Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

Hm. országos Ülés február 8-án, szombaton.? 1890. 183 részleteket nem lesz kénytelen fizetni és ez esetben egyes nagyobb birtokosok potom áron meg is vásárlanák az ily területeket és használnák legelőnek, így egy 100 holdas szőlőn, mely eddig kenyérkeresetet nyújtott 100 családnak, 20—30 tinó legelészne; nem lehet egy állam föladata hasznos, munkás polgárokat megfosztani birtokuktól, hogy ott ökrök neveltessenek. T Vállyi Árpád t. képviselőtársam tegnap panaszkodott, hogy ebben a házban a földmívelés ügye iránt túlságos kevés érdeklődés van, én tovább megyek és kérdem, hogy mikép láthatnánk érdeklődést, mikor maga a t. szakminister ur is hátat fordít a szónoknak, pedig az ő hátát ismerjük már pénzügyministeri idejéből. (Derültség balfelöl.) A földmívelési minister hivatása felügyelni, mikép azon kötdéket, melylyela birtoklása tulajdonost, a kisbirtokost otthonához leköti, az állam brutális erőszakkal meg ne szakítsa. T. ház! A munkás-kérdésről hallottunk itt már szép beszédeket, de az illető szónokok többnyire mindig kizárólag a gyármunkás sorsát tartották szemük előtt • az egy mezőgazdasági államban legfontosabb osztály, a kisbirtokos és mezei napszámos osztály legfelebb ugy mellékesen érintetik, midőn egy egész vidék nyomorát ecsetelték vagy kivándorlásról szólottak. Est miért? Mert ez osztály ép oly kevéssé igyekszik magáról beszéltetni, mint a legjobb asszonyok. Nem gyűlésezik, az internationaléval összeköttetésbe nem lép, de dolgozik, ha van munkája; ha pedig nincs, akkor keres, vagy koplal és hallgat. Ezeknél türelmesebb és hasznosabb honpolgárai alig vannak a nemzetnek. {Igaz l Ugy van! balfelölj Most, midőn ezen munkásosztály egy tetemes részét a phylloxra kenyérkeresetétől megfosztotta, ezen munkások lét- és életkérdése megdöbbentő aetualitással áll egyszerre élénkbe. De most ez alkalommal e tárgyba tovább nem bocsátkozom, d3 pusztán az igazság és méltányosság szempontjából tekintem e dézsmaváltsägkérdést. Az állam kényszerítte a dézsmakötelezetteket a megváltásra, nem maradt nekik más választás, mint vagy ott hagyni kárpótlás nélkül szőlőjüket vagy a megváltás terheinek magukat alávetni. Midőn a váltságköt vényt megítélték, a phylloxeráról még szó sem volt, így annak mérve azon akkori nagy jövedelméhez és értékhez képest szabatott meg, például a mi vidékünkön magyar holdja 150—200 forintért. Ha már most csak egyharmadrészét törlesztette az illető kötelezett a váltságtőkének, már 50—60 forintot fizetett egy területért, melynek értéke, mint rossz szántóföld vagy legelőé, 20—30 forint holdankint. Igazság és méltányosság-e kétszeresen megfizetett földbirtoktól megfosztani az illetőt ? De eszélyes-e ezen eljráás egyáltalában? A t. földmívelési minister ur tegnapi beszédében azt mondja: hogy ezen kísérletek kellő eredménynyel megtétessenek, hogy a siker elérésére leghelyesebb volna borvidékenkint szövetkezeteket létesíteni, melyek az állam exponált közegeivel és telepem együtt megtegyék a kísérleteket. De ugyancsak a minister ur beszédének végén azt állítja, hogy a gazdasági egyesületek tagjaiban az érdeklődést fel kellene ébreszteni, de tart attól és azt hiszem, teljes joggal, hogy ez bajosan fog sikerülni, kivált tőle az érdeklődést megtanulni nehéz lesz. Hát azt hiszi a t. minister ur, hogy az érdeklődés nagyobb lesz, ha az egyesületeket szövetkezetekké átalakítja vagy átkereszteli, hisz az emberek itt is, ott is, bármit is tegyen, ugyanazok lesznek. És itt bátor vagyok a t. minister urnak egy tanácsot adni: (Halljuk! Halljuk!) ébreszsze az } érdeklődést a védekezés iránt azon szőlőbirtokosokban, kik szőlőjüket sajátkezűleg mívelik és azt is megmondom, mily módon. A legügyesebb szőlőmívelők voltak mindig a kisbirtokosok, a kik saját javukra dolgoztak. Ilyen védelmi kísérletek nagy ügyességet, szorgalmat és lelkiismeretes gondosságot követelnek, a milyen a tulajdonos munkásban gyakran, a fizetett napszámosban ritkán találtatik. Ne tessék ezeket a dézsmaváltság-követelések fentartása által távoltartani szőlőjüktől és érdeklődésük e kísérletek iránt el nem fog maradni. Most a váltságkötelezettek elpusztult szőlőjükre még gondolni sem mernek. így egy a szomszédságban fekvő kisvárosban most készítik a telekkönyv betéteket, minden harmadik tulajdonos uéhai szőlőjét erőszakkal a város tulajdonára akarja íratni, persze hiába, mert az sikeresen szabadkozik e danái ajándék ellen. Hát hihető-e az, hogy ily viszonyok közt az ilyen váltságkötelezettek újra el elletik szőlőjüket és kísérletekbe bocsátkoznak a phylloxerával megbirkózni, várni évekig a termésre, hogy aztán, a mint e termés bekövetkezik, jöjjön az állami végrehajtó, kidobja őt birtokából és más élvezze munkájuk gyümölcsét. Meggyőződésem az, hogy míg a váltságkötelezetteknek szőlőjük tulajdonát nem biztosítjuk, a szőlőmívesek legügyesebb része távol fogja magát tartani minden phylloxera elleni védekezéstől és legfeljebb kárörömmel nézi azokat a kínos vergődéseket, melyek eddig, sajnos, többnyire kudarczot vallottak. De ha az illetőknek biztosítjuk tulajdonaikat és azok nem bízva a szőlő jövőjében, besemültetík