Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-310

gg 310. országos ülés január 14-én, kedden. 1890. nak, sőt fennállásának ma nélkülözhetetlen alapját képezi. Mert a mai korszak gazdasági válságának mindig egy formuláját halljuk megnevezni, a túltermelést. T. ház! Túltermelésről beszélni akkor, midőn százezrek, milliók csupán a legszükségesebbre vannak kárhoztatva, arra, a mi az élet meztelen fentartásához szükséges, önmagában véve majd nem comicus. (Ugy van! balfelöl.) De azért relatív túltermelés mégis van. A gazdasági válság egyik alapját, talán legfőbb okát képezi a megzavart egyensúly, a termelés és fogyasztási képesség közt (ügy van! Ugy van! balfelől) és minden oly intézkedés, mely akár directe, akár indireete a tömegek fogyasztási képességét emeli, egyszersmind a termelés érdekei előmozdításának legnagyobb, legbiztosabb emeltyűjét képezi. (Ugy van! balfelől.) Oda is fejlődik a világ, t. ház, hogy daczára a fenforgó akadályoknak, oly processust látunk mindenütt, hogy a munka a termény árának megosztásában fokozatosan aránylag nagyobb részt viv ki magának a termelés egyéb tényezőivel szemben. S ezen processus előmozdítása képezi szerintem, a socialis forradalom elkerülésének egyetlen biztos formuláját. Tehát ezen, amúgy is természetes processust előmozdítani, az útjában levő akadályokat elhárítani, épen azért, meri: ezen processus természetes, a helyes társadalmi politikának legfőbb feladatát képezi. (Helyeslés balfelől.) Ezekben az általános képét állítottam két vonással a ház elé, hogy abban a mi szerény kis helyünket is megtalálhassuk. Ismétlem, Magyarországot nem találom hivatottnak arra, hogy ezen nagy probléma megoldásában vezérszerepet játszék; de azt sem tekinteném helyesnek, hogy az e téren szerzett tapasztalásokkal a másutt érvényre jutott, előrehaladottabb elvekkel szemben hátramaradjunk. (Helyeslés balfelől.) Most, t. ház, nem is arról van szó, hogy az ipartörvényben foglalt intézkedéseket fejleszszitk, módosítsuk. Ma nem erről beszélünk, hanem csak arról, hogy legalább annak, a mi az ipartörvényben a munkások oltalmára benfoglaltatik, kellő végrehajtásáról gondoskodjunk. És én csatlakozom ahhoz, a mit Irányi Dániel t. képviselőtársam tegnap mondott. Az első lépés e tekintetben a t. minister ur elődje alatt már megtörtént, a menynyiben a gyárak megvizsgálását szakavatott közegekre bizta, rendszeresen keresztülvitte és a fennálló állapotokra igen becses adatokat szolgáltatott. Ezek között az is foglaltatik — hogy az Asbóth János képviselő ur által megpendített thémát is érintsem — hogy a vasárnapi munkaszünet, melyet sokan a kereseti források megsztíkítésének veszélyével kötnek össze, a legtöbb hazai ipartelepben — azokat kivéve, melyeknél a termelés természete azt meg nem engedi, melyekre nézve tehát a kivételt mindenesetre meg kell tenni — meg van ugy is, világos jeléül annak, hogy sem a termelés, sem a munkás sorsát nem veszélyezteti. Hogy pedig a munkás sorsát nem veszélyezteti, arra egy érvem van, a mely szerintem ma, midőn a gyámkodás eszméjét minden téren visszautasítjuk és az egyént arra, hogy önnön sorsáról gondoskodjék, hivatottnak és képesítettnek tartjuk, peremptorius természetű : az, hogy a közvetlenül érdekeltek kenyeröket soha se féltették a vasárnapi szünettől, hogy magok a munkások annak behozatalát egyhangúlag kivánják. Ha egyáltalában azt az alapelvet elfogadjuk, hogy az egyes egyének és társadalmi osztályok illetékesek arra, hogy saját érdekeiket megbírálják: akkor a munkások sorsára a vasárnapi munkaszünet miatti aggodalmakkal szemben szerintem peremptorius választ képez az, hogy magok az érdekeltek mindenütt, a mi hazánkban is, azt egyhangúlag kívánják. Most a t. minister úrtól, Irányi Dániel képviselőtársamhoz csatlakozva, szintén arra nézve kívánok felvilágosítást — ha felszólalni méltóztatik — hogy a hivatalbeli elődje által eszközölt gyárvizsgálat eredményeivel szemben intézkedett-e és minő irányban, hogy a tapasztalt hiányok, a törvény végrehajtásában mutatkozó mulasztások elhárittassanak és hogy a hol lehet, felvilágosítás útján, a hol ez nem elég, erélyes eszközök alkalmazásával is, a munkások védelmére vonatkozó törvényes intézkedések végrehajtása feltétlenül biztosittassék. A t. minister ur, a mint nekem privative mondotta —tán nem indiscretio erre hivatkoznom, mert hisz a házban is ily irányban fog nyilatkozni — a munkásbiztosítás kérdésének fonalát sem szándékozik elejteni, hanem folytatni akarja a hivatalbeli elődje által e téren kezdeményezett lépéseket; hogy azon alapokon-e, vagy más alapokon-e, az más kérdés, de e tekintetben a kezdeményezés őt illeti meg és mindenesetre azok is, kik a kérdés megoldását leginkább sürgetik, a legnagyobb méltányossággal meg fogják adni a t. minister urnak azt a respiriumot, melyet követelhet, miután tárczájának ezen ügykörét csak nem régen vette kezébe. Es én nagyobb súlyt fektetek a kérdésnek helyes és egészséges, mint annak gyors megoldására. Egy dologra azonban bátor vagyok a t. minister ur figyelmét felhívni és ajánlom úgy a betegsegélyezési ügyre vonatkozólag, melyet már kezdeményezőleg kezébe vett, valamint a segélypénztár és a munkásbiztosítási ügyre vonatkozólag, a hivatalbeli előde eljárásában egy pont volt, melyet nem helyeselhettem és melyet hézagosnak tartottam. Hivatalbeli elődje ugyanis szaktanácskoz-