Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-328
146 328, országos ülés febrnár 7-én, pénteken, 1890. felfogott érdeke; ajánlom a t. minister urnak ezt is figyelmébe. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem képzelhetni azt, t, képviselőház, mily kára volt Magyarországnak abból, hogy a párisi világkiállításon nem szerepelt, hogy nekünk azt a piaczot, a mely a phylloxerával épen ugy sanyargatva van, mint a mienk, borainkkal sikerült volna legalább egy részében elfoglalni; azonban, én nem tudom micsoda politikai tekintetek ..... Gróf Károlyi Gábor: Csavargó politika! Szalay Imre: indokolták, de egyike a legrosszabb, nemzetgazdászatilag határozottan a legártalmasabb intézkedéseknek, a melyeket a kormány tehetett, hogy e térről is leszorított bennünket, bortermelő közönséget; pedig az új piaczok szerzése nem olyan könnyű. (Halljuk! Halljuk!) Nehéz, fáradságos s elég nekem egy nagyon beteg államférfiura utalnom, ki jelentésemben a volt földmívelésügyi ministernek azon kijelentésére, hogy 15,000 forintot is sokall és általában nem adhat többet Magyarország borkivitelének az istápolására és piaczok meghódítására, azt mondta: nem 15.000-et, de ha földmívelési minister volnék, 150 ezer forintot is mernék kérni és indokolni az országgyűlés előtt és nem ! képzelem, hogy volna egyetlen ember, ki meg nem szavazná, ha Magyarország nemzetgazdászati érdekeit ismeri. Nem tartozik szorosan e tárcza keretébe, de gyümölcsről levén szó, kénytelen vagyok mégis megemlíteni, t. képviselőház, hogy nem tudom Magyarországnak a vasúti politikája miatt-e, vagy pedig a kereskedőknek hibája miatt e, de tény, hogy mig például Budapesten az aszalt szilvának 28—32 krajezárjával árulják kilogrammját, addig Svájezban 45 centime-ért adják, pedig Bosniából hozzák oda is. A t. minister ur felhozta még beszédjében az adózási viszonyokat is Magyarország szőlőtermelésére vonatkozólag. Nem tudom, a véletlenség okozta-e vagy tán már nem emlékezik rá, de épen az ő pénzügyministersége alatt 1878-ban — bocsánat, igaz, akkor Széll Kálmán volt a minister — de az, a mit ő most akar, hogy tudniillik az adómentesség az újólagos ültetésre hat évre kimondassék, már régen megvan. (Ellenmondás jobbfelöl.) Ha méltóztatnak parancsolni, én a házban fel fogom azt a törvényt olvasni. A baj csak az, hogy én ezt a dolgot már három-négyszer említettem, de széles Magyarországban nem találtam még egyetlen egy embert, ki e kedvezményben csakugyan részesült volna. Miért, t. ház? Azért, mert ha ezért a katasterhez folyamodunk — mint folyamodtam magam is — akkor ez azt mondja, neki ehhez semmi köze, menjünk az adóhivatalba; ha az adóhivatalhoz folyamodunk, ez a katasterhez utal bennünket és igy két szék között a pad alá esünk s adóelengedésben nem részesülünk. Ez tehát nem új intézkedés és én a t. minister urat csak arra kérem, hogy járjon a dolognak utánna és eszközölje annak szigorítását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Áttérek most, t. ház, egy, e házban már számtalanszor megvitatott tárgyra, a borgyártás kérdésére, (Halljuk! Halljuk!) a mely kérdés igazán szomorú fényt vet a mi képviselőházunkra és még szomorúbbat a kormányra. (Igaz! Ugy van! szélső bálfelöl.J A t. képviselőház az én határozati javaslatomat már háromszor fogadta el és utasította a ministert arra, hogy a gyártott borok feltétlen eltiltására adjon be egy törvényjavaslatot. Mi történt, t. ház? Beadtak egy javaslatot, a mely megengedi a borgyártást; ez visszavonatott és most, mint Mohamed koporsójánál, itt állunk, sem egyik, sem másik javaslat nincs, pedig ha komolyabban venné a kormány a dolgot és figyelemmel kisérné, hogy mik történnek a külföldön, hát láthatná, hogy magában Francziaországban, ezen par excelience bortermelő országban, niikép gondolkodnak ezen kérdés felett. Itt van, t. ház, Viette franczia földmívelési minister által acceptált egy javaslat, melyet Grriffe nevű képviselő terjesztett be és ez „óvintézkedés a gyártott borok forgalomba hozatala iránt" czímefc viseli, melynek 1. §-ában az van, hogy senkinek sem szabad bor elnevezése alatt mást terményt szállítani vagy eladni, mint egyedül azt, melyet a szőlő erjedéséből termesztett. Én ezzel a ponttal tökéletesen meg volnék elégedve s akkor nem történhetnék meg Magyarországban az — a miről a statistikai adatokból meggyőződhetünk — hogy Budapest fővárosából több bor vitetik ki, mint a mennyi bekozatik. Azt készséggel elismerem, hogy a transito-pinczéknek ebben nagy szerepük van, de hogy ez csak innen volna, azt el nem ismerem, hanem elismerem igenis azt, hogy itt Magyarországon számtalan helyen gyártott borok vannak. Azt hiszem azonban, hogy nemcsak Budapesten vagyunk igy, mert hisz épen Vadnay t. képviselőtársam Miskolczról hasonlóképen panaszkokodott. Még illustrálom ezen dolgot mással is, t. ház és ez az, hogy mikor a fogyasztási adó felemeltetett — gondolom — 15 —18—20%-kal a régihez képest és mégis mit látunk Budapesten ? A borkereskedők kivétel nélkül meghagyták az előbbi árt és azt egy krajezárral sem emelték. Tehát nem az következett be, a mit a pénzügyminister ur czélba vett, hogy a termelő jobban értékesíthetné borát, hanem az, hogy a fogyasztási adóemelés terhe nem a fogyasztót, hanem a termelő közönséget érte. Most, midőn annyi veszélylyel és kárral van Magyarország bortermelése összekötve, már ideje volna gondoskodni arról, hogy a mi érdekeink egyik ég másik irányban kielégítést nyerjenek. Ez csak akkép történhetik,
