Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-330

880. országos ülés február 10-én, hétfőn. 1890. 197 mik nekünk is és közvetve Austriának is kárára vannak. (TJgy van! balfelől.) Ezek azok, a mikre a t. minister ur figyelmét felhívni kötelességem volt. (Élénk helyeslés.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólottt. képviselő ur két oly szempontot érintett beszédében, két oly kérdést vetett fel, melyek specialiter tárczáinat érdeklik. Kötelességemnek tartom tehát az elmondottakat valódi értékükre reducálni, anynyival is inkább, mert az én csekély személyemet is méltóztatott a vita körébe vonni. Az első kérdés, melyet felvetni méltóztatott, vonatkozik a vas-cartellre, vagyis a nagyobb vasgyárak azon egyezményére, melyben azt a hányadot és árt, melyen a finomított vasárú forgalomba hozatik, bizonyos időtartamra megkötik. Kötelességemnek tartom azon közgazdasági meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy én az ipar terén, a szabad fejlődésnek, a szabad mozgásnak vagyok barátja és ebből kifolyólag, nagyon természetesen, a cartelleknek nem lehetek szószólója. (Élénk helyeslés.) Anomáliának tartom a cartellt az iparélet terén, melyet ideig-óráig lehet tűrni, sőt az ipar érdekeinek megóvása szempontjából ideiglenesen még elő is lehet segíteni; de ha nem akarunk czélt téveszteni, ha életképes ipart akarunk létesíteni: akkor a cartellek maradandóan hosszabb ideig fenn nem tarthatók és különösen a kormány nem gyámolíthatja, nem segítheti ezeket elő. (Helyeslés jobbfelöl.) De hogyan áll, t. h az, a kérdés ? A vascartellek tekintetében nem az a kérdés, hogy ha a magyar kincstár, az egészet tekintve, igen alárendelt és kis gyáraival ki vonná magát, talán képes lenne ezt az anomáliát megszüntetni; az eredmény az lenne, hogy először is azon kincstári vasgyárak, melyek magukat kivonnák, még azon mérsékelt haszonnal sem tudnának dolgozni, melylyel most fentartják magukat, sőt egyes válságos években, mivel nem is haszonnal, hanem veszteséggel dolgoznának, ez a veszteség oly nagy lenne, hogy képtelenek volnának az állami vasgyárak magokat fentartani és a következés az lenne, hogy ezer meg ezer munkáskéz, mely ott foglalkozást nyer, kereset nélkül maradna. Es ez lenne a következés, nemcsak állami financiális szempontból, hanem magyar közgazdasági szempontból is, hogy azt a tért, melyet hazai vasgyáraink ma elfoglalnak, még inkább foglalnák el az idegen vasgyárak és a következmény a képviselő úrra sem lenne közömbös,, mert azt a nyers vasat, melyet most a t. képviselő ur előnyösen tud elárusítani, sehogy sem tudná elárusítani. Ezt vagyok bátor a vascartellre nézve megjegyezni. A másik vád, melylyel illetni méltóztatott, arra vonatkozik, hogy akkor, mikor a czukorgyárak alapításáról volt szó, az által, hogy a répának az árát meghatároztuk, oly korlátot szabtunk, melynél magasabbra a répának az ára nem mehet. Nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy azoknak a czukorgyáraknak megalapítása, mely pedig a magyar mezőgazdaság és közgazdaság szempontjából, kivált mikor azt látjuk, hogy a mezőgazdasági iparnak egyes ágazatai nálunk mind szűkebb korlátok közé szorulnak és hogy ezen korlát megvonásával úgyszólván tehetetlenül kellett szemben államink, ugy mezőgazdaságunk, mint közgazdaságunk érdekében egy eminens és sürgősen végrehajtandó feladat; (Helyeslés jobbfelöl) de merem mondani azt, hogy akárki fogja higgadtan megítélni azt a nagy átalakulást, melyen ezen ügy nálunk az utóbbi évek során átment, az ezt a legnagyobb közgazdasági alkotások egyikének lesz kénytelen elismerni. (Helyeslés.) De nem is erre méltóztatott kiterjeszkedni, hanem arra, hogy a kormány a mezőhegyesi árak által mintegy gátat szabott a répaárak emelkedésének. Nem tagadom, t. ház, hogy akkor, mikor ezt a kérdést meg kellett oldani, a kormánynak, bármennyire szivén viselte is és pedig első sorban a magyar mezőgazdaság érdekeit, nem lehetett az a szerepe, hogy ennek egyoldalú képviseletére vállalkozzék. A valósítandó czél az volt, hogy minden áron létesítsünk czukorgyárakat; de ezen czél csak ugy volt elérhető, hogyha a gyárosok és a vállalkozó gazdák kölcsönösen szoríttatnak azon határig, hol^a megegyezés létesíthető. (Helyeslés jobbfelöl.) És méltóztassanak elhinni, hogy a legrosszabb szolgálatot tette, nemcsak a magyar közgazdaságnak, hanem specialiter a magyar mezőgazdaságnak is az és azok, kik azt hitték, hogy akkor képviselik érdekeit, ha túlságos követelésekre sarkallják a gazdákat. Ma, t. képviselőház, az akkori tevékenységtől már egy esztendő választ el bennünket; azon idő óta egyévi termés tapasztalatai állanak mögöttünk s én merek utalni azon tapasztalatokra, hogy nem valóságos áldás-e az magának a mezőgazdaság szempontjából és hogy a megállapított árak nem oly magasak-e, hogy nálunk a mezőgazdasági termelésnek egyik legrentabilisabb ágát a czukorrépa-tennelése képezi ? (Igaz! Ugy van ! jobbfelöl.) De, t. képviselőház, az igazság kedvéért bátor vagyok még kettői megjegyezni. Először nem lehet azt a mezőgazdasági répaárat, a 70 krajczárosat ugy oda állítani, hogy az minden külön megjegyzés nélkül parificáltassék más gyárak áraival. Mert igaz — ha jól emlékszem — 70 krajczár ott a répa ára, de méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy minő korlátozásnak kellett ott agyárt alávetni ezen uradalom speciális érdekei szempontjából. Ezen uradalom feladata, hogy állattenyésztésre szolgáljon; ott nem lehetett szabadkezet adni a gyárosnak, hanem az uradalom fenhatósága alá kellett rendelni azt azért, hogy