Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-334
318 3M. országos filé» í'ubruár Iáén, pénteken. 1890. nehéz azon lelkészeknek híveiket gondozni, oktatni és talán őket magyar nyelvit ok afcásban részesíteni, mert magyarul csak a leikész ajkairól halhatnak, mivel ott magyar iskolák nincsenek, néhány esetet fogok felhozni. (Halljuk/ Halljuk!) Offenbányában, a hol a lelkész 10 fiókegyházat lát el, a lelkésznek 476 forintjövedelme van. Megjegyzem, hogy t. barátom, a ki ott utazott, látta, hogy a római katholieus pap a kincstári bányának — fel lévén ott hagyva az üzem — udvarán felgyűlt salakból napszámosokkal aranyat mosatott, mert szüksége volt arra, hogy ily munkára adja magát azért, hogy tisztességesen megélhessen. Hasonlót hallottam még egy más ily kincstári kormányzás alatt álló lelkészről is. Hogy csak ecclatans példákat hozzak fel, a govásdini lelkészségben, a hol 18 fiókot kell ellátni, 312 forint az évi con grua bevétele. Király-Bányán 12 fiókot kell ellátni s 302 forint a bevétel, Sebeshelyen, a hol 2 fiókot lát el a lelkész, ^94 frt 64 kr.; OlákLáposon pedig, a hol 11 fiókot lát el, 392 forint a bevétel. Mit gondol a t. ház, ha ennyi fiókegyházban szétszórt lelkeket kell összetartani és enmvifiókban kell a lelkiekben! szolgálatot végezni, ha ennyi ember között kell fentartani a szellemi kapcsolatot, mely egyszersmind a nemzetnek is kapcsolatát képezi, méltányos c, hogy ezen lelkésze!-; napszámos munkává legyenek utalva, hogy magukat • fentartsák, mikor ezen fiókegyházakban szétszórt magyarok, ha ők nem volnának, igen könnyen megsemmisülhetnének. (Helyeslés a szélső balon.) Nem akarok, t. ház, hosszasabban beszélni; nn.ga a humanitás érzete az a körülmény, hogy ha. valakit, mint szellemi tanácsadót a népnek élére állítunk, parancsolja és követeli, hogy annak legalább is oly életmódot biztosítsunk, hogy ne jusson lealázó s oly alárendelt helyzetbe, melyben nem bir azon méltósággal és tisztelettel, melyre egy papnak szüksége van. (Igaz! Ugy van ! a szélső halon.) Kérem a t. niinister urat, méltóztassék arról gondoskodni, hogy ezen tizenhét kincstári kegyuraság! egyházban a congrua szintén oly magasra emeltessék, mint a többi erdélyi katholicus egyházban; mert miért legyen az a lelkész mintegy büntetve, a ki a kincstár kegyurasága alá kerül és miért legyen ennek oly csekély fizetése, mikor a többi egyházban maga a szegény pa.a >t nép és a status meghozta a szükséges áldozatokat? De, t. ház, nemis nagy összeg az, mely szükséges, hogy ezen tizenhét egyházban a lelkészek fizetése 600 forintra emeltessék. Mindössze is csak 2346 frt és 90 krajezárra van szükség, mi semmi esetre sem oly nagy, hogy az a magyar állam költségvetésének mérlegét megváltoztathatná. Ennek megadása csak emelné a magyar államnak tekintélyét, mert ez által a kegyuraságához tartozó papok tisztességes ellátásban részesülnének. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Hogy a lelkészek, mint a nép vallás-erkölcsi vezetői, megfelelő' és legalább is oly fizetésben részesittessenek, hogy mint müveit emberek társadalmi állásuknak megfelelőieg fentartkassák magukat, ez politikai meggyőződésem ; mert azon nézetben vagyok, hogy ha a lelkész a népnek egyedüli vezetője és ez oly kevés javadalmazással bir, hogy mint müveit ember meg nem élhet, decadentiába esik a vezető, mi magának a népnek csak erkölcsi rovására válhat. (Élénk helyeslés.) De más kérdés az, t. ház, hogy én, mint pénzügyminister hivatva lehetek-e ezen baj orvoslására? Mint kormányférfi talán más formában szívesen nyújtok segédkezet, hogy e baj orvosoltassék; de fentartom magamnak, hogy állást foglaljak ezen kérdésben oly irányban, hogy én mint pénzügyminister, raint kincstári patrónus, a hiányzó fizetést megadhatom-e? Mert igaz, hogy itt csak 2643 forintról van szó; de a kincstár nemcsak itt patrónus, hanem patrónus ugy a római kath., mint a görög kath. egyház kebelében, ugy Erdélyben, mint Magyarország éjszaki részébe::, a végvidéken és Horvátország nagy részében is. Ha tehát elismerem is az erkölcsi hivatást és az ebből resultáló támogatást, melyet a lelkészektől megtagadni nem lehet, ebből még nem következik az, hogy azt a kincstár terhére ismerjem el. Az álláspont, melyet elfoglalok, az, hogy a patronatusi teher elvállalásánál megállapított patronatusi kötelességek képezik azon határt, a meddig el kell mennünk s a mire kötelezve vagyunk. Mindazonáltal miután ugy értesültem, hogy az itt felsorolt lelkészi állomások közt egyes bányahelyek is vannak, a hol a kincstár munkásokat foglalkoztat, ezekre vonatkozólag, mint pénzügyminister, azon álláspontot foglalom el, hogy ne a munkásokra hárittassék e teher, hanem hogy az az eddigi eljárásnak megfelelően a kincstár terhére vétessék át. (Helyeslés.) A kérdést tanulmány tárgyává teszem és a mennyire lehet,erre vonatkozólag az említett elvek szemmel tartásával és a szükséges eszközök javaslatba hozatalával annak idején előterjesztést fogok tenni. (Helyeslés.) Elnök; Maga a tétel nem támadtatván meg, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az megszavaz tátik, Szathmáry György jegyző (olvassa): Bányakapitányságok. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 35. ezím. Rendes bevételek: V. fejezet, 46, czím. Kiadás. Személyi járandóságok 53.382 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Dologi kiadások 10.018 frt. Elnök: Megszavaztatik.
