Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.
Ülésnapok - 1887-310
810. erszágo* tlés jannár 14-én, kedden 1880. 9§ Hiányok elé vitte ezen kérdéseket, valamint a jelenlegi minister ur is — ugy tudom — a kereskedelmi és iparkamarákat hivta fel véleményadásra. T. képviselőház!Ha a társadalom véleményét kéri a minister ur ezen intézkedés előkészítő sta- j dunnában, akkor nem tartom helyesnek azt, hogy egyoldalúlag járjon el. Itt a vállalkozókés a munkások érdekeiről van szó. Ha a t. minister ur egyáltalában szaktanácskozmányok meghallga- ] tásának terére viszi a dolgot ebben az ügyben, akkor, szerintem, nemcsak a vállalkozókat, illetőleg az azokat képviselő szaktestületeket kell meghallgatni, hanem meg kell hallgatni magukat a még közvetlenebbül érdekelt munkásokat is. Ezeket az általános észrevételeket a t. minister ur és a t. ház figyelmébe ajánlva, magát a tételt elfogadom. (Élénk helyeslés.) Dárdai Sándor jegyző :Neményi Ambrus! Neményi Ambrus: Azon élénk érdeklődés, melyet újabb időben ezen házban, a sajtóban és a közönség széles rétegeiben a magyar kereskedelem és ipar kérdései iránt tapasztalunk, mindenesetre a legörvendetesebb jelenségek közé tartozik. A magyar kereskedelemről szólok, mert ellentétben ! Kaas Ivor képviselő úrral, én igenig ismerem ezt a kére ^kedelmet; sőt ismerem annak a magyarságát is. Ha pedig t. barátom azt állítja, hogy ő még diogenesi lámpával sem képes a magyar kereskedelmet megtalálni, ugy én ennek csak kétféle okát tudom magamnak elképzelni. Vagy azt, hogy Budapest belvárosának mélyen tisztelt képviselője nem elég Diogenes, (Derültség jobbfelöl) vagy pedig azt, hogy az a lámpa, melylyel ő a közügyekbe bevilágítani szokott, igen alárendelt qualitású lehet ; (Derültség és helyeslés jobbfelől) mert a ki elfogulatlanul és alaposan ítéli meg a dolgokat, az nem fog kicsinylőleg szólni arról a kereskedelemről, mely a magyar közgazdaság keretében, a mint az előttünk áll, oly alkotásokat vitt keresztül, melyekért az ország elismerésére méltán igényt tarthat. A mi pedig azokat a testületeket illeti, melyek ezen kereskedelmet képviselik, biztosíthatom képviselőtársamat, hogy magyarabb testületet, mint például a budapesti kereskedelmi csarnokot, ebben az országban nem fog találni sehol sem. Ha tehát a képviselő ur azt mondja, hogy a kormány tegyen oly intézkedéseket, melyek a kereskedelmet magyar szellemre mintegy kényszerítsék, ugy erre csak azt válaszolom, hogy azokat a kereskedőket, kiket nekem ismernem szerencsém van, magyarságra kényszeríteni csak olyan felesleges dolog volna, mintha valaki báró Kaas Ivor képviselő urat parlamenti határozattal akarná magyar hazafiságra tanítani, vagy épenséggel kényszeríteni. Azonban felszólalásom czélja nem az, hogy a magyar kereskedelemről szóljak, hanem az, hogy a hazai ipar egynémely napi kérdéseiről a t. ház engedelmével néhány ép oly rövid, mint igénytelen megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Azon igen érdekes eszmecserében, mely az utolsó időbén ezen bajban és ezen bajon kívül ezen kérdésekre vonatkozólag felmerült, számos egészséges eszme mellett két túlzó iránynyal is találkozunk, mely egyaránt alkalmas arra, hogy a közvéleményt az ügy lényegére nézve téves irányba terelje. Az egyik iránynak hivei azok, kik egy meglehetősen elavult álláspontot konokul védelmezve, idegenkednek az államnak minden gazdasági tevékenységétől, arra hivatkozva, hogy a leggazdagabb országokban a nagy ipar állítólag az államnak minden beavatkozása nélkül fejlődött. Ezen iránynak híveivel ma, 1890-ben, még csak polémiába is bocsátkozni némi önmegtagadásba kerül és én a magam részéről, minden egyéb érvtől eltekintve, azoknak, kik ilyformán vélekednek, felelek az amerikai democratia egyik nagytehetségű képviselőjének egy megkapó mondásával : (Halljuk! Halljuk!) „Akik az újkori munkást azzal biztatják — irja Henri George — hogy törekedjék önállóságra, mert hiszen hajdan munkások alapították a világra szóló gyárakat, azok olyan bölcsen beszélnek, mintha valaki hinné, hogy könnyű egy, a legnagyobb sebességgel a sík mezőn tovarohanó yillámvonatra felugrani, mert hiszen azok, kik a főállomáson voltak, minden veszély nélkül felszálltak és a kocsikban egész kényelmesen elhelyezkedtek, Ez a kép teljesen ráillik nemzetekre ép ugy, mint egyénekre. Nemzet sem bizhatja ipari fejlődését ma a véletlenre, mint tehette talán a gőzgépek használatának első korszakában, habár könnyű volna kimutatni, hogy akkor sem bizták a véletlenre és hogy maga Anglia is távolról sem tartózkodott annyira az állami beavatkozástól, mint némely legenda azt utólag czélzatosan hirdeti." De hát jogosan kívánhatjuk, hogy a szervezett nemzeti társadalom ne vonja meg támaszát küzdő és munkás egyetlen tagjától sem, mégis elleneznünk kell azon másik irányzatot, mely ezt a tant a szélsőségig vive, az államnak pénzbeli erejét egyenesen és közvetlenül némely iparágak érdekében igénybe venni kívánja. Elleneznünk kell a segélyezésnek ezt a módját, nemcsak oly iparra való tekintettel melyek hazánkban különösen szerencsés körülmények között a tökélynek magas fokát érték el, mint a vasipar, nemcsak oly iparra való tekintettel, mely a boldogulásnak itt minden nemét bőven megtalálja, mint például az üveges ipar; de elleneznünk kell magára a textiliparra való tekintettel is, melynek megteremtése után a közönségben újabb időben, mondhatni szenvedélyes vágy mutatkozik. A ki pénzbeli segélyben akarja részesíteni az iparnak ezt az ágát, az nehezen fogja bebizonyíthatni, miért 13*
