vasművek. Rendes kiadásból: VI. fejezet, 31. czím. Rendes bevétel V. fejezet, 42. czíni. Kiadás 3,922.575 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevétel 4.043.416. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Zsilvölgyi kőszénybánya. Rendes kiadás: XVI. fejezet, 32. ezím. Rendes bevétel: V. fejezet, 43. czím. Kiadások 11.278 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevételek 35.328 frt. Elnök! Megszavaztatik. r 14-én, pénteken. 18W. 3 j 7 Szathmáry György jegyző (olvassa): Sótermelés. Rendes kidás: XVI. fejezet, 33. czím. Rendes bevétel: V. fejezet, 44. ezím. Kiadás 972.265 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevétel 972.265 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Felhagyott bányamíívek és bányászat körüli egyházi és jótékony czélok. Rendes kiadás: XVI. fejezet, 34. czím. Rendes bevétel: V. fejezet 45. czím. Kiadás 52.478 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevétel 1.385 frt. Zay Adolf jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! {Halljuk! Halljuk!) Á t. ház figyelmét nagyon rövid időre kívánom igénybevenni egy oly kérdésben, mely a oulturalis fejlődésre s részben a faj fentartására is befolyással van. (Halljuk!) Ugyanis az erdélyi részekben a kincstár a vesztegintézeti állomásokkal együtt 21 lelkészí állomásra vonatkozólag gyakorol kegyuraságot. Ebből a huszonegyből tizenkét lelkésznek a jövedelme nem üti meg azt a 600 forintot, melyet az erdélyrészi római katholicus status a múlt évben, mint legkisebb congruát a lelkészek részére megállapított. Az erdélyi katholicus status közgyűlése mindazon lelkészek számára, kik az ő hatósága és kegyurasága alá tartoznak, megszavazta a congrua pótlását, ugy, hogy ma az erdélyi részekben minden egyes római katholicus lelkész megkapja a 600 forint congruát. Egyedül csak a magyar kincstár kegyurasága alatt álló lelkészek azok, a kik a 600 forintnyi congruát nem kapják meg. A t. háznak s a minister urnak figyelmét azért hivom fel e kérdésre, hogy ezen congruák pótlásáról gondoskodjék. A helyzetet meg fogja világosítani az, hogy ezen lelkészségek részben az ország szélein, a szorosokban, tehát oly helyeken, hová az idegen nemzetiségűek folyton tódulnak, részint a bányavidékeken vannak, hol ismét a magyarság és a katholicusság majdnem egyértelműnek mondható. Thaly Kálmán: Hát a kálvinisták! Ugron Gábor: Kérem, ott nincsenek! Thaly Kálmán: Abrudbányán is vannak! Ugron Gábor: Thaly Kálmán t. barátomnak egyébiránt közbeszólására csak azt jegyzem meg, hogy én megengedem, hogy minden kálvinista ember magyar ember, de ő szintén engedje meg, hogy a katholicus emberek is lehetnek magyar emberek. (Helyeslés.) Thaly Kálmán: Nem állítottam az ellenkezőt ! Ugron Gábor: Hogy némi képét láthassa a t. ház, hogy mennyire fontos ez ügys mennyire