Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-328

328. országos ülés február 7-én, pénteken. 1890. 153 ur adott elő, mégis kénytelen vagyok már ez alkalommal is e tárgyra néhány megjegyzést tenni, előrebocsátván, hogy azzal, a mit Zay képviselő ur mondott e tárgyról, ha nem is azzal, a miként mondta, részemről is legnagyobb részt egyetértek és azt magamévá tehetem. Én sem titkolhatom el, hogy a t. minister ur adott nyilatkozatát, miszerint ezen törvényjavaslatot visszavonni és annak helyébe ujat beterjeszteni szándékozik, nem fogadtam nagy örömmel s azt hiszem, hogy mások is vannak, kik nem helyeslik. És ha nem lenne túlságos nagy merészség feltenni, hogy igénytelen szavaimnak némi hatása leend, igy megkérném az igen t. minister urat, hogy — ha csak teheti — álljon el ezen szándékától és ne vonja vissza azt a törvényjavaslatot, mely annyi vajúdás, annyi sok évi előkészülődés, továbbá egy az egész országból összehívott enquét tanácskozásai alapján végre-valahára napvilágot látott. Megengedem, sőt magam is állítom, mint Zay képviselő ur is állította, hogy a szóban levő törvényjavaslat csakugyan sok tekintetben javításra szorul; de semmi esetre sem tarthatom azt olyannyira alapjában eltévesztett műnek, hogy azt merőben elejteni kellene. Őszintén bevallom, hogy én egy uj törvényjavaslattól nem várok sokat. Kérem az igen t. minister urat, ne méltóztassék félreérteni. Én távolról sem akarom kétségbevonni, hogy a t. minister ur sokkal szabatosabb, kimerítőbb, hibátlanabb, szóval tökéletesebb munkálatot fog elénk terjeszteni, mint az előbbi volt. De én épen attól tartok, hogy az írj javaslat igen jó, igen tökéletes lesz, hogy itt is be fog válni a német közmondás: „Das Bessere ist der Feind des Guten"; tartok attól, hogy az új javaslat igen sokat fog felkarolni és hogy daczára a t. minister ur biztatásának, mégis el fog térni azon elvtől, melyet a régi javaslat követett és a melyet egyedül tartok helyesnek, hogy tudniillik az előforduló kérdéseket csakis általánosságban és lehetőleg elvileg kivánta megoldani, a részletes intézkedéseket pedig, a helyi viszonyoknak megfelelö'leg szabályrendeletekkel kívánja megtétetni, mivel — igy folytatja a törvényjavaslat indokolása — az ország nagy kiterjedése mellett, a vidékek mezőgazdaságával kapcsolatos viszonyok olyannyira különböző jellegűek, hogy egységes, részletes szabályozás lehetetlen. A t. minister ur maga is elismerte, hogy a viszonyok ma az országban igen sokfélék. Én ezt saját tapasztalatomból — a mennyiben ilyenről beszélhetek — megerősíthetem. Tagja voltam azon enqaétenek, melyet 1887. november havában az akkori földmívelésügyi minister összehívott és az ott tapasztaltak csak megerősíthették azt a véleményemet, hogy a különböző vidékek mezőgazdaKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XVI. KÖTET. sági viszonyai, érdekei, továbbá az uralkodó felfogásai közt áthidalhatatlan ellentétek léteznek és hogy teljesen lehetetlen oly szabályokat alkotni, a melyek egyaránt alkalmazhatók ugy az erdélyi részekben, mint az ország többi vidékein. Ez az egyik ok, amiért a törvényjavaslat visszavonását nem tarthatom czélszerunek. De van egy másik ok is. (HaUjuh!) Ha a t. minister ur visszavonja a javaslatot, akkor tartok attól, hogy ismét évekbe fog kerülni, mig rendbehozatnak az ide vágó agrar-kérdések, melyeknek gyors rendezésétől ezer meg ezer családnak jóléte függ. Hiszen, mint egy előttem szólott képviselő ur kijelentette, nálunk Erdélyben e téren valóságos anarchia uralkodik. Évtizedek óta küzdünk és fáradozunk azon számtalan visszaélések eltávolításán és azon szomorú állapotok megszüntetésén, melyek mezőgazdaságunk terén léteznek. Statútumokat alkottak hol községeink, hol megyei közgyűléseink, hol gazdasági egyleteink, de évek óta soha sem sikerült azok számára a kormány jóváhagyását kinyerni. A legnagyobb gonddal és lelkiismeretes körültekintéssel szerkesztett szabályrendeletek visszautasittattak azon indokolással, hogy e kérdések legközelebb törvény által fognak szabályoztatni. Evek óta halljuk már ezen indokot, mely valóban megfoghatatlan bureaucraticus észjárásról tanúskodik. Az alatt pedig tovább tartanak azon számos visszaélések, melyek évek hosszú során át belopództak és már is kiirthatatlan szokásjoggá váltak. Tovább tart az a valóban tűrhetetlen állapot, hogy a tulajdonjog semmibe vétele, sőt egyenes megtagadásával a legfontosabb mindennapi mezőgazdasági kérdések felett nem a tulajdonosok s földbirtokosok, hanem mások döntenek. Tovább tart a zuglegelő, az éjjeli legelő, a dűlő utak és patakok rendezetlen állapota, tovább az ugarkényszer stb. A szegény kisbirtokos mindezekkel szemben a szó szoros értelmében teljesen tehetetlen. 0, a kitől irgalmatlanul behajtják a nehéz állami adót, megyei és községi adót, sőt sok helyütt még az iskola- és egyházi adót is, kénytelen nézni, hogy mások, idegenek használják fel saját tulajdonát, olyanok is, kik soha egy krajczár adót sem fizettek, kénytelen nézni, hogy ezek az elemek zárják ki őt a saját telke feletti szabad rendelkezésből és útját állják minden haladásnak, minden javításnak és előre való törekvésnek. Hiába fordul a szegény ember a közigazgatáshoz, mert ott orvoslást nem talál. Ha akadna is egy-egy jóravaló és helyesen gondolkodó közigazgatási tisztviselő, főszolgabíró vagy szolgabíró, a ki hajlandó volna egyik-másik baján segíteni, úgy az illető tisztviselő nem meri azt tenni, mert nem tartja magát illetékesnek s azonkívül azt is tudja, hogy a kormány számtalan esetben utasította már vissza az oly szabályrendeletek megerősítését, 20