Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-309

90 309. országos fllés január 18 áu, hétfőn. 1890. hogy a kezdet nehézségeit leküzdhessék. Általában az a meggyőződésem, hogy pusztán platonieus érzelmekkel ipart fejleszteni nem lehet s ha akarjuk, hogy országunk e téren is haladjon, ha mindinkább közeledni akarunk azon czél felé, hogy szükségleteinket lehetőségig saját területünkön fedezzük, akkor meg kell adni a kormánynak az eszközöket is, hogy a magántevékenységet — a nélkül, hogy a fölött gyámkodást gyakorolna —buzdíthassa, támogathassa 3 bizonyos nagy közczélok felé terelhesse." T. ház! Kénytelen vagyok az idő előrehaladottsága miatt befejezni beszédemet. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Őszintén bevallom, sokkal többet kellett volna mondanom bizonyos irányban, de ezt a felhozott okból nem tehetvén, a főkérdéseket csak érinteni óhajtom. Ugy, a mint a „GazdaságiLapok" megjelennek egy jelszó alatt: „Hozzunk helyes arányokat a mezőgazdaságba!", úgy kellene ezen házban most minden nap azt hangoztatni: „Hozzunk helyes arányokat a közgazdaságba!" Külkereskedelmi statistikánk, hogy milyen passiv, ezt az előttem szólott t. Vadnay Károly képviselő ur érintette. S csakugyan, ha tekintjük csak azt az egy ipart, a melyet ő említett, a szövőipart, csak ebben 200 millióval adózunk a külföldnek. Ezen iparágat kell tehát okvetlenül elősegíteni. T. ház! Egy példával kívánom azt a különbséget jelezni, hogy mit tesz államsegély és államsegély. E példa a czukoriparra vonatkozik. Egy czukorgyárnak, a mely körülbelül 6.000 vaggon nyers répát szállít, már ezen egyszerű szállításnál - eltekintve a többi anyagtól, a fűtő anyagtól és a kész árútól, a mely mindenesetre szintén kedvezményben részesül —• a nyers árú szállításánál egymagában 90.000 forintot takarít meg az államvasutakoni kedvezmény által; illetve, ha levonjuk azt a különbséget, a melyet más vasutak is engednek, ezen egy megtakarítás 66.000 frtot képvisel. Hogy ilyenképen ezen iparág Magyarországon nagyon is megtalálja módját ezen egy körülményben is, hogy nyeresége legyen, az nagyon természetes, sőt annyira természetes és bizonyos, hogy a legrövidebb idő alatt amortisálandja befektetését. És ha igaz, hogy ez tulaj donképen az államnak is hasznot hoz az adó dolgában és hogy circa 60.000 frt szállítási díj elesnék, ha azon gyár nem állana, de másrészt el kell ismerni azt a tényt, hogy azon egy körülménynél fogva is lehetséges a gyárnak fennállása. Tekintsünk már most egy szövőgyárat, itt először is nagyobb kézi ügyességgel, gyakorlottsággal kell rendelkezni az illető munkásoknak; azon kivüí az árú a divatnak van kitéve, tehát változó s nem olyan, mint a ezukor, mely világszerte egyöntetű világárú. Azon kivül a létező szövőgyárak a legnagyobb concurrentiát fogják kifejteni az ily vállalattal szemben. Tehát mindenképen nehéz ily vállalatot felállítani. Ha már most a kérdésnek egy másik momentumára vetek pillantást, hogy tudniillik dualistieus viszonyunknál fogva lehetséges-e, szabad-e nagyobb államsegélylyel ilyen iparvállalatokat teremteni, akkor ki kell emelnem azt, hogy Magyarországnak van joga hozzá, hogy helyes arányokat hozzon be közgazdaságában. És itt tanulhatunk is társállamunktól, mely a szeszadó kérdésében, melyet közös elvek szerint kellett elintézni, teremtett egy alapot, a propinatio alapját, a mely a galicziai szeszipart mindenesetre kedvezőbb helyzetbe hozta és lehetséges, hogy ezen körülménynek is tulajdonítható bizonyos mértékben az, hogy szesziparunkban most ilyen nagy hanyatlás állott be. A súlypont különben e kérdésnél határozottan befelé irányul és ez az, hogy a fennálló iparvállalatok léte ne veszélyeztessék. Ha, t. ház. létezik egy oly iparvállalat, a mely életképes, azt megtámadni nem szabad. Se melléje, se föléje nem szabad tenni oly vállalatokat, kivált nagy tőkéjű vállalatokat, melyek rájuk nehezedhetnek, megtámadhatják, sőt agyonnyomhatják. így felemlítem a bőripart. A felvidéken egykét helyen megvan annak alapja, a fejlődés is megvan. Ha ezzel szemben megtörténhetnék, hogy egy nagy vállalat mintegy monopolizálni fogja nem a termelést, hanem az állam fogyasztását, akkor ezen vállalatok tönkre fognak menni. Ezt „sine ira et studio" elmondhatom. A punctum saliens, t. ház, e kérdésben határozottan ott van, hogy ne coneentráljunk sem a fővárosban, sem úgy, hogy igen nagy vállalatokat teremtünk, mert akkor a czél el van tévesztve. Én, t. ház, azok közé tartozom, a kik a fővárosra szintén igen büszkék. Adja az isten, hogy a fővárosnak mindig adhassunk annyit, mint a mennyit eddig adtunk neki, de nem tartanám helyesnek, ha az ipar kérdésében annak itteni coneentrálása volna a czél. A mi a kérdést illeti, a mely az államháztartás stabilitására vonatkozik és a mely tekintetben igen erős kifogások vannak, e tekintetbeíi az idő rövidségénél fogva alig reflectálhatok. Annyit azonban megjegyzek, hogy az államháztartásban van igen sok flottansnak nevezni szokott tétel, a melyek igenis alapot nyújthatnak arra, hogy az ipar fejlesztésére szükséges anyagi alapok megteremtessenek, még pedig a nélkül, hogy az adófizető polgárokra ujabb terhek hárulnának. Ezt kívántam csak felemlíteni. A kérdés további főpontját szintén csak érinthetem. Nincsen olcsó pénzünk és itt az állandó hitel dolgában bátorkodom felemlíteni a jelzáloglevelek biztosításáról ' szóló törvényt. Ennek ominosus 13. §-a 3. pontja